730 ezer európai munkahely sorsa vált kérdésessé

Az európai autópiacon tapasztalt ellentmondásos folyamatok – a tavalyi erős fellendülést idén visszaesés követte – éreztették hatásukat Magyarországon is, ahol a járműgyártás meghatározó gazdasági ágazat. Idehaza a feldolgozóipari termelés 26,9 százalékát kitevő és ahhoz legnagyobb mértékben hozzájáruló járműgyártás volumene 5,3 százalékkal csökkent 2024 első negyedévében az előző év hasonló időszakához képest. 

A magyar értékesítési adatokból is látszik, hogy hazánkban is egyre népszerűbb az elektromos és a hibrid meghajtás. Az európai adatok pedig azt mutatják, hogy az akkumulátoros-elektromos autók 2023-ban a vásárlók körében már a harmadik legnépszerűbb választásnak bizonyultak.

Decemberben a piaci részesedésük a forgalomba állított autók alapján 18,5 százalékra ugrott, ami hozzájárult ahhoz, hogy az egész évre 14,6 százalékos részesedést érjenek el, megelőzve a dízelüzeműeket, amelyek 13,6 százalékon maradtak. A benzines autók 35,3 százalékkal megőrizték vezető helyüket, míg a hibrid-elektromos autók 25,8 százalékos piaci részesedéssel a második helyet foglalták el.

A hazai trendeket tovább elemezve elmondható, hogy a tavalyi visszaesésnek köszönhetően az autókereskedők körében a felszámolások aránya duplájára, 11 százalékra nőtt 2023-ban a megelőző év 5 százalékához képest. Ugyanakkor a magyar járműpiac fordított idén, nagyon erősen kezdte a 2024-es évet, és az Allianz Trade szakértője szerint minden adott a további fellendüléshez. A személygépkocsik piaca jól teljesített, különösen az elektromos autóké: az első négy hónapban mintegy 7000-rel több személygépkocsit helyeztek forgalomba, mint 2023-ban vagy akár 2022-ben. Ezzel párhuzamosan az autókereskedők körében a felszámolások aránya 2024 első negyedévében enyhén csökkent 2,1 százalékra, szemben a 2023 első negyedévi 2,7 százalékkal.

730 ezer európai munkahely sorsa kérdéses

„Az európai, és az attól jelentős mértékben függő magyar autóipar növekedési kilátásait három tényező fogja befolyásolni a következő években: a meghajtás-technológiák alakulása, az uniós előírások változásai és a kínai gyártók térhódítása és piaci reakciói” – állítja Bujdosó Tünde, aki szerint a kereslet alakulása alapján, és figyelembe véve, hogy a szigorodó CO2-célkitűzések csak 2035-ben lépnek életbe, az elektromos autók értékesítésének növekedése Európában várhatóan a legalacsonyabb lesz a három legnagyobb piac (USA, Kína) közül.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo