Kritikus évek várnak az európai járműiparra

A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában. A gyárbezárásokat illetően azonban Kilián Csaba optimista, nem számít arra, hogy a magyar autógyárakat nagyobb leépítés vagy bezárás fenyegetné – árulta el a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) főtitkára.

Említettem, hogy a kínai vállalatok közül többen is beléptek a MAGE-ba, bízunk benne, hogy őket mások is követik majd. Kormányzati és EU-s szinten is folytatunk érdekvédelmi tevékenységet, lobbizást, az idei magyar EU elnökség kapcsán erre még több lehetőségünk adódott. Kiemelném a közelmúltból a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében megvalósult második, új energia meghajtású járművek tematikájú magyar-kínai kerekasztal beszélgetést, amire magas szintű kínai delegáció látogatott el. Itt volt Xin Guobin, a kínai Ipari és Információ Technológiai Minisztérium (MIIT) miniszterhelyettese, jelen voltak a Magyarországon gyártóüzemet építő kínai gépjármű- és akkumulátorgyártók képviselői (többek között a BYD, a CATL, a Semcorp, a Sunwoda, a Nio és az EVE Power), a jelentősebb beszállítók (például a Jászplasztik, a Videoton és a Rába) és a témában érintett K+F központok képviselői. Itt bemutatkoztunk, mint MAGE, beszéltünk az együttműködési lehetőségekről.

Külön megbeszélést folytattunk a Kínai Autóipari Szövetség (China Association of Automobile Manufacturers CAAM) és a China Automotive Technology and Research Center (CATARC) vezetőségével a lehetséges együttműködésekről.

Ezen kívül még kiemelném a BYD-val folytatott korábbi tárgyalásokat, elsősorban a BYD beszerzői delegációjával folytatott megbeszélésekre gondolok. A HIPA-val és a MAJOSZ-szal közösen szerveztünk beszállítói konferenciát a delegációnak, amin több mint száz magyar céget sikerült bemutatni.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo