A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) álláspontja szerint a jogszabályok alapján az elővásárlásra jogosult a jogát akkor gyakorolhatja, ha a magyar állam, mint eladó és az Eagle Hills Hungary mint vevő között a január 16. napján létrejött adásvételi szerződés valamennyi feltételét teljesíti. A közlemény szerint a tárgyi adásvétel esetében ilyen speciális feltétel többi között, hogy a kormány és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvény – 2024. évi XXI. törvény – szerint az ingatlan kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek – a kormány határozatában kiadott előzetes írásbeli hozzájárulásával – vevőként kijelölt. Tehát az MNV mostani álláspontja szerint elővásárlási joga akkor van a budapesti cégnek, hogyha az államközi szerződést is teljesíti, ami azt is rögzíti, hogy az Egyesült Arab Emírségek jelöli ki a vevőt. Na erre kössön csomót a tisztelt magyar állampolgár és a leendő Tisztelt Bíróság. Borítékolható, hogy ebből per lesz. Ez már tényleg igazi Bindzsisztán. Úgy próbálják elvenni a főváros elővásárlási jogát, hogy az adásvételi szerződés előtt kötnek egy államközit, ami tartalmaz egy olyan feltételt, amely Budapest számára teljesíthetetlen. Például már csak attól, hogy a főváros nem egy állam. Hogy erre mit lép a Bíróság, az biztos, hogy jogtörténeti csemege lesz.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt
Gyakorlatilag a törvények semmibevételével vádolja a kormányt a budapesti főpolgármester. Tény, hogy mini-Dubaj terve még a külső szemlélőnek is életidegennek tűnik a fővárosban.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz
Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben
A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte
Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók
Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői
Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.