Átmeneti lassulás, majd igazi boom várható a Tisza-kormány alatt a kibervédelmi piacon – Interjú

Óriási lehetőséget lát az európai uniós források magyar gazdaságban történő felhasználásában a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója. Márton Miklós elmondta, hogy az informatikai, kibervédelmi projektek felpörgése előtt még egy átmeneti lassulás várható, amíg a Tisza-kormány átvizsgálja az állami intézmények gazdálkodását.

Azt gondolom, hogy rövid távon lehetnek lassulások amiatt, hogy felülvizsgálják a közintézmények gazdálkodását. A kibervédelem viszont nem egy olyan terület, amit hosszabb távon el lehet hanyagolni.

Magyarország kiberbiztonsági törvénye minden szervezet első számú vezetőjének felelősségi körébe rendelte ezt a területet. Ha lesznek is felfüggesztett szerződések, nagyon rövid időn belül el kell jutni odáig, hogy újrainduljanak a védekezéshez szükséges fejlesztések, mert nem hiszem, hogy bármelyik szervezet vezetője hosszú távon szeretné futni az ezek elmaradásából fakadó nyilvánvaló kockázatokat.

Az állami intézményeknek és vállalatoknak ugyanúgy szükségük lesz kiberbiztonsági szolgáltatásokra, függetlenül attól, hogy éppen milyen politikai vezetése van az országnak.

Az európai uniós források hazahozatalában mekkora lehetőséget lát?

Szerintem ezek a források óriási lehetőséget jelenthetnek Magyarország és a ViVeTech számára is. Az elmúlt tíz évben éppen olyan projektekben vettünk részt, amelyek az európai uniós források felhasználását célzó operatív programokban szerepelnek. Rengeteg tapasztalatunk van ezen projektek tervezésében, kivitelezésében és a szabályoknak megfelelő pénzügyi elszámolásában az ügyfeleinknél. Erre a tudásra szerintem most óriási szükség lesz.

Az EU-s források akadozása miatt azonban számos fejlesztés lelassult vagy leállt finanszírozási okok miatt. Ha ezek újraindulnak, szerintem több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen, amikor az intézmények kizárólag hazai forrásokból tudtak gazdálkodni.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo