Több mint 300 év alatt újulna meg a teljes magyar lakásállomány

Ha a jövőben is annyi új építésű lakóingatlant adnának át, mint tavaly, akkor Magyarországon 347 év alatt tudna lecserélődni a teljes lakóingatlan-állomány – derül ki a zenga.hu elemzéséből. Bár a nemrég bejelentett Otthon Start program a lakáspiac keresleti oldalát támogatja, a lakásépítések számán keresztül érdemes a kínálati oldalt is megvizsgálni, így a mostani elemzés annak járt utána, hogy az egyes vármegyékben hány év alatt újulhatna meg a lakásállomány a jelenlegi építkezési volumen mellett.

Idén év elején 4,616 millió lakóingatlant tartott számon a KSH, amelyhez a tavalyi lakásépítési volumen bő 13 ezer ingatlannal járult hozzá. A zenga.hu elemzése a lakóingatlanokat összesítve vette alapul, így a lakásépítési volumenben a különböző háztípusok is benne vannak.  

Jellemző, hogy azokban a vármegyéinkben épül több lakás, amelyekben erősebb a gazdasági teljesítmény, nagyobb volumenben indulnak új beruházások és átlag felettiek a jövedelmek. „Így nem meglepő, hogy Budapestet és Pest vármegyét nem számítva, ahol együttesen tavaly az új lakások több mint fele készült el, Győr-Moson-Sopron vármegyében épült a legtöbb lakás, ahol több mint 1200 új lakóingatlan kapott tavaly használatbavételi engedélyt” – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

A határmenti vármegyét a gyakran Budapest tágabb nyugati agglomerációjának is tekintett Fejér vármegye követte a sorban: 715 lakóingatlant adtak át, Székesfehérvár mellett a Velencei-tó is kedvelt célpontja lett az építkezőknek.

A meglévő állomány arányában nézve az új építések számát kiszámítható, hogy az aktuális építkezési hajlandóság mellett mennyi idő alatt készülne el annyi lakás, mint a jelenlegi állomány, azaz hány év lenne a teljes állomány elméleti megújulási ideje. Azért elméleti, mert az épülő lakások száma évről évre változik, így a becsült megújulási idő sem állandó.

A 2024-es számok szerint országosan a meglévő állománynak csak kevesebb mint 0,3 százalékát adták át tavaly, azaz, ha a jövőben is csak ennyi, 13 295 darab lakás épülne, akkor 347 év alatt tudna lecserélődni a teljes állomány” – mutatott rá Futó Péter.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo