Gazdaság


Most hasznot húzhat az AI-őrületből

Most hasznot húzhat az AI-őrületből 

Március 7-ig jegyezhető az OTP Alapkezelő tőkevédett alapja, az OTP AI Infrastruktúra Alap.
Ezt az áremelkedést is a gyenge forint okozta

Ezt az áremelkedést is a gyenge forint okozta  

Az ipari termelői árak januárban az egy évvel korábbiakat 9,1, az előző havit 0,4 százalékkal múlták felül.
Többlettel zárt a külkereskedelem

Többlettel zárt a külkereskedelem  

Januárban 903 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet.
Péntek éjfélig még léphetnek a  vállalkozók

Péntek éjfélig még léphetnek a vállalkozók 

A mai nap az utolsó lehetőség azoknak, akik az új szabályok szerint alanyi adómentességre szeretnének áttérni.
Vészesen fogy a magyar

Vészesen fogy a magyar  

6367 gyermek született, és 12 855 fő vesztette életét az év elején. 
A nyugdíjasok áfa-visszatérítésre nagyon rossz megoldás

A nyugdíjasok áfa-visszatérítésre nagyon rossz megoldás 

A közgazdásszal lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Klasszis Podcast legfrissebb adásában.
Harminc százalékot esett az ipari ingatlanok bérleti volumene Budapesten

Harminc százalékot esett az ipari ingatlanok bérleti volumene Budapesten 

A logisztikai szektort az energiaárak növekedése, az alapanyaghiány és az ellátási láncok szakadozása sújtotta, a kormány stratégiai megállapodással és fejlesztési programokkal igyekszik növelni az ágazat versenyképességét.
Enyhült a pesszimizmus az euróövezetben

Enyhült a pesszimizmus az euróövezetben  

Az euróövezeti gazdasági hangulatindex öt hónapja a legmagasabb értékére emelkedett februárban.
Hová utaztak télen a magyarok?

Hová utaztak télen a magyarok?  

1-2 éjszakás foglalások jellemezték a szezont.
Valami elindult: csökkent a cégek áremelési szándéka

Valami elindult: csökkent a cégek áremelési szándéka  

A fogyasztók kilátásai ugyan nem változtak januárhoz képest, de az üzleti szféra várakozásai kicsivel derűlátóbbak lettek.

Mentőöv a felszámolás előtt álló cégeknek  

A felszámolás bírósági elrendelése előtt megállapodást lehet kötni az adóhatósággal.

Változás jön a lakásbiztosításoknál 

Márciusban indul hivatalosan a lakásbiztosítási kampány, amelyre először tavaly került sor.

Berobbant az év elején a turizmus  

1 millió vendég közel 2,3 millió vendégéjszakát töltött el januárban.

Hány magyarnak nincs munkája?  

4,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta januárban.

400 vállalatvezető kéri a tiszta ipari megállapodás azonnali végrehajtását 

Lépéseket várnak egyebek mellett Európa versenyképességének növeléséért.

Leért a gödör aljára a cégek beruházási hajlandósága, most már stagnál 

Kiszámíthatóbbá vált a nagyvállalatok beruházásai hajlandósága.

Magyarországra mindössze 6,7 százaléka jött a régiós befektetéseknek 

Lengyelországban bíznak leginkább a befektetők.

Most kell résen lenni, ha valaki magasnak érzi lakásbiztosítása díját 

Elrajtolt a MABISZ lakásbiztosítási kampánya – Nemcsak a díj, hanem a szerződésben vállalt kockázatok is fontosak.

Dübörög a szépségipar 

A NIQ évi 7,3 százalékos értéknövekedésről számol be a globális szépségiparban.

A 10 legnagyobb európai cég összértéke magasabb, mint a kínai tízeké 

Önmagát képes erősíteni az amerikai gazdaság.

Összehasonlították a világ nyugdíjrendszereit, Magyarország hátul végzett 

Allianz Globális Nyugdíjjelentés: Eljött a cselekvés ideje.

Szigorodnak az importáfa-levonás szabályai 

Kiskapuk zárulnak.

Ukrajna és az USA megállapodott a nyersanyagokról 

Putyin vakarhatja a fejét.

2025-ben a legmagasabb termékenységi mutatóval rendelkező országok 

A termékenység és a jólét összefüggései.

Most kell lépni, ha nem akar lemaradni egy finom ebédről 

Több mint 200 résztvevő vendéglátóhely, köztük 14 Michelin-ajánlással rendelkező étterem.

Elon Musk vezércége nagy bajban 

A Tesla piaci tőkeértéke három hónap után először 1000 milliárd dollár alatt.

Kibővíti vállalkozói bankszámla választékát az első magyar neobank 

Többféle számlacsomag közül is választhatnak március elsejétől a BinX-nél azok a cégvezetők, akik szeretnék kiszámítható és átlátható módon intézni a banki pénzügyeiket.

Túl kedvező a lakásbiztosítás? Érdemes a mélyére nézni! 

A lakásbiztosítással rendelkezők 60 százaléka hallott már a lakáskampányról, közülük minden harmadik élt is az átkötés lehetőségével tavaly.

Két számjegyű drágulással számolnak idén az ingatlanpiacon  

Erősen indult az év a magyar lakáspiacon.

Nem lesz kegyelem az élelmiszerboltoknak  

Minden rendelkezésre álló eszközével támogatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az élelmiszerárak letörését célzó kezdeményezéseket.

Nem léptek Matolcsy Györgyék  

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén az MNB Monetáris Tanácsa keddi ülésén.

Belvárosi lakást adna el vagy venne? Erre számíthat  

A budapesti belvárosi ingatlanpiac 2025 elején visszafogott, csendes indulást mutatott, amely a 2013 előtti időszakra emlékeztetett.

A tehetősebb kétgyermekes családok örülhetnek Orbán Viktor bejelentésének  

Orbán Viktor miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy a választásokat megelőző hónapokban már szja-mentessé teszik a 2 gyermekes édesanyák keresetét

Súlyos árat fizethet, ha kicsúszik ebből a határidőből  

A márciusi lakásbiztosítási kampány mellett még egy fontos határidőre érdemes figyelni a napokban.

Lejárt élelmiszerek, meghamisított címkék: távol-keleti üzlet hasalt el  

Mintegy félszáz, egy éve lejárt élelmiszert és manipulált címkéket találtak egy távol-keleti személy által üzemeltetett boltban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai.

Figyelmeztet az adóhatóság: ma lejár egy katás határidő 

A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2024-ben megszerzett bevételükről.

Nagyon nem jó hír jött Németországból – közel 5 éve nem láttak ilyet  

A negyedik negyedévben csökkent a német GDP.

Nettó 500 ezer forint az átlagkereset  

A KSH szerint.

A német vállalatvezetők sem látják, hogy az idei egy fantasztikus év lesz 

Nem javult februárban az üzleti hangulat Németországban.

Ebből hogy lesz az áttörés éve? Klasszis Klub Live Bod Péter Ákossal 

A volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász lesz március 5-én a Klasszis Média élő adásának vendége.

Utolsó pillanat alanyi adómentesség választására 

Még öt napig választható az alanyi adómentesség.

Az ingatlanárak ugrásszerű emelkedése a lakásbiztosítási piacot is megrengeti 

Nem csak a leendő vásárlóknak, a tulajdonosoknak is problémát okozhatnak az emelkedő lakásárak.

Trump beleszerelmesedett a vámokba, most Kína kap újabbakat 

Stratégiai területeken dobja be a vámot Trump.

Újabb kisvasút indul Magyarországon 

Kos és Jerke húzza a Dinnyési Várpark új kisvonatát.

Világújdonsággal rukkolt elő a magyar adóhivatal 

Megúszható a büntetés sikeres adategyeztetéssel.

Kedvezményes kártyát kapnak a nyugdíjasok az áfa-visszatérítéshez 

Az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok rendkívül egyszerűen vehetik majd igénybe – ígéri a kormány.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta

Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta 

Egyszerre jelent jogszabályi terhet és piaci lehetőséget az elektromos autók terjedése.

Klímablog

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek  

A Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek.

Infokom

Elveszett cégek a digitális világban

Elveszett cégek a digitális világban 

A kisvállalkozásoknak a gyakorlati útmutatás hiányzik az MI használatához egy kutatás szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo