Valamit nagyon elnézett az Apple

Nehéz idők járnak az Apple-re. A múlt év végén és 2019 elején a cég részvényeinek ára jelentősen zuhant annak tükrében, hogy visszaesnek az iPhone-ok eladásai. Az utóbbi mögött pedig a vásárlói várakozások téves felismerése áll.

A fejlemények mögött ott vannak a kínai gazdaság nehézségei, az élesedő verseny a Samsung és a Google mobiljaival, de a fő tényező: Tim Cook és a konszern más vezetői tévesen mérték fel a vásárlói magatartást.

Kép: Pixabay

A fogyasztók, különösen az iPhone-okat vásárlók, érzékenyek a státuszra. Mindig a legújabb, a legnagyobb és legvékonyabb modellt akarják, hogy irigyeljék őket barátaik. Az Apple azonban legutóbbi modelljeinél felvitte ugyan az árakat, de nem szolgált újító dizájnnal. A legfrissebb mobilokat alig lehet megkülönböztetni elődjeiktől – ezért a vásárlók nem haraptak rá azokra úgy, ahogyan azt a cég várta.

A korábbi években az iPhone-eladások jelentették a fő tényezőt a bevételeknél. A tabletek is gyors

Lendületben a Google, az Apple kapaszkodhat
Hardver-offenzíva az Apple ellen: A Google új, Pixel 3a mobilja a legjobb ár-érték arányt kínálja a piacon, miközben az óriáscég továbbhalad a mesterséges intelligencia alkalmazásában, fejleszti „okos otthon” rendszereit.
sikert hoztak, de az eladások gyorsan visszaestek, amikor az óriás mobilok feleslegessé tették azokat. Az Apple Watch sikert hozott ugyan a maga piacán, de áttörést nem – hiszen az nem sokkal nyújt többet, mint a mindenkinél meglévő mobil. Az asztali gépek és a csúcslaptopok ugyan mennek, de az ezekből származó bevétel aprópénz az iPhone-eladásokhoz képest.

Az előbbiek tükrében az Apple csak a mobileladások erőltetésével tudja növelni bevételeit. Ezt elérhette volna úgy, hogy olcsóbb típusokat hoz ki, de Tim Cook ezt ellenezte: úgy gondolta, ezzel aláásnák a drágább készülékek eladásait. Így azt az utat választották, hogy több legyen a haszon egy készüléken, így jöttek sorban a „prémium” modellek. Igaz: emberek milliói készek nagy pénzt kiadni a legújabbra, bár tele a piac kitűnő, de jóval olcsóbb készülékekkel. Van azonban egy lélektani határ: ezer dollár körül és afelett.

(Forrás: Medium)

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo