Legalább 60 millió forint kell Budapesten egy lakáshoz

Az otthonteremtésre fordított átlagos összeg 50 millió forintra emelkedett idén januárban, ami 9 százalékkal, 4 millió forinttal haladja meg a 2024-es átlagot – közölte a Duna House. 

A kiemelkedően jól teljesítő decemberhez képest csak 9 százalékkal csökkent a januári tranzakciók száma a Duna House becslése alapján, a tavaly januárinál pedig csaknem 11 százalékkal több adásvételi szerződést kötöttek az idei első hónapban.

50 millió forintot költöttek átlagosan a lakásvásárlók januárban
50 millió forintot költöttek átlagosan a lakásvásárlók januárban
Fotó: Depositphotos

Az ingatlanközvetítő szakértőinek előrejelzése szerint fokozódó aktivitásra lehet számítani az év további részében. A javuló gazdasági helyzet, az idén is elérhető állami támogatások, valamint az állampapírhozamok kifizetéséből származó összegek az otthonteremtési és a befektetési célú vételekre is serkentő hatással lehetnek a teljes év folyamán. Az erős kereslet az év során óhatatlanul az árak emelkedését hozhatja.

A 2024-es értékesítési adatok alapján az átlagos ingatlanérték Budapesten meghaladta a 60 millió forintot. A negyedik negyedéves Duna House Barométer adatai szerint használt téglaépítésű lakásra Budán 1,2 millió forint feletti átlagos négyzetméteráron szerződtek az ingatlanközvetítő ügyfelei.

A pesti oldalon a kedvezőbb, 838 ezer forintos átlagos négyzetméterár egy 20 négyzetméterrel nagyobb téglalakás vásárlását is lehetővé teszi, míg a belvárosi területeken körülbelül 44-45 négyzetméterre lehet elég az összeg. Aki budai panellakást vásárolna, az 55 négyzetméter körüli lakásban gondolkodhat, míg a pesti lakótelepeken 5 négyzetméterrel nagyobb lehet a megvásárolt ingatlan.

Vidéken panellakásra a keleti és a nyugati országrészben is bőven elég az 50 millió forintos összeg, az 543-569 ezer forintos átlagos árak akár egy közel 90 négyzetméteres lakás megvásárlását is lehetővé teszik. A használt téglaépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára a tavalyi negyedik negyedéves adatok alapján a panelekénél alacsonyabb, négyzetméterenként 415-430 ezer forint körül mozgott, így az 50 millió forintból akár egy 116-120 négyzetméteres otthon megvásárlása is lehetséges a szakértők számításai szerint.

(MTI) 

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo