Tíz évig korlátozták a versenyt, bahamai gyökerű cégre csapott le a GVH

A bahamai gyökerű Paradox Bahamas biztonságtechnikai cégre és annak magyarországi disztribútorára a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 365,5 millió forint bírságot szabott ki, részben mert a cégek csaknem tíz éven keresztül korlátozták a biztonságtechnikai eszközök értékesítőinek versenyét a hazai piacon. 

Az ügyben a közigazgatási bírósági döntés alapján meg kellett ismételni az eljárást, amelyben az eredetileg is feltárt jogsértéseket állapították meg. Az érintett vállalkozások többek között az Európai Unió tagállamai közötti kereskedelmet is korlátozták.

A GVH egy 2019 végén lezárt versenyfelügyeleti eljárásban feltárta, hogy a Paradox Security Systems Bahamas Ltd. (Paradox Bahamas) és annak magyarországi disztribútorai, a Power Biztonságtechnikai Kereskedelmi Kft. (Power) és a Trióda Biztonságtechnika Zrt. (Trióda), csaknem 10 éven keresztül korlátozták a biztonságtechnikai eszközök értékesítőinek versenyét.

Az 2019-ben lezárt eredeti eljárásban a GVH megállapította, hogy a cégek megtiltották a Paradox-termékek külföldre történő értékesítését az úgynevezett passzív export tilalmával, meghatározták a minimális telepítői árrés nagyságát, ami a viszonteladási árak közvetett rögzítését eredményezte, ráadásul a végfelhasználói árak internetes közzétételének tiltásával korlátozták a termékek online értékesítését. 

A Trióda az alapeljárásban elismerte a jogsértést, egyezségi nyilatkozatot tett és nem élt jogorvoslattal, a Paradox Bahamas és a Power azonban bíróságon támadta meg a GVH határozatát. A közigazgatási bíróság aggályokat fogalmazott meg a piac meghatározásával és az európai uniós tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás indoklásával összefüggésben, ezért a GVH döntését hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo