Nagyon belehúztak a románok

Románia az utóbbi két évtizedben behozta az európai uniós GDP-átlaghoz viszonyított lemaradása csaknem kétharmadát.

Az Eurostat adatai alapján a Hotnews.ro kimutatta: Romániában a NATO-csatlakozással egy időben (2004) kezdődött a jelentősebb gazdasági növekedés, amikor az ország európai uniós integrációs perspektívát is kapott. Romániában 2003-ban az egy főre jutó GDP ugyanúgy az EU átlagának 30,5 százalékát tette ki, mint 1995-ben, de azóta (a 2013-as megtorpanástól eltekintve) évről évre sikerült lefaragnia lemaradásából, így 2021-ben az egy főre jutó román GDP elérte az uniós átlag 74,2 százalékát.

Romániának az uniós átlaghoz viszonyított egy főre jutó GDP-je az utóbbi tíz évben (2011-2021) 19,6 százalékpontot emelkedett, a növekedés üteme szempontjából csak a 87,5 százalékpontot javító Írország és a 22,8 százalékpontot javító Litvánia előzte meg. Románia egy főre jutó GDP-je így már nemcsak Bulgáriáét, hanem Görögországét, Szlovákiáét, Horvátországét és Lettországét is megelőzi.

A statisztikai átlagok azonban hatalmas különbségeket takarnak Romániában az ország egyes régiói között. Bukarestben és (a román fővárost körülvevő) Ilfov megyében az egy főre jutó GDP az uniós átlag 163 százaléka, vagyis több mint kétszerese az országos adatnak, magasabb mint például Svájc országos átlaga. Ezzel szemben az ország legszegényebb térségében, Vaslui megyében az egy főre jutó GDP az országos átlag 36 százalékát teszi csak ki.

Míg a román főváros térsége az előkelő 14., Románia észak-keleti gazdasági fejlesztési régiója csak a 266. helyen áll a 281 európai régió egy főre jutó GDP-rangsorában. A moldvai országrész gazdasági teljesítménye gyakorlatilag a bukaresti térség egy ötödét teszi csak ki, ami az egyik legsúlyosabb belső aránytalanság az EU-n belül - állapította meg a román gazdasági szaklap.

(MTI)

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo