Nem akármilyen pályázat indul: 300 ezer cég jogosult rá

Új támogatási lehetőség nyílik 50 milliárd forint keretösszeggel a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a szabad vállalkozási zónákban működő mikro- és kisvállalkozások számára, a GINOP-ban meghirdetett pályázati felhívás célja a vidéki vállalkozások versenyképességének növelése – ismertette Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A cégenként legalább 5 millió és 30 millió forint közötti támogatásra négy régióban – Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak Magyarország – mintegy 300 ezer cég lehet jogosult, közel 1300 településen. Az Európai Unió társfinanszírozásával meghirdetett program 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást biztosít az érintett területeken működő 50 fő alatti cégeknek. A megítélt támogatás 50 százaléka előlegként lehívható.

A támogatást új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiák, kapacitások kialakításához, információs technológia (IT) fejlesztéshez, ingatlan beruházáshoz vehetik igénybe venni azok a vállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt teljes üzleti évvel, éves átlagos létszámuk legalább 1 fő, és a leghátrányosabb régiókban és a szabad vállalkozási zónák településein tervezik a projektjük megvalósítását.

A reményeik szerint nagy érdeklődést kiváltó támogatási program hozzájárul majd a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkózásához, a helyi gazdaság élénkítéséhez, és a munkahelyek megtartásához.

A program a Demján Sándor Program részeként valósul meg, az új Gazdaságpolitikai Akcióterv egyik pillére, amelyben a kormány 2025-ben összesen több mint 1400 milliárd forint forrást juttat a gazdaságba. 

Szabados Richárd elmondta: a felhívás március 24-én hétfőn jelenik meg, a beadáshoz szükséges program április 24-től lesz elérhető a pályázati honlapon, majd április 29-én 17 órától veszi kezdetét a pályázatok benyújtása.

(MTI)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo