Hol a legjobb az ügyfelek kiszolgálása?

Idén ötödször rendezik meg a „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” üzleti versenyt, melynek legfőbb célja a magyarországi ügyfél kiszolgálási kultúra fejlesztése. A 2009-ben indított program lehetőséget ad a részt vevő vállalatoknak ügyfél-kiszolgálási színvonaluk összehasonlítására ágazatokon belül és ágazatok között is. Az értékeléseket követően a részt vevő cégek helyezéstől függetlenül olyan piaci és vevőkiszolgáláshoz kapcsolódó adatokhoz, iránymutatásokhoz, trendekhez juthatnak hozzá, melyek fontos fejlődési lehetőséget jelentenek az értékesítési és az ügyfélkapcsolati részleg, ezáltal az egész vállalat számára.

A verseny három kategóriában méri a vevők elégedettségét, a kiszolgálás minőségét: személyes, call center és elektronikus. A díj odaítéléséhez számos kritériumnak kell megfelelniük a pályázóknak, a rangsorolás alapjául szolgáló eredmények konkrét méréseken alapulnak. „Egy-egy részt vevő vállalat eredményeit 60 százalékban saját ügyfeleinek az ügyfélkiszolgálással való elégedettsége határozza meg, 40 százalékban pedig az általánosságban elvárt vevőkiszolgálási sztenderdek megvalósulása, amit próbavásárlással (mystery shopping) mérünk” – hangsúlyozza Mózes István, a szervező ClientFirst Consulting ügyvezető partnere. Kiemeli: A kétféle módszer adta eredmények határozzák meg a végső rangsort, így a díjazottakat is.

Kiszolgáló vagy értékesítő?
Hatalmas a különbség a kiszolgálás és az értékesítés között. Ezt ma már sok cégnél tudják, sok helyen képzésekkel is igyekeznek átadni. Azonban mindez mit sem ér addig, amíg a hozzáállást nem sikerül megváltoztatni! Szakértőnk segít megmutatni a lényeget!
Az objektív kép kialakításához egy-egy vizsgálat során egy adott cég több száz saját ügyfelének véleményét kérdezik meg a kiszolgálásáról, és akár száznál több próbavásárlást is végeznek. „A versenyt idén ötödik alkalommal szervezzük meg, a díjat a szakma elismeri és sokra tartja, ennek egyik legfőbb oka, hogy nem »csak« elismerésről van szó. Nagyon fontos hangsúly van az értékelést követően elkészült piaci és vevőkiszolgálási iránymutatásokon, melyeket a részt vevő vállalatok a részvételért cserébe természetesen megkapnak, és azokat az értékesítési és ügyfélkapcsolati részleg, azon keresztül pedig az egész vállalat fejlesztésére fordíthatják” – összegez Kricska István, a ClientFirst Consulting ügyvezető partnere.

A tavalyi verseny során a próbavásárlók több mint félezer üzletet teszteltek, és közel 200 ezer kérdésre adtak választ. A megmérettetés során több mint 5000 ügyfelet kérdeztek meg, és közel 1500 próbavásárlói tesztet értékeltek a szervezők, amely alapján kialakult az részt vevő cégek rangsora. A Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díj szakmai támogatója a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, a verseny jogi tisztaságát a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi jogi iroda szavatolta.

További információkat itt talál a versenyről.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo