Megmutatták a gazdagok, hogy tudnak spórolni, ha muszáj

A fogyasztás centrikus nyugati világ pazarló állampolgára is tud ám spórolni, ha muszáj. Immár négy éve tart az aszály Kaliforniában, tavaly nyáron Jerry Brown kormányzó kötelezővé tette a vízfogyasztás csökkentését.

Több száz amerikai kis- és nagyvárost veszélyeztet hirtelen előálló és komoly vízhiány. A helyzetet immár olyan válságosnak ítélik, hogy az Országos Hírszerzési Igazgatóság Hivatala (DNI) a vízhiányt a terrorizmus mellett az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette.

Kaliforniában már évek óta tart a súlyos aszály, ezért a kötelezővé tették a vízzel való spórolást. 2013-ban olyan rendeletet léptetett érvénybe az állam kormányzója, mely szerint a lakosságnak és a vállalkozásoknak maximum 36%-kal vissza kell fogniuk vízhasználatukat. Hogy pontosan mennyivel, azt lakhelyüktől/cégszékhelyüktől és korábbi vízspórolási ténykedéseiktől tették függővé. Fontos szempont, hogy a szigorítás a közműipari cégekre, tehát a vízművekre is érvényes.

Szőlőültetvény Kaliforniában
(fotók: freeimages.com)

A kényszerű körülmények szorításában a polgárok felhagytak gyepj locsolásával, rövidebb ideig zuhanyoztak, nem mosták többé a kocsijaikat - így megszokott látvánnyá vált, hogy a sivatagokban gazdag Dél-Kaliforniában a járművek, még a luxusautók is, homoktól koszosak.

Kaliforniai látkép: jól locsoltak odalent - míg volt mit.

2015 júniusa és 2016 februárja között a lakosság és a vállalati szektor 24%-kal fogta vissza fogyasztását. 1,46 milliárd köbméternyi vizet spóroltak így meg, amivel 6 millió háztartást láthatnának el egy éven át. Los Angeles, San Franciso és San Diego használ ennyi vizet egy évben összesen. Bár volt néhány híres deviáns, aki azt gondolta, hogy kibújhat a szabályok alól. Ilyen volt Tom Selleck.

A vészhelyzetre tekintettel később Brown 25%-ban állapította a kötelező spórolási arányt. Úgy látszik, a kaliforniaiak kis híján elérték ezt. Szóba került, hogy április végén talán enyhítik a korlátozásokat.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo