hirdetés

Remek év van a JYSK mögött

A JYSK forgalma az augusztus végén zárult 2022/23-as pénzügyi évben 6,3 százalékkal nőtt, és elérte a 38,5 milliárd dán koronát (5,2 milliárd euró), ami új rekord a globális lakberendezési vállalat számára, ez idő alatt a vásárlók száma a 48 országban található több mint 3300 áruházban 1,2 millióval nőtt.

Figyelem! Jelentősen módosulnak a cégekre vonatkozó ESG-előírások!

Alapjaiban változtathatja meg a cégek – nemcsak a nagyvállalatok, köztük a bankok és biztosítók, hanem a kis- és középvállalkozások (kkv) – működését, hogy a jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik.

Ne maradjon le, legyen naprakész az egyik legnagyobb horderejű kérdésben!

Jelentkezzen most konferenciánkra! >>

hirdetés

Jól teljesített a magyar JYSK is, árbevétele meghaladta a 97 milliárd forintot, ez a 2021/2022-es pénzügyi évhez képest 44 százalékos növekedés, de ebben már benne van a 2022 novemberében megnyílt ecseri logisztikai bázis eredménye is.

A JYSK Magyarországon a 2022/2023-as üzleti évben három új áruházat nyitott, így már 94 üzletben fogadják a hazai vásárlókat.

Rekord évet tudhatnak maguk mögött (Fotó: Depositphotos)
Rekord évet tudhatnak maguk mögött (Fotó: Depositphotos)

Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáért és Görögországért felelős országigazgatója a közleményben kiemelte, a kihívások ellenére ebben a pénzügyi évben egy több mint 900 négyzetméteres egységet nyitottak Nagyatádon, augusztus végén pedig a budapesti agglomerációban, Solymáron, illetve Móron nyílt meg a JYSK két újabb áruháza. Az új áruházak nyitása mellett a meglévő üzleteket is folyamatosan átépítik.

A JYSK tavaly átadott régiós ecseri elosztó központjából szolgálják ki a magyar, horvát, szlovák és szlovén üzleteket, és a négy ország online rendeléseit is. A 200 millió eurós beruházásból létrejött központ az ország legnagyobb ilyen létesítménye, ahol két, több mint 40 méteres, teljesen automatizált magasraktár is működik. A tornyokban 100 ezer raklapnyi áru kapott helyet, a központba pedig hetente 180 kamion gördül be. Az online rendelések kiszolgálásával újabb 35 munkahelyet hoztak létre, így jelenleg több mint 300 ember dolgozik az elosztó központban.

Globálisan is folytatta a terjeszkedést, 2023 májusában nyitotta meg első két áruházát Törökországban, de ebben a pénzügyi évben összesen 135 üzletet nyitott meg. Az üzletnyitások mellett 619 már meglévő JYSK-áruház alakult át, ezeket vagy bővítették, vagy átalakították, vagy új helyre költöztették.

hirdetés

Véleményvezér

Van ingyen ebéd

Van ingyen ebéd 

Szerencsések azok, akik a román határ mellett laknak. Kedvelt élelmiszereiket ugyanannál a multinál jóval olcsóbban kapják meg a szomszédoknál.
Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik

Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik 

Azerbajdzsán megtámadta Hegyi-Karabahot, hogy visszaszerezze egykori területét. Az akció teljesen átrendezi a kaukázusi erőviszonyokat.
Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti

Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti 

A befektetők jól átgondolják hová vigyék a pénzüket és ma nehéz jobb helyet találni az USA-nál.
Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi

Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi 

A szakemberek szerint beláthatatlanok a következmények.
A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében

A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében 

Magyarország népessége tényleg drámaian csökken, nemsokára Ausztria lélekszáma is több lesz, mint a miénk, de ez nem általános európai tendencia.
Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba

Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba 

A nyugati világnak az egyik legizgalmasabb sajátossága, hogy lehet hibázni, csak sokba kerül. Most pont ez történik a britekkel a Brexit miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo