Az intenzív mezőgazdasági kihasználás és a növekvő városok miatt a világ termékeny területeinek harmada van veszélyben. Az okozott károk már most is pusztítóak: a kieső termés, a beszennyezett talajvíz miatt elszenvedett veszteségek az ENSZ legfrissebb jelentése szerint évente elérik a 9,3 milliárd eurót (azaz több mint háromezer milliárd forintot). A jelentés adatai alapján teljes hatás – beleértve a termőtalajok pusztulása miatti elvándorlást, a geopolitika feszültségeket és az egyre rosszabbodó logisztikai körülményeket – eléri a teljes világgazdaság által termelt össztermék 10 százalékát.
Ez már a mindennapokban is látható: Afrikában a talajpusztulásból eredő terméshozam-csökkenés eléri a 8 százalékos értéket, a Közel-Keleten és néhány ázsiai országban viszont ez az érték meghaladja a 20 százalékot. Kazahsztánban például 1980 és 1998 között a talajerózió és más pusztulási folyamatok következtében a gabonatermő területek felén hagytak fel a műveléssel, és adtak teret a legeltetésnek.
A termőföldek lepusztulása következtében milliók veszítik el a megélhetésüket, élhetetlenné vált otthonukat az ENSZ prognózisa szerint az elkövetkező tíz esztendőben 50 millióan kényszerülnek majd elhagyni. Ne gondoljuk, hogy a jelenség minket nem fenyeget: egy korábbi tanulmányból kiderül, hogy Magyarországon évente 2,3 millió hektárt érint a talajok károsodása, az időjárástól függően évente 65–100 millió köbméter talaj pusztul le. Ez annyit tesz, hogy Magyarország termőterületéből ötvenévente egy Fejér megye nagyságú terület válik használhatatlanná.
Komoly probléma még a városiasodás, a települések ugyanis jellemzően a legtermékenyebb területeken alakultak ki, de az elmúlt évtizedekben tapasztalt beépítés miatt ezek a területek elvesztek az élelmiszer-termelés szempontjából. Európában minden egyes nap több száz futballpályányi területet építenek be, miközben a termőterületek negyedét sújtja az erózió. A helyzetet súlyosbítja az uniós agrárpolitika, amely nemcsak a biodiverzitást fenyegeti, de ellehetetleníti a helyi közösségek természetes továbbfejlődését is.
A felelőtlen termőföldhasználatra különösen jó példa az afrikai Benin, ahol a termőterületek nyolcvan százalékát gyapottermelésre fogták be. Ez a termelési mód rendkívül tápanyag- és vízigényes, így teljesen kimeríti a talajt, miközben a bevételekből jellemzően csak egy szűk réteg részesül, a helyi lakosok alig valamit látnak viszont a bevételekből.
Miközben a termőterületeink jelentős részének elvesztésével nézünk szembe, napjainkban több mint 805 millió ember küzd éhezéssel, alultápláltsággal. Egyedül az ENSZ által prognosztizált népességnövekedés az élelmiszer-termelés közel 60 százalékos növelését tenné szükségessé 2050-re.
A jelentés készítői több, fenntartható talajművelést szolgáló befektetést sürgettek, ami költségkímélőbb a helyreállításnál. A jobb talajgazdálkodás biztosíthatná, hogy a talajlakó organizmusok fokozzák a talaj szénmegkötő képességét, mérsékelve az elsivatagosodást, ezzel tovább javítva a szénmegkötő képességet, ellensúlyozva a mezőgazdaságból származó üvegházhatást okozó gázok káros hatását.
