Miközben a globalizáció előretörésével a vállalatok egyre inkább nemzetközivé váltak, a munkaerő nem. A háttérben nem jogi, sokkal inkább társadalmi akadályok állnak. A döntéshozók szerint a munkaerő tényeleges mobilitásának megteremtése az Európai Unió számos problémájára választ adhatna. Éppen ezért 2006-ban különböző fórumokon igyekeznek rávilágítani arra, milyen előnyökkel járhat a más országban való elhelyezkedés, és hogyan segíthetné elő az unió a munkavállalók mobilitását.

Az elmúlt harminc év során a más tagországban letelepedő és munkát vállaló európaiak aránya mindössze 1,5 százalék körül mozgott. Az Európai Bizottság adatai szerint ma mindössze 2 százalékuk él születőhazáján kívül, más EU-tagországban. Európában az egy munkahelyen eltöltött idő átlagosan 10,6 év, szemben az amerikai 6,5 évvel. A számok tehát azt mutatják, hogy a létező szabadságelv ellenére az orek kontinens lakói kifejezetten röghöz kötötten élnek, nem úgy, mint mondjuk a mobilitásukról híres amerikaiak.

A statisztikák szerint az újonnan csatlakozott országok állampolgárainak mobilitási hajlandósága és a meglévő korlátozások között sincs igazán kapcsolat. A Bizottság február elején közzétett jelentése szerint az elmúlt két évben az újak munkavállalói bármely tagországban az összmunkavállalók kevesebb, mint egy százalékát tették ki, kivéve Ausztriát, ahol ez az arány 2005-ben 1,4 százalék volt, és Írországot, ahol megközelítette a 4 százalékot. Vagyis egy országban a külföldi munkavállalók arányát egyértelműen a kereslet és kínálat határozza meg, és kevésbé a politikai szándékok.

Társadalmi és gazdasági hasznosság

Napjaink Európai Uniója növekedési gondokkal küzd, bizonyos területeken hiányzik a szakképzett munkaerő, miközben növekszik a munkanélküliség. Spidla szerint a megoldást a mobilitás fokozása hozhatja meg. Szerinte Európának egyértelműen rugalmas munkavállalókra lenne szüksége, hogy a munkaerő-kereslet és -kínálat között helyreálljon az egyensúly.

Az Eurobarométer közelmúltban készített felmérésében megkérdezettek többsége is elismerte, hogy a mobilitás pozitív hozammal járhat a munkavállalási kilátásokat illetően, hiszen a származási területükön kívül is munkát keresők 59 százaléka talált állást egy éven belül, szemben a röghöz kötöttek mindössze 35 százalékos sikermutatójával. Paradox helyzet állt elő: a munkahelyek egyre mobilabbá váltak, miközben a munkaerőről ugyanez nem mondható el.

A globalizáció a munkavállalótól is új hozzáállást követel meg. Ezen a téren Európában ma még kevésbé jellemző a flexibilitás és a változásokhoz való alkalmazkodás képessége. Ez pedig komoly akadályt jelent, hangsúlyozta egy interjúban Spidla.

A Brüsszelből hallható hangok egyértelműen a mobilitás mellett érvelnek, amelynek a gazdaságra gyakorolt pozitív hatása mellett igyekeznek hangsúlyozni a munkavállaló szempontjából is meglévő előnyeit. Az idegen környezetben vagy más ágazatokban vállalt munka új tapasztalatokat és tudást jelent, amely megkönnyíti az alkalmazkodást, hangzott el a munkavállalók mobilitásának európai évét megnyitó konferencián.

Miközben a brüsszeli politika a szabad mozgásra buzdítja az EU-polgárokat, és tagállamaitól a munkaerőpiac teljes felszabadítását várja - hivatkozva Anglia, Svédország és Írország pozitív tapasztalataira -, az érintett társadalmak óvatosabbak. A mobilitással ugyanis megnő a társadalmi sokféleség is, a különböző csoportok egymás mellett élését pedig egyáltalán nem könnyű kezelni. Egy a Financial Timesban megjelent cikk kritizálja, hogy a Brüsszelben kiadott jelentés egy szó sem ejt a külföldi munkavállalók megjelenésével kirajzolódó problémákról egy-egy városban vagy szűken vett közösségben.

Angliában - bár összességében 2004. május óta mindössze 293 ezer új EU-polgár folyamodott munkavállalási engedélyért - a lengyel családok bizonyos környékeken kifejezett kolóniákat alkotnak. Körülbelül háromezer lengyel települt például a mindössze 60 ezer munkavállalóval rendelkező Crewe-ba, ahol az iskolák, közintézmények, szolgáltató egységek számára komoly terhet jelentett, hogy megbirkózzanak a megnövekedett igénybevétellel.

A nyitottságáról híres Írországban is merültek fel kérdőjelek mostanában. Az újonnan csatlakozott országokból - a 2005. decemberi adatok szerint - összesen 140 ezer főt foglalkoztatnak, ami azt jelenti, hogy itt minden tizenkettedik munkavállaló külföldi. Különösen az építőiparban magas az arányuk: míg az ágazat a teljes foglalkoztatottságból 8 százalékkal részesedik, az itt dolgozó más nemzetiségűek aránya 9 százalék, derült ki egy mostanában készült tanulmányból (John Beggs és Oliver Mangan: Külföldi munkavállalók az ír gazdaságban). Ez pedig komoly veszélyeket jelenthet az egész gazdaságra nézve, állítják az ír közgazdászok.

Egy nemrégiben készült felmérés szerint az írek többsége - a megkérdezettek 78 százaléka - szeretné, ha náluk is engedélyhez kötött lenne az újonnan csatlakozott tagországok munkavállalóinak letelepedése. Attól tartanak ugyanis, hogy az olcsó külföldiek kiszorítják őket állásaikból.

Nagy-Britannia esélyegyenlőségi bizottságának elnöke, Trevor Phillips szerint a problémát kevésbé a politikusok, sokkal inkább maguk a tagállamok tudják áthidalni, ha megosztják egymással a helyi tapasztalatokat, és mindenki számára hozzáférhetővé válnak a jó és a nem működő megoldások egyaránt. Széttöredezett, társadalmi feszültségektől terhes társadalomban ugyanis senkinek sem jó.

Úgy harminc évvel ezelőtt a legtöbb nyugat-európai ország bezárta az ajtót a külföldi munkavállalók előtt, védve munkaerőpiacát. Most az európai politika újból a munkavállalók migrációjának fellendítését ösztönzi, mert a demográfiai és gazdasági tényezők egyértelműen előrevetítik a szakképzett munkaerő iránti kereslet jelentős növekedését. A kifejezések országonként eltérőek - Franciaországban "szelektív", az Egyesült Királyságban "felügyelt", Németországban "munkás" migrációként emlegetik a jelenséget -, ám lényegében mindenütt ugyanarról van szó: a nulla szintű migráció időszakát felváltja a liberalizált bevándorlás-ellenőrzésé.

A legutóbb csatlakozott országokban a gazdasági növekedéssel elsősorban a fiatal diplomások számára egyáltalán nem vonzó szektorokban jönnek létre új munkahelyek, tehát ők azok, akik az elsők között keresnek maguknak más tagországban munkát. Litvániában például a legális és illegális külföldi munkavállalás hatására éppen a fiatal munkanélküliek száma apadt, és már Magyarországon is hasonló aggodalmakat lehet hallani az egészségügyet érintően. A csatlakozásról tárgyaló Romániában pedig a becslések szerint a munkaerő 11-13 százaléka vándorolt külföldre - elsősorban a mezőgazdasági szektorból - az alacsony fizetések és magas munkaerő-fluktuáció miatt, derül ki az európai munkaügyi felmérésből (Observatoire européen de l'emploi - OEE). Tény, hogy a megnyíló külföldi piacok hatására csökkenhet a munkanélküliségi ráta az újonnan csatlakozott országokban, ám kérdés, hogy pusztán a statisztika javulásával előremozdul-e egy ország.

Szakértők jóslata szerint Európa belső munkapiaci kínálata nem lesz képes kielégíteni a szükségletet, és komoly igény van a kelet-közép-európai szakképzett munkavállalókra. De ezeket az országokat is jelentősen csökkenő demográfiai trendek és elöregedő lakosság jellemzi, tehát valószínűleg a munkaerő-kapacitásukra szükségük lesz otthon is, fogalmazta meg aggályait Stephen Castles, az oxfordi egyetem professzora február közepén Hamburgban, a Heinrich Böll Alapítvány "Európa erődítmény? A munkaerő-migráció hatásai és következményei" című, a témában rendezett konferenciáján.