űr cikkek


Űripari pályázatot hirdettek magyar cégeknek

Űripari pályázatot hirdettek magyar cégeknek  

2 millió euró a keretösszeg.
Eldőlt, ki lesz a következő magyar űrhajós

Eldőlt, ki lesz a következő magyar űrhajós 

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld.
A hazai űrszakma rakétaépítésbe kezdett

A hazai űrszakma rakétaépítésbe kezdett 

A BME Aerospace Team azért jött létre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME), hogy egyetemi hallgatók lelkesedését és tudásvágyát, valamint a hazai űrszakma legnevesebb szakembereinek tapasztalatait ötvözve, szuperszonikus kutatórakétákat fejlesszen. A csapat célja utat nyitni a rakétatudományok iránt érdeklődő hallgatók következő generációja előtt. A BME Aerospace Team a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főtámogatásával első és egyedüli magyar csapatként vesz részt októberben az egyetemi rakétafejlesztés legrangosabb európai versenyén, a European Rocketry Challenge 9000 méteres kategóriájában. A csapat célja, hogy Magyarországon elsőként érjék el kutatórakétájukkal a 9 kilométeres magasságot.
Rengeteg pénzt fizetünk az európai űrközösbe, de aztán azt vissza is kapjuk

Rengeteg pénzt fizetünk az európai űrközösbe, de aztán azt vissza is kapjuk 

Ezért is pöröghet fel a magyar űrtevékenység a következő években. A leglátványosabb lépésünk az lesz, hogy hazai asztronautát küldünk az űrbe, de ezen túl is számos izgalmas eredményt és projektet mutathat fel a magyar űrélet.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.

Pénzszerzés

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni 

Infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve.

Adózás

Jön a vagyonadó, mese nincs

Jön a vagyonadó, mese nincs 

PM-államtitkár: néhány héten belül társadalmi egyeztetésre kerülhet a vagyonadó terve.

Cégblog

Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban

Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban 

Az óbudai Epicurean fine dining étterem új menüje, „A láthatatlan körforgás – A bőségtől a csendig” nem egy ország vagy egy séf életútja köré épül, hanem a természet láthatatlan folyamatait követi végig a tányéron.

Klímablog

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú 

A klímaváltozásban bő egy évtizeddel előbbre jött a legrosszabb forgatókönyv.

Infokom

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk 

Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo