Se beruházást, sem béremelést nem terveznek a cégek 2024-ben

A bizonytalanság továbbra is erősen érezhető a hazai vállalkozások üzleti hangulatában – mondta a VOSZ Barométer 2024 első negyedéves eredményeit bemutató sajtótájékoztatón a vállalkozói érdekképviselet főtitkára. Perlusz László hozzátette, miközben a pozitív változás az infláció radikális csökkenése, a vásárlóerő növekedése továbbra sem indult el, az év eleji jelentősnek mondható reálbér-növekedés ellenére sem. A Barométer az idei első negyedévben 53 százalékon állt, a tavalyi hasonló időszak 62 százalékához képest.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkárának gondolatait kiegészítve a kutatást végző Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója azt mondta, bár korábban többen is megfogalmazták azt a várakozást, miszerint az infláció csökkenésével újra elindulhat a belső fogyasztás, ezzel a vásárlóerő növekedhet, ez most már látszik, hogy nem jött be, az emberek, úgy tűnik, még kivárnak.

"Hiába csökkent az infláció, a vállalkozások óvatosak, és ezzel valószínűleg még terveznek az idei évben" – mondta Kozák Ákos, aki azt prognosztizálta, hogy a vásárlóerő talán a második negyedévben kezdhet el növekedni.

Az üzleti hangulattal kapcsolatban elmondta azt is, előzetesen rosszabb eredményre számított, s bár egy kicsit elmozdult pozitív irányba, egy évre vetítve csökkent ez az alindex.

Óvatosan, de tudatosan terveznek a hazai vállalkozások
Óvatosan, de tudatosan terveznek a hazai vállalkozások
Fotó: VOSZ

Kozák Ákos szerint a vállalkozások legnagyobb kockázata a vásárlóerő csökkenése és a kereslet visszaesése, a munkaerővel kapcsolatban pedig egyelőre óvatosak, nem terveznek elbocsátásokat, de bért sem nagyon akarnak emelni. Ugyanakkor továbbra is aggályosnak nevezte a beruházások radikális csökkenését, amelyek néhány éve az állami és magánszektorban még a GDP 27-28 százalékát tették ki, miközben tavaly az arány 22 százalék körülire csökkent, márpedig itt 1-1százalék is százmilliárdokat tud megmozgatni.

Senki sem akar vásárolni, fogyasztani

A kutatás ezúttal is megvizsgálta, hogy a megkérdezett – kizárólag VOSZ-tag – vállalkozások mit említenek meg spontán a hazai üzleti hangulattal, nehézségekkel kapcsolatban. Mint kiderült, az első három legnagyobb problémája a vállalkozásoknak a vásárlóerő csökkenése, a szakemberek hiánya, valamint a megrendelések elmaradása.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo