Lakhatási körülmények Magyarországon – ebben is sereghajtók vagyunk?

A „Lakhatás Európában – 2024” című Eurostat összefoglaló nem csupán a hazai lakáskörülmények 2022-23 közötti változásainak áttekintését kínálja, hanem az uniós mezőnyben is elhelyezi az otthonainkat. 

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A lakástulajdonlás – egyébként is csak lassan változó – arányaiban még 2023-ban is világosan kitapintható volt az egykori keleti és nyugati tömb eltérő fejlődése. Legtöbben a volt szocialista országokban laknak saját tulajdonban. E listán Románia vezet 95,6 százalékkal, Magyarország 90,5 százalékkal a negyedik, s az első nem keleti ország, Portugália (76 százalék) csupán a tizenegyedik. A bérlők valamennyi uniós országban kisebbségben vannak, egyetlen kivétellel: Németországban 52,4 százalékkal övék a szolid többség.

A számok szerint jobban laktunk 2023-ban
A számok szerint jobban laktunk 2023-ban
Fotó: Depositphotos

A tekintetben, hogy házban (beleértve a sorházakat is), vagy lakásban él-e az emberek többsége, már sokkal színesebb a kép, ezt a településszerkezeten túl olykor sajátos hagyományok is befolyásolják, például Hollandia kiemelkedik azzal, hogy az unióban náluk a legmagasabb a „se nem házban, se nem lakásban” élők aránya (2,2 százalék), akik például lakóhajókon vagy lakóautókban alakították ki az otthonukat. A lakás-ház skála egyik végén egyébként Spanyolországot találjuk, ahol az emberek majdnem kétharmada (65,5 százalék) lakásban él, s ez az arány meghaladja a 60 százalékot Máltán (62,9 százalék), Németországban (61,4 százalék) és Észtországban (60,3 százalék) is. A másik véglet Írország, ahol a házak dominálnak 89,7 százalékos részaránnyal.

Azt követi Hollandia (79,4 százalék), Belgium (76,9 százalék) és Horvátország (76,6 százalék). Az ötödik Magyarország, ahol az előző évi 72,2 százalékról tavaly 74,3 százalékra nőtt a házban lakók aránya. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ez a legutóbbi változás egyrészt illeszkedik a piaci folyamatokhoz. Tavaly a kereslet visszaesésére a lakásépítést domináló beruházók behúzták a fékeket, kevesebb projektet indítottak, s csekélyebb új választékot vittek a piacra és adtak el. Emellett a 2022-es népszámlálás adatai is korrigálhatták a korábbi adatokat.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo