Tátongó szakadék: gigantikus a kereseti egyenlőtlenség Magyarországon

A hazai fogyasztás növekedésének kerékkötője az egyenlőtlenség.

A Portfolio kikérte kereseti tizedek szerint a bruttó kereseti adatokat a KSH-tól, amelyből kiderült, hogy a dolgozók 66,5 százalékának alacsonyabb volt a fizetése, mint a bruttó átlagkereset. Mindez jól mutatja, hogy az átlagot nagyban torzítják a felfelé kilógó keresetek. Ugyanakkor a kereseti különbségeken túl fontos megállapítások tehetők a kereset tömeg vonatkozásában is.

A GKI kiszámolta, hogy egyes kereseti tizedek keresete hogyan viszonyul a teljes keresettömeghez. Ez alapján látható, hogy a legalsó decilis a teljes keresettömeg mindössze 3,5 százalékát teszi ki, míg a legfelső tized a 28,1 százalékát, mely nyolcszoros különbségnek felel meg. A teljes állásban dolgozók felső 10 százaléka nagyobb volumenű kereset felett diszponál, mint az alsó 50 százalék. Érdekesség még, hogy a második legtöbbet kereső tizedhez képest is kétszer annyit keres az első tized.

Az egyes kereseti tizedek keresetének megoszlása a teljes keresettömegen belül (%, forrás: Portfolio, KSH adatok alapján GKI számítás)
Az egyes kereseti tizedek keresetének megoszlása a teljes keresettömegen belül (%, forrás: Portfolio, KSH adatok alapján GKI számítás)

Bár az extrém különbségek más kérdéseket is felvetnek, a keresettömeg megoszlása a fogyasztás alakulását tekintve is kiemelten fontos. Közgazdasági alapelv, hogy minél kisebb keresettel rendelkezik valaki, keresetének annál nagyobb hányadát kénytelen fogyasztásra fordítani, míg a nagyobb keresetűeknél jellemzőbb a magasabb megtakarítási ráta. Tehát a jelentős kereseti különbségek a kiskereskedelmi forgalmi adatokra és a fogyasztási mutatószámokra is kedvezőtlenül hatnak.

2024-ben a minimálbér emelkedése miatt a legalsó tizednél százalékosan magasabb emelkedés volt, mint a legfelsőnél (10 és 15 százalék), de nominálisan valójában még tovább nőtt a tizedek közti különbség. 2024-ben 2023-hoz képest a legkisebb keresetűek havi bruttó 29 500 forinttal, a legnagyobb keresetűek pedig 166 600 forinttal vihettek haza többet. Mindezek hatására a felső 3 kereseti tized súlya a keresetekből a 2023-as 48 százalékról 2024-re 54 százalékra nőtt.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo