Az utóbbi évek trendje, a pozíciók minél hangzatosabb, izgalmasabb elnevezései, tovább bonyolítják az egyébként sem egyszerű helyzetet. A vállalatok vonzóvá akarják tenni a pozíciókat a munkavállalóik és ügyfeleik szemében, ezért jól csengő, imponáló neveket adnak a munkaköröknek. Így lett az álláshirdetésekben az értékesítő pozícióból sales manager, majd brand manager, azután sales executive, business developer, business coordinator, végül business development executive. Imponáló titulus ide vagy oda, a gyakorlatban mindegyik pozícióra értékesítőt kerestek a hirdetést feladó cégek.

„Hozzá kell tenni, hogy ez egy természetes folyamat, ami alól a HR szakma sem kivétel. Kezdetben toborzót vagy fejvadászt kerestek a cégek. Ma többnyire ugyanezt a feladatot végzi a recruitment consultant, a talent acquisition, a people and culture manager vagy az executive recruiter”

– tette hozzá némi öniróniával Horányi-Kiss Annamária.

A baj az, ha az így meghirdetett pozíció által sugallt presztízs nem áll összhangban azzal a tudással, tapasztalattal és személyiséggel, amire a pozíció betöltéséhez szükség lenne. Emiatt például túl- vagy éppen alulkvalifikált jelöltekkel terheli meg a HR-t, míg az alkalmas jelöltek távol maradnak.

De nem csak az imponáló megnevezés okoz gondot. Van, amikor a jelentkezők nem ütik meg a mércét a pozíció hibás megnevezése miatt, mert a betöltéséhez összetettebb tudás, nagyobb tapasztalat szükséges, mint ami a jelentkezőknek valójában megvan. Egy pozíciónál lényeges az iparági különbség is – más egy ügyfélszolgálat egy SSC-ben (Shared Services Center, azaz Megosztott Szolgáltatási Központ). Ha nem megfelelően keresünk ilyen kollégát, az óriási csalódásokat fog maga után vonni, miután az első jelentkezők anyagait átnézik vagy belekezdenek az interjúkba.