Bújják a magyarok a lakáshirdetéseket

Júliusban több mint 284 ezer telefonos érdeklődés érkezett eladó lakások és házak hirdetéseire, ami közel 30 százalékos növekedést jelent júniushoz képest és 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Egyúttal 2022 óta ez a legmagasabb júliusi érték. A keresletélénkülés hátterében az Otthon Start Program keretében szeptembertől elérhető fix 3 százalékos lakáshitel-program bejelentése, az albérletszezon indulása, valamint az éledező kereslet miatti eladói aktivitás áll – derül ki az ingatlan.com júliusi keresleti és kínálati összesítőjéből.

„A kereslet növekedése nem kizárólag az elsőlakás-vásárlók érdeklődéseinek köszönhető, amelynek hátterében a fix 3 százalékos hitelprogram bejelentése áll. A várható élénkülés miatt azok a vevők is aktivizálták magukat, akik korábban tervezték a piacra lépést, de eddig kivártak. Ezek a vásárlók most igyekeznek a várható keresleti hullám előtt megtalálni következő otthonukat. Az eladó lakások piacán tapasztalt keresletélénkülés másik közvetett oka az otthon start program miatt az albérletpiaci változásokban keresendő. A szülők egy része ugyanis az egyetemvárosokban a bérlés helyett a vásárlás irányába mozdult.” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A kereslet élénkülése az ingatlan.com adatai alapján leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében volt érezhető havi szinten, ahol 39 százalékkal nőtt a telefonos érdeklődések száma. Győr-Moson-Sopronban 37, Pest és Vas vármegyékben pedig egyaránt 36 százalékos növekedés történt az előző hónaphoz képest. Balogh László hozzátette: „Havi összevetésben minden vármegyében nőtt a kereslet. Még a legkisebb növekedést elkönyvelő Tolna, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben is 14-17 százalékkal erősödött a kereslet.” 

A kínálat is bővült

Az eladási szándék növekedésére, a kínálat bővülése is rávilágít. Júliusban több mint 30 250 lakást és házat hirdettek meg eladásra az ingatlan.com-on, ami havi és éves alapon egyaránt 2–3 százalékos bővülésnek felel meg. A friss kínálat bővülése főként a tulajdonosoknak köszönhető, ők 2–6 százalékkal több hirdetést adtak fel havi és éves viszonylatban is.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo