Tarol az új céges hitel

A várakozásoknál is nagyobb a vállalkozói érdeklődés a 3 százalékos fix kamattal elérhető hitelek iránt, már mintegy 1100 igény érkezett 54 milliárd forint értékben – mondta Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője.

A kis- és középvállalkozásoknak (kkv) a Széchenyi Kártya Programon keresztül elérhetők a fix 3 százalékos, kamattámogatott, a piaci hiteleknél jóval kedvezőbb hitelmegoldások. Az érdeklődés jelzi, hogy a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) a vállalkozások igényeinek megfelelő konstrukciót dolgozott ki. 

Hét hiteltermék áll rendelkezésre a konstrukcióban, ezek között van olyan is, amelyet mikrovállalkozások igényelhetnek. Elérhetők maximum 250 millió forintig szabad felhasználású és 500 millió forintig igényelhető beruházási hitelek, amelyek a vállalkozásoknak fontos célokra, egyebek mellett energetikai fejlesztésekre, ingatlanvásárlásra vagy a gépjárműpark megújítására fordíthatók.

A fix 3 százalékos hiteltermékek kiszámítható, biztos, a piaci hiteleknél jóval kedvezőbb megoldást jelentenek. Hozzátette, az igénylést megkönnyíti, hogy a vállalkozások jól ismerik a Széchenyi Kártya Programot, az indulása óta eltelt több mint 20 évben 500 ezer szerződés jött létre.

Palóc André a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy a program költségvetési keretei biztosítottak, idén 60-70 milliárd forint többletet rendeltek hozzá, a jövő évi költségvetésben pedig összesen 320 milliárd forint áll rendelkezésre.

Palóc André kiemelte, hogy a Demján Sándor programon keresztül 1400 milliárd forintnyi támogatást juttatnak a magyar kkv-knak, most elindult a fix 3 százalékos hitellehetőség, de a kormány szerint ez sem elég, igyekeznek minél többet tenni a vállalkozásokért.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo