Magyarország vagyonának egy negyede mindössze egy százaléknyi gazdaghoz vándorolt

Az elmúlt 34 évben, a rendszerváltás óta Magyarország vagyonának egy negyede került egy rendkívül szűk réteghez, mindössze egyetlen százalékhoz.

Az itthoni gazdagokra nem jellemző, hogy egy olyan vállalatot tudtak volna főként önerőből építeni, amely a magyar innováció segítségével hódította volna meg a világpiacot. Az első helyezett Mészáros Lőrinc egyértelműen az állami emlőknek köszönheti a dobogó legfelső fokát, míg a második helyezett Csányi Sándor az OTP ügyes privatizációja után épített közel harminc év alatt meghatározó közép-európai bankcsoportot. A harmadik Felcsuti Zsolt a rangsorban az első, akiről elmondhatjuk, hogy egy családi vállalkozást tudott naggyá növeszteni. Örülhetünk viszont annak, hogy az oligarchák kitermelésében nyomába sem tudunk eredni az oroszoknak és a törököknek, ahol gigászi vagyonok koncentrálódtak néhány ember kezében. A vagyoni egyenlőtlenség Oroszországban messze a legrosszabb Európában. A belga 1 százalék birtokolja a legkisebb részesedést az ország vagyonából, 13,5 százalék. Ez nem csak Európában, hanem világszerte a legalacsonyabb arány.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo