Akár egy mesében, a kisfiú álmából úgy lett valóság. Az egykor a lovassportban komoly sikereket elérő Papp Péter ma Debrecentől kissé távolabb, Haláp mellett él és gazdálkodik. A harmincegy éves fiatalember szívós munkával alig tíz év alatt harminchat hektáros tanyából száztíz hektáros birtokká, néhány tehénből pedig több mint nyolcszáz szarvasmarhából álló, napi nyolcezer liter tejet adó állománnyá fejlesztette vállalkozását. És amíg sokan a tejkvótára és az alacsony felvásárlási árra panaszkodnak, Halápon hamarosan kezdetét veszi egy biogázüzem építése. Papp Péter úgy véli, mindez nem csak az ő érdeme, hiszen az elnyert pályázatok nélkül nem tudott volna ide eljutni. Igaz, mindig tudta, hogy mi a következő lépés, melyik beruházás miért fontos, és mikor térül meg. A közel egymilliárd forintos cég tulajdonosa azonban ma is ugyanúgy kiveszi a részét a munkából, mint a kezdetekkor.

- Sokan esnek abba a hibába, hogy a telep vezetését kiadják a kezükből - mondja. - Itt viszont nincs telepvezető, műszakvezető vagy karbantartó. A több mint nyolcszáz tehén ellátására mindössze tizenketten vagyunk, én, az állatorvos és tíz alkalmazott. Hasonló nagyságú hazai állattelepeken általában húsz-huszonkét ember dolgozik, de a tejtermelésben rejlő nyereségráta mellett ez nem gazdaságos.

- Hogyan kezdte?

- Hatéves korom óta lovagoltam. Ez annyira meghatározó volt számomra, hogy már gyerekként eldöntöttem, hogy felnőttkoromban szeretnék egy tanyát, ahol állatokkal foglalkozhatok. Emiatt célirányosan mezőgazdasági szakközépiskolába mentem. Szerencsém volt, mert egy cserediákprogram keretében a technikusképzést - egy évet - Németországban végezhettem. Ott - szemben a hazai modellel - elsősorban a gyakorlatra helyezik hangsúlyt. Mindenki kiköltözik egy gazdálkodóhoz, ahol dolgozik a hét első négy napján csekély zsebpénzért, péntekenként pedig megtanultuk a gyakorlati tudáshoz tartozó elméleti ismereteket az iskolában. Ez a struktúra lehetővé teszi, hogy a fiatal agrárszakember értsen a növénytermesztéshez, vagy tudjon bánni az állatokkal, amikor kikerül az iskolapadból, ne csupán papírja legyen erről. Németországban nem fordulhat elő, hogy tanyagazdának jelentkezik olyan agrárvégzettségű fiatal, aki fél a tehenektől, és még életében nem fejt. Magyarországon ez megeshet. Vagyis hiába erős az elméleti képzés, nehéz jól használható munkaerőt találni. Németországban egy száztehenes családi gazdasághoz kerültem, és két év alatt - az iskola végeztével még egy évig a gazdánál maradtam - elsajátítottam a tehenészet alapjait. Ez lökést adott, hogy a lovas tanya helyett szarvasmarhában kezdjek gondolkozni. Ráadásul az ország keleti régiójában valószínűleg nem is lenne jövedelmező a lovagoltatás.

- Egy tehenészet kialakítása komoly beruházást igényel. Kilépve az iskolapadból milyen források álltak a rendelkezésére?

- Először kisebb léptékben gondolkodtam, miután tőkém nem volt. 1996-ban megpályáztam a Fiatal Agrárvállalkozók Induló támogatását, és az így nyert nem egészen hatmillió forintból, valamint minimális önerőből Sámson-kerten vettem egy húszhektáros tanyát. Juhtenyésztéssel kezdtem, és azt gondoltam, hogy a megtermelt profitból majd néhány év múlva kiépítem a tehenészetet. A várt siker azonban elmaradt, egyrészt azért, mert akkor jártam egyetemre, és nem tudtam kellő figyelmet szentelni a gazdaságnak, a másik probléma pedig a megfelelő munkaerő hiánya volt. Többször előfordult például, hogy az alkalmazott sörért eladta a tenyészállatot. Miután amúgy sem láttam a hosszú távú megtérülést, váltottam. Némi piackutatás után kiderült, hogy a tejértékesítés kiszámítható bevételt ígér, de a Sámson-kerti terület nem volt alkalmas tehéntartásra. Olyan helyet kerestem, amely távlatilag is biztosította a fejlődést. Így találtam ezt a halápi harminchat hektáros szántót, ahol 1998-ban megkezdődhetett a beruházás. Vettem harmincegy vemhes üszőt. Először hagyományos módszerrel fejtem, és először egy, majd két-három kannában hordtam a tejet a halápi csarnokba. Végül én lettem a csarnok legnagyobb beszállítója. Közben a farmon folyt az építkezés, és 2001 februárjára elkészült az első istálló és egy hatállásos fejőház. Ez az infrastruktúra már lehetővé tette, hogy napi két-háromszáz liter tej leadására szerződést kössek. Végre megérkezhetett a tejfeldolgozó autója.

- Ilyen csekély idő elegendő volt, hogy a szükséges tőkét előteremtse?

- A juhtenyészet felszámolásából volt némi saját forrásom, de a beruházáshoz kevésnek bizonyult. Akkor azonban már léteztek olyan pályázatok, amelyek lehetővé tették az indulást. Miután az édesapám építész közgazdászként otthonosan mozgott a tenderek világában, értelemszerűen nekem is segített, hogy a különböző lehetőségekből - vidékfejlesztésre, munkahelyteremtésre, területfejlesztésre kiírt támogatásokból - profitálni tudjak. 1998 és 2002 között körülbelül tizenhat, általában 40, 50, 60 százalékos támogatást tartalmazó pályázatot nyertem. A szükséges saját erőt pedig rendszerint bankhitelből finanszíroztam.

- Nem félt attól, hogy ilyen mértékben eladósodjon?

- A mai napig jelzálog van majdhogynem a biciklimen is, de talán a koromból adódóan emiatt nem szorongok. Persze a havi törlesztőrészleteket időről időre elő kell teremteni. Amikor belevágtam a tejtermelésbe, hetvenöt forint volt a tej literenkénti felvásárlási ára, és ebből okosan gazdálkodva ki lehetett jönni. Aztán volt olyan időszak, amikor a Papp Farmot is a felszámolás lehetősége fenyegette. 2005 végén a tej ára hirtelen lezuhant, a takarmány ára pedig nőtt. Ebben az időszakban nekem is voltak likviditási problémáim, de hiszek abban, hogy a mélypontot mindig fellendülés követi, ha kitartóan és okosan gazdálkodunk. Nem adtam fel, inkább megpróbáltam tárgyalni a beszállítókkal, hogy folytatni tudjam. Ehhez persze az is szükséges, hogy a hitelből megvalósuló beruházások megtérülési ideje előre tervezhető legyen. Mindig olyan beruházásokhoz pályáztam támogatást, illetve vettem fel bankhitelt, amelyek egyrészt növelték a termelés színvonalát, másrészt munkaerő-megtakarítást vagy más költséglefaragást tettek lehetővé. 2006-ban jutottam el odáig, hogy pályázati támogatás nélkül saját erőből és bankhitelből tudtam építeni egy négyszáz férőhelyes istállót.

- Az uniós csatlakozást követően, 2006 környékén viszont számos cikkben azt olvastuk, hogy a tejágazatból élőknek nincs jövőképük, és a termelést, feldolgozást az általános bizonytalanság jellemzi. A hirtelen megnövekedett tejimport sokak számára jelentette a csődöt, amit önnek a jelentős adósságterhek ellenére is sikerült elkerülnie. Hogyan?

- Főleg a kevés tehenet tartó gazdák hagytak fel a tejtermeléssel, én viszont az indulás óta arra törekedtem, hogy minél dinamikusabban növeljem az állományt. Addigra olyan szinten működött a vállalkozás, hogy ha nehézségek árán is, de túl lehetett élni azt az időszakot. A sorozatos csődökben azonban, azt hiszem, a magyar ember gondolkodásmódja is szerepet játszik. Mint minden sikeres üzlethez, a mezőgazdasági vállalkozáshoz is kitartásra, türelemre és becsületre van szükség, és persze előrelátásra. Az azonnali meggazdagodás vágya hosszú távon nem lehet eredményes. Az elmúlt tíz évben nem vettem ki a cégből, nincs házam, és az autóm is pusztán munkaeszköz. Viszont folyamatosan fejlesztettem, hogy minél magasabb színvonalon és költséghatékonyabban tudjon működni a farmom. A korrekt partneri viszonyok szintén fontosak egy vállalkozás életében. Amikor például elkészült a második istállóm, nem maradt pénzem, hogy tenyészállatokat vegyek. A megbízható üzleti viszonyunknak köszönhetően azonban sikerült megegyezni a debreceni Frieslanddal. Ők finanszírozták a kétszáz darab tehén vásárlását - az állatok árát részletekben, a havi tejpénzből vették vissza -, és garanciát vállaltak arra is, hogy a megtermelt tejet felvásárolják. 2006-ban az exporttámogatás megváltozása a Friesland számára is kényszerű racionalizációt tett szükségessé: eladta a hajdúböszörményi sajtgyárát, és a gyöngyösi üzemébe vonta össze a friss tej gyártását. Ez a Papp Farmnak is a végét jelenthette volna, azonban a holland vállalat javasolta a vevőnek, hogy továbbra is tőlem vásárolja a nyers tejet. Azóta is nekik szállítok, bár előfordult, hogy más cég néhány forinttal többet ajánlott a tejért. Soha nem jutott azonban eszembe, hogy pillanatnyi előnyökért változtassak egy sokéves munkával kialakított kiszámítható helyzeten. Sokan megteszik, és úgy tűnik, hosszú távon soha nem bizonyul jó döntésnek.

- A farm sikereiben milyen szerepe van a Németországban töltött két évnek?

- Ma még Magyarországon számos állattartó telep nem korszerű. Németországban viszont megtanultam, hogy milyen komoly költségcsökkentő szerepe van az istállók kialakításának, az épületek elhelyezésének és a felhasznált technológiáknak. A hatékony tehenészet egyik kulcsa, hogy minél kevesebb fizikai munkát igényeljen az állatok gondozása. Ehhez fontos a fejőház és az istállók egymáshoz való viszonya, valamint az istállók belső kialakítása, hogy a mindennapi teendőket - takarmányozás, aljazás, trágyaelhordás - gépesíteni lehessen. Egy száznegyven férőhelyes hagyományos istállónak az éves üzemeltetési költsége körülbelül nyolc-tíz millió forint, míg a modern pihenőboxos épületek fenntartása ennek töredéke. Az ehhez szükséges közel tizenötmillió forintos beruházás így legfeljebb három év alatt megtérül, miközben az állatok elhelyezése is komfortosabbá válik. Azt is megtanultam Németországban, hogy nem lehet pusztán tulajdonosként üzemeltetni egy szarvasmarhatelepet. Egyrészt azért, mert "a gazda szeme hizlalja a jószágot", másrészt, mert a mezőgazdaságban ma elérhető profitráta nem teszi lehetővé, hogy vezető funkciókban alkalmazottakat tartsunk. A farm működési modelljében azonban nem csak a németországi éveknek van szerepük, hiszen azóta is rendszeresen részt veszek külföldi szakmai utakon, hogy nyomon kövessem a nemzetközi fejlődés irányát.

- Mára stabilizálódott a farm helyzete, nyereséget termel. Hátra lehet dőlni?

- Nem ez a célom. Bár, ha ennyivel megelégednék, körülbelül két éven belül kifutna valamennyi bankhitelem. Az elmúlt tíz évben azonban minden évben új fejlesztésbe kezdtem, hiszen a piaci verseny megköveteli, hogy egy vállalkozás folyamatosan fejlődjön. Az édesapámtól azt tanultam, hogy ha valamit készítünk, azt mindig inkább bővebbre szabjuk, semmint szűkebbre. Ez a szempont vezérelt a farm kialakításánál: 1998-ban olyan területet kerestem, amely idővel bővíthető, és az épületek megtervezésekor is mindig a jövőbeli lehetőségek lebegtek a szemem előtt. Az induláskor például az anyagi lehetőségeim csupán hat fejőállomás kiépítését tették lehetővé, az épületet azonban eleve dupla kapacitáshoz méretezem. A mérethatékonyság nagyon fontos a gazdaságos működtetés szempontjából, így folyamatosan a maximális kihasználtságra kell törekedni. Egy-két ember el tud látni száz tehenet, de akár kétszázat is, mindig újabb istállót vagy fejőházat építeni azonban fajlagosan nagyon költséges. Jelen pillanatban is több pályázatom van beadva, és február közepén nyertem el egy több mint százmillió forintos, a trágyatárolás és -kezelés modernizálására, valamint biogázüzem létesítésére szolgáló európai uniós pályázatot, amit tavaly áprilisban adtam be. A kezdeti beruházásokhoz képest ez már komoly saját erőt is igényel.

- Az indulás óta pályázatról pályázatra haladva épült a vállalkozás, miközben sokan - különösen a kisvállalati körből - jobbára csak negatív kontextusban beszélnek a tenderekről. Mitől lesz sikeres egy pályázat?

- Nekem nem volt más választásom, hiszen tőke nélkül indultam. Azt hiszem azonban, a türelem és a céltudatosság nagyon fontos tényezői a sikeres üzleti vállalkozásnak és így a pályázatoknak is. Amikor az istállókat építettem, eleve úgy terveztem, hogy egyszer biogázt fogok előállítani. A biogázüzem üzleti terve pedig már két éve érlelődik a fejemben, de mostanra erősödött meg a vállalkozás annyira, hogy racionális lehet egy ilyen volumenű beruházás. Körülbelül az elkövetkező tízéves időszakra látom pontosan, hogy milyen fejlesztésekkel tudok továbblépni, de a sorrendiséget mindig be kell tartani. Csak lépésről lépésre lehet fejlődni, máskülönben az egész építmény kártyavárként összeomolhat. Az eddigi beruházások általában az állatok jólétét vagy további költségcsökkentéseket céloztak. Ez cél marad a jövőben is, de az elkövetkező fejlesztésekben már megjelenik a pluszjövedelem termelésének lehetősége is. A biogázüzem után pedig szeretnék létesíteni egy saját tejfeldolgozó üzemet, ahol természetes élelmiszereket készítünk majd. Talán a környező gazdákra is ösztönzőleg hat, hogy újból lehetőséget lássanak a tejtermelésben.