Sokakat érintő bejelentést tett egy magyar miniszter

A Napenergia Plusz program folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból - jelentette be az energiaügyi miniszter a Mandinernek adott interjúban.

Lantos Csaba hozzátette, az ebbe a körbe tartozóknak is lehetőségük lesz támogatással energiatárolót beszerezni, így ők is félre tudják tenni, hatékonyabban használhatják fel az általuk megtermelt áramot. Közölte azt is, hogy megnyitották az ipari szereplők számára az energiaközösségek kialakításának lehetőségét, most pedig vizsgálják az önkormányzatok bevonását, végül a társasházak kerülhetnek majd sorra.

Azt mondta, a Napenergia Plusz programban már több mint 28 ezren előregisztráltak, mostanáig több mint 15 ezer támogatási kérelem érkezett be a napelem és az ehhez tartozó zöldenergia-tároló egység, azaz akkumulátor telepítésére.

Lantos Csaba bejelentésének bizonyára sokan örülnek majd
Lantos Csaba bejelentésének bizonyára sokan örülnek majd
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ismertetése szerint már működik 6100 megawattnyi naperőművi kapacitás, amit eredetileg 2030-ra terveztek. A hozzávetőleg 3500 ipari létesítmény mellett ez körülbelül 260 ezer háztartási kiserőművet jelent. Jelenleg mintegy 5000 megawattnyi, ipari méretű naperőműre van érvényes engedély, amelyek 2026-ig rá fognak csatlakozni a hálózatra. "A napelemes boom tehát nem ért véget annak ellenére sem, hogy uniós elvárás alapján idén januártól be kellett vezetni az előnytelenebb bruttó elszámolást a háztartási méretű kiserőműveknél" - mondta. Hozzáfűzte, a meglévő erőművek és engedélyek esetében sikerült megegyezni a tízéves türelmi időről, ameddig érvényben marad a szaldó elszámolás.

Úgy fogalmazott, az új szisztéma kevésbé kedvezőbb, mint korábban volt. A rendszer abban a formában fenntarthatatlanná vált, a betáplálás lehetősége egy ideig elérhetetlen is volt, ám a fejlesztések felpörgetésével mostanra 93 százalékban ismét lehet csatlakozni a kiserőművekkel is. A változás ugyanakkor arra is ösztönöz mindenkit, hogy amit termel, saját maga helyben fogyassza is el - fejtette ki.

   

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo