Űripari pályázatot hirdettek magyar cégeknek

Az Európai Űrügynökség (ESA) a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közreműködésével 2 millió euró keretösszegű pályázatot hirdetett magyar vállalatok és kutatóintézetek újgenerációs hálózattechnológiai megoldásainak, valamint védelmi és biztonsági űrrendszerek kifejlesztésének támogatására. A pályázat célja a magyar kommunikációs műhold képességek kiépítése, illetve fejlesztése, ezáltal a hazai ipar versenyképességének megerősítése az európai és a globális piacon.

A pályázat előzménye egy tavaly novemberi szakmai rendezvény, amelynek keretében a szaktárca és az űrügynökség közösen felmérte a magyar vállalatokban rejlő potenciált a kommunikációs műhold képességek kiépítésének és fejlesztésének vonatkozásában. 

A felhívás 5G és 6G, valamint védelmi és biztonsági űrrendszerek kategóriáira olyan vállalat, vagy kutatóintézet jelentkezhet, amely a támogatott tevékenységet Magyarországon végzi és időben benyújtja regisztrációját. A finanszírozás egyaránt kiterjed hardver- vagy szoftverrendszer, illetve szolgáltatás kidolgozására.

Szolnoki Szabolcs, az NGM technológiáért felelős helyettes államtitkára a közleményben kiemelte: az űripar a világ egyik legjobban növekedő iparága, melynek globális árbevétele 2040-re meg fogja haladni az 1100 milliárd dollárt.

Az Európai Űrügynökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium által vezetett magyar delegáció közreműködésével kidolgozott programok nemcsak az űrtevékenységek jövőjét formálják, hanem kulcsszerepet játszanak a digitális fejlődésben is. Magyarország az utóbbi években kiemelkedő eredményeket ért el ezen válságálló iparágban, most pedig az elrugaszkodást követően eljött a léptékváltás és növekedés ideje – fogalmazott a helyettes államtitkár.

A pályázatok benyújtási határideje 2025. április 30. Részletes információkat a Neumann János Technológiai Platform honlapján olvashatnak.

(MTI) 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo