Kritikus évek várnak az európai járműiparra

A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában. A gyárbezárásokat illetően azonban Kilián Csaba optimista, nem számít arra, hogy a magyar autógyárakat nagyobb leépítés vagy bezárás fenyegetné – árulta el a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) főtitkára.

Mekkora veszélyt jelentenek ezek a kínai cégek az európai autógyártók versenyképességére?

Az európai autógyártóknak és beszállítóiknak nagy kihívás jelent a termelékenység, a költséghatékony termelés. Itt az időtényező is kifejezetten lényeges abból a szempontból, hogy versenyképes árakon adják az autókat. Annak ellenére, hogy az Európai Unió büntetővámokat vezetett be a Kínában gyártott elektromos autókra, nagy valószínűséggel a verseny továbbra is kiélezett marad.

Látni kell, hogy az európai OEM-ek gyárai régebben, olykor több évtizeddel ezelőtt épültek. Ezeket digitalizálni, robotizálni, automatizálni nem olyan egyszerű, így viszont nehéz azt a hatékonyságot elérni, amit egy újonnan felépült kínai gyár tud produkálni, ahol a teljes gyártás nagyon magas szinten automatizált. Az európai energia árak lényegesen magasabbak a versenytársainknál, s ez jelentős hátrányt jelent főleg a nagyobb energiaigényű gyártás esetén. Az akkumulátorok területén az európai gyártók ázsiai függősége jelentős, a technológia fejlesztésben több éves lemaradásunk van. Az összes európai kutatás-fejlesztésre költött összeg 31 százalékát az autóipar adja. Bízom benne, hogy lesznek olyan európai technológiai fejlesztések, melyek ezt a függőséget oldani tudják.

Sajnos már látni a gyárbezárásokat és a piaci részesedés csökkenését is – nagy kérdés, hogy Magyarországra ez milyen hatással lesz. Én alapvetően bizakodó vagyok: az Audi és a Mercedes is folyamatosan bővíti, modernizálja az egyébként sem olyan régi üzemeit. A BMW épülő gyára egy nagyon magas szinten automatizált létesítmény lesz, ezek a gyárak versenyképes költségszinten tudják előállítani az autókat. Ha az elektromos autók piaca helyreáll és újra dinamikusan nőni kezd az e-autók eladása, akkor az akkumulátorgyárak megrendelésállománya is nőni fog, ami egy további növekedési lehetőséget jelent Magyarország és a magyar járműipar szereplői számára.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo