Recesszióban a magyarok pénztárcája

A NAV adatai szerint 2023-ban a tőkejövedelemmel rendelkezők száma 375 ezerről 356 ezerre, mintegy 5 százalékkal csökkent.

A bevallott nettó tőkejövedelem összege 2650 milliárd forint volt, ami 13 százalékos növekedés 2022-höz viszonyítva. Ez az összeg azonban a 17,5 százalékos inflációval korrigálva már reálértéken csökkent, így elmondható, hogy 2023-ban nem csak a munka, de a tőkejövedelmek is reálcsökkenést mutattak. Az egy tőkésre jutó átlagos nettó tőkejövedelem így kb. 7,4 millió forint volt, míg egy lakosra vetítve ez az arány 267 ezer forintot jelent.

Településtípusok szerint a fővárosban volt a legmagasabb az egy tőkésre jutó nettó tőkejövedelem 10,8 millió forinttal. A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 6,7 millió forint, a városokban 5 millió forint, míg a nagyközségekben és községekben 4,6 millió forint nettó tőkejövedelme volt egy tőkésnek. A tőkések aránya a népességen belül szintúgy Budapesten volt a legmagasabb 5,3 százalékkal, amit a megyei jogú városok (4,1 százalék), városok (3,3 százalék), majd községek (2,4 százalék) követtek. A teljes nettó tőkejövedelem 35 százaléka Budapesten összpontosul, pedig csak az összes tőkejövedelemmel rendelkezők 25 százaléka él a fővárosban. A megyeszékhelyek és megyei jogú települések a tőkések és a tőkejövedelem arányában is 22 százalékkal rendelkeznek. A városok részaránya a tőkések számában 31 százalék, míg a tőkejövedelemben csak 25 százalék.

Az egy tőkésre jutó nettó tőkejövedelmek megoszlása településenként 2023-ban (millió Ft)

Forrás: NAV adatok alapján GKI számítás

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo