Olajárfúrás

A nemzetközi piacokon tapasztalt erőteljes olajdrágulás mellett a hazai üzemanyagok magas adótartalmának is köszönhető, hogy június elején sosem látott magasságokba emelkedett a motorbenzin ára. Miközben a fuvarozók több hónapja próbálnak konszenzusra jutni a kormánnyal, addig egyre nagyobb versenyhátrányba kerülnek európai fuvarozótársaikkal szemben. S a tankolásaikat igyekeznek az országhatáron kívül elrendezni.

A New York-i piacokon 55 dollár közelébe szökkenő hordónkénti olajár a fokozatosan erősödő dollárral együtt nehéz helyzetbe hozta a Mol Rt.-t és a kormányzatot egyaránt. Miközben az olajipari cég - saját nyereségességét szem előtt tartva - további emeléseket tartana szükségesnek, addig a költségvetésnek egyre nagyobb hiányokat okoz a szomszédos országokba tartó benzinturizmus. Az üzemanyagok adótartalmának köszönhetően ugyanis a környező országok mindegyikében olcsóbban tankolhat a magyar, mint itthon. S míg ez egy "mezei" autós szemében "csak" pár ezer forint megspórolását jelenti, addig nem egy fuvarozócég számára létkérdés. Ők azok ugyanis, akik a piaci verseny miatt nem gördíthetik tovább a megrendelőik számlájára a megemelkedett üzemanyagárakat, így kénytelenek ott tankolni, ahol ezt olcsóbban megtehetik.

Ködös egyeztetések

Annak ellenére, hogy a fuvarozói szakma képviselői és a Pénzügyminisztérium (PM) illetékesei január elseje és április 15-e között számos alkalommal egyeztettek a gázolajat érintő jövedéki adó mértékéről, érdemi megegyezés nem született az ügyben. Mint arra Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára rámutatott: a szektor és a szaktárca képviselői egyetértettek abban, hogy jelenleg a fuvarozói ágazatban körülbelül 675 millió liter gázolajat tankolnak a cégek külföldön, amit versenyképes hazai üzemanyagárak mellett vissza lehetne terelni Magyarországra.

A Pénzügyminisztérium azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a dízel jövedéki adójának visszatérítése legfeljebb csak a 7,5 tonnánál nagyobb szállítójárművekre vonatkozzon. Az ebbe a kategóriába tartozó járművek mintegy 760 millió liter gázolajat fogyasztanak el évente, a jövedéki adó 85-ről 75 forintra csökkentése pedig akár 200 millió literrel is megdobhatja a hazai forgalmat. Könnyen kiszámítható tehát, hogy a megnövekedett forgalomból származó haszon kompenzálná a csökkenő adóteherrel fellépő költségvetési bevételkiesést, különösen, ha a fuvarozók - a PM elvárása szerint - ígéretet tennének a hazai tankolásra. (Az államháztartási törvény adatai szerint a büdzsé az idei évre 672,3 milliárd forint jövedékiadó-bevétellel számol, aminek jelentős részét az üzemanyagot terhelő tételek adják.)

Nincs egyetértés

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), illetve a Pénzügyminisztérium illetékes főosztályai közt azonban nincs egyetértés a megoldás lehetőségeit, azok legitimitását és hatékonyságát illetően. A GKM rámutatott: elviekben elképzelhető, hogy az Európai Unió a vitában a 7,5 tonnánál nagyobb járművek számára ajánljon egy adóminimum-szintet, amely - a szaktárca számításai szerint - 75 forint körül lehetne. A Pénzügyminisztérium szerint ellenben a hatályos jogszabályok szerint a nagy kamionok számára erre nincs lehetőség, mint ahogy adó-visszatérítésre sem, annak ellenére, hogy a mezőgazdaságban és az állami vasutak berkeiben nem ismeretlen a jövedéki adó visszaigénylése.

A GKM nem tartotta kivitelezhetetlennek a fuvarozók számára sem a magas jövedéki adó kompenzálását oly módon, hogy a gépjármű-adó visszaigényelhető legyen; a PM szerint viszont ennek a kiigazításnak jelentős kihatása lenne az államháztartásra, így nem fogadható el. Az április 15-én megrekedt tárgyalások után most a fuvarozók a kompenzáció újabb lehetőségeit igyekeznek felkutatni a minisztériumok szakembereivel.

Veszélyes vizeken

A fuvarozókat egyébként nem igazán lepte meg az áremelkedés, hiszen a dollár erősödése nyomán ez várható volt. (A hetvenes években, amikor a kőolajárak az egekbe emelkedtek, a dollár kurzusa általában nagyon alacsony volt.) Ha azonban a fuvarozás önköltségi árában az üzemanyag költsége eléri a 12 százalékot, akkor az már a kritikus határt súrolja. Az önköltségi ár - amelyben benne van a munkabér és közterhei, az útadó, az amortizáció - kilométerenként jelenleg 0,8-0,9 eurócent egy tonna áruval számolva, azaz sikerült átlépni a kritikus 12 százalékot. Ez azt is jelenti, hogy a mostani áremelés nyomán valószínűleg lesz néhány olyan kis fuvarozó - jellemzően kényszervállalkozó -, aki a veszteség elkerülése végett belesodródik valamilyen kényszermegoldásba, esetleg átmegy a szürkegazdaságba, csak hogy életben maradjon.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo