Meglepetés, újra száguld a Videoton

Az előzetes adatok alapján a Videoton vállalatcsoport idei árbevétele meghaladja a 260 milliárd forintot - jelentette be a székesfehérvári cégcsoport elnök-vezérigazgatója évzáró ünnepségükön.

Széles Gábor elmondta: az idei év szeptemberéig úgy tűnt, hogy az előző gazdasági év eredményszintjét fogják megismételni, de az év végén komoly növekedést produkáltak, így tudták jelentősen meghaladni a tavalyi 220 milliárd forintos árbevételt. Jelezte, hogy az elektromosautó-ipar és a hasonló új iparágak húzzák a cégcsoport gazdasági teljesítményét, ennek érdekében az elmúlt években több nagyértékű beruházást hajtottak végre.

A vártnál jobb bevétel (Fotó: Videoton)
A vártnál jobb bevétel (Fotó: Videoton)

Az elnök-vezérigazgató a cégcsoport erősségei között említette a gyártási minőséget, illetve a korszerű technológiák meglétét.

Lakatos Péter társ-vezérigazgató hangsúlyozta, hogy idén nőtt az egy főre jutó árbevétel euróban, valamint az egy főre eső hozzáadott érték euróban kifejezve. Megemlítette, hogy hosszú évek alatt az egységnyi kibocsátásukra jutó energiafelhasználás viszont megfeleződött.

Sinkó Ottó társ-vezérigazgató kiemelte, hogy a következő gazdasági évre 300 milliárd forint körüli árbevételt céloznak meg a mostani magas energiaárak mellett készített tervek alapján.

Megemlítette, hogy Kína mellett felértékelődtek a távol-keleti országok, alternatívává váltak Európával szemben, ahol a magas energiaárak miatt a gyártás megdrágult. Az európai gyártás nehézségekkel küzd, de ez a Videoton piaci esélyeit nem rontja, sokkal inkább javítja - vélekedett.

Mint mondta, az EU-n belül az elektronika és a gyártás nagyobb hangsúlyt fog kapni a jövőben, amelyek a Videoton fő profiljai, ez is növeli a jövőbe vetett optimizmusukat.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo