Újabb pénzcsap nyílt meg a cégek előtt, mától lehet pályázni

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból megvalósuló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 3.2.1 kiemelt projektjének célja, hogy a vállalatoknak nyújtott - feltételesen visszatérítendő - támogatásokon keresztül segítse munkavállalóik képzését - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A támogatás hozzájárul a vállalkozások termelékenységének javításához és a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztéséhez. A program korábbi szakaszaiban eddig mintegy 1200 vállalkozás több mint 50 ezer munkavállalója részesült képzési támogatásban.

A GINOP Plusz Program munkahelyi képzésekre fordítható 70 milliárd forintos pályázatának keretében a munkáltatók többek között szakmai ismeretekre irányuló képzésekhez, valamint IKT és nyelvi képzésekhez kaphatnak támogatást. Elsősorban a munkavállalók képzési költségeihez, valamint a képzés miatt kieső munkaidőre járó béréhez.

Keddtől indult a pályázat (Fotó: Depositphotos)
Keddtől indult a pályázat (Fotó: Depositphotos)

A képzéseket támogató program következő - 15 milliárd forintos kerettel meghirdetett szakasza számos könnyítést is tartalmaz a vállalkozások részére. Az energiaintenzív ágazatokban működő vállalkozások - amennyiben képzési tervükben zöld átálláshoz kapcsolódó képzés is megjelenik - 100 százalékos támogatási intenzitással igényelhetnek támogatást. A képzési és bértámogatási elem maximális mértéke kkv-k esetében 75 millió forint, nagyvállalatoknál 150 millió forint.

A képzési támogatásra és bértámogatásra vonatkozóan mikro- és kisvállalkozás esetében 70 százalékos, középvállalkozásoknál 60 százalékos, nagyvállalatoknál pedig 50 százalékos a támogatási intenzitás. A vállalkozások részére megítélt támogatás feltételesen vissza nem térítendő, ami az új szakaszban kedvezőbb továbbfoglalkoztatási feltételek meghatározott mértékben történő teljesülése esetén válhat vissza nem térítendő támogatássá.

Véleményvezér

Újra lőnek az ukrán tüzérek

Újra lőnek az ukrán tüzérek 

Nagy hatótávolságú rakétákat is kapnak az ukránok.
Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo