Volt, akitől 70 millió forintot szedtek el nigériai online csalók

Magyarországon először csapott le aktívan tevékenykedő "nigériai csalókra" a rendőrség - jelentette be Álmos Gergő, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kiberstartégiai Osztályának vezetője Budapesten. Elmondta, a sértettek között volt olyan, akitől 70 millió forintot csaltak ki.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ORFK és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közös sajtótájékoztatóján az osztályvezető úgy fogalmazott: "grandiózus elfogást sikerült összehozni" a nigériai típusú csalásokkal kapcsolatban.

Egyedülálló nőkre fókuszáltak
Egyedülálló nőkre fókuszáltak
Fotó: Pixabay
Ismertette: egy évvel ezelőtt alakult meg a rendőrségen a 300 fős kibernyomozói szervezeti egység, amelynek célja az online térben elkövetett jogsértések felderítése és a bűncselekményekből származó vagyonelemek visszaszerzése.

A szervezet folyamatosan fokozza együttműködését az ügyészségekkel és a pénzintézetekkel is - hangsúlyozta, hozzátéve: a kibernyomozók részt vesznek a lakosság online bűncselekményekkel kapcsolatos tájékoztatásában és oktatásában is.

Álmos Gergő felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg is számos adathalász módszer kering, amelyek folyamatos veszélyt jelentenek a pénzügyi biztonságra. Az elmúlt időszakban a távoli elérést biztosító programok letöltését kérő, illetve a pénzintézetek nevében elkövetett csalások fordultak elő a leggyakrabban - ismertette, hozzátéve: ezt a módszert sikerült visszaszorítani, miután egy nemzetközi együttműködés keretében Kárpátalján több call centert felszámolt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája.

Jellemzőek még a rendőrség nevében küldött adathalász levelek is - folytatta -, amelyek ügyében a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság járt el eredményesen egy francia állpolgárral szemben.

Illés Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta: 2024 júliusában kezdték el a nigériai csalási ügyet felgöngyölíteni, és október 1-jén egy összehangolt akció keretében sikerült rajtaütni a bűnbandán.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo