A ma sem működő projekt egyébként fontos lenne a magyar állampolgárok számára, hiszen a Földhivatal elektronikus ingatlannyilvántartását kellett volna elkészíteni a töménytelen pénzért. Ezenkívül a máig nem létező informatikai rendszer népszerűsítésére is felvettek már 276 millió forintot. És ez csak az eltűnt összegek, az elmaradt hasznot már nem is említi senki. A rendszer működése azért lenne életbevágó, mert majd minden magyar család tudná használni, ingatlan eladáskor, jelzáloghitel felvételnél, esetleges csalások elkerülése érdekében.
Hadházy Ákos szerint eltűnt 16 milliárd forint
A független országgyűlési képviselő úgy látja, ezúttal olyan súlyos az eset, hogy az Európai Csalásellenes Hivatalhoz (OLAF) fordul. A pénzt ugyanis úgy vették fel az Európai Uniótól, hogy egy olyan projektet jelentettek készre 2024 márciusában, ami ma sem működik.
Véleményvezér
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében
A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.