Csak az inkasszó ér valamit

Az elmúlt évben az adótartozás behajtására 157 835 cég ellen rendelt el végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az összes folyamatban lévő végrehajtási ügyszám így a múlt év végére 361 956-ra emelkedett, azaz 1,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Kép: SXC

A végrehajtás által érintett adótartozások összege egy év alatt 4,2 százalékkal, 1132,4 milliárd forintra növekedett. A vállalkozásoktól 924,7 milliárd, a magánszemélyektől pedig, 207,7 milliárd forintot igyekszik végrehajtással beszedni az adóhivatal – közölte a feketelista.hu.

Csak papíron

Az elmúlt évben összesen 347,5 milliárd forintot sikerült az adóhatóságnak végrehajtani; 2,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel megelőzően. (A NAV tájékoztatása szerint a 2013 évben befolyt, mintegy 10 milliárd forintos többlet teljes egészében rendkívüli bevételből származott). A működő társaságok 288,8 milliárd forintot fizettek be, a nem működőktől – felszámolás, csődeljárás alatt állóktól – viszont mindössze 5,5 milliárd forint érkezett a NAV számlájára. Ez utóbbi körhöz tartozók jelentik a nagy gondot, mivel náluk évről évre halmozódik az adótartozás, és alig van esély a milliárdos hátralékok behajtására. Ezek az összegek legtöbb esetben már csak az adóhivatal nyilvántartásaiban szerepelnek.

Megdöbbentő adat: a nem működő cégek összes adótartozása (melynek csak egy része adóvégrehajtással érintett) és következményei, az ehhez kapcsolódó elmarasztalások összege egyetlen év alatt 11,7 százalékkal növekedett, és 2014. december 31-én 2508,1 milliárd forintra rúgott (ennek mintegy 40 százaléka szankciókból – bírság, késedelmi pótlék – adódik).

A mögöttes felelőssége

A leghatékonyabb behajtási forma továbbra is az inkasszó; a 347,5 milliárdos bevételnek több mint a felét, 183,3 milliárd forintot, ilyen módon sikerült beszedni. A NAV és a pénzintézetek között létrejött kommunikációs csatornának köszönhetően mintegy 33 százalékkal nőtt a magánszemélyekre elrendelt inkasszók száma, és mintegy 10 százalékkal az így elért bevétel. Van, akiket csak a végrehajtás elindítása döbbent rá adófizetési kötelezettségükre; ők tavaly – a további következményektől tartva – 150,7 milliárd forint adótartozást egyenlítetek ki.

Mennyi idő a követelés behajtása?
A végrehajtás segítségével optimális esetben akár három hét alatt a pénzéhez juthat a vállalkozás. Érdemes hát szükség esetén élni ezzel az eszközzel. De hogyan?
Az adótörvény előírása szerint az adóhivatal által megállapított adót a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell megfizetni. A tartozás a határidő letelte után válik végrehajthatóvá, és az esedékesség naptári évének utolsó napjától számított öt év elteltével évül el. A hivatal végrehajtható vagyon hiányában a tartozást behajthatatlannak minősíti, ám újból végrehajthatóvá nyilvánítja, ha az elévülési időn belül új, az adótartozást végrehajtható lehetőségek merülnek el. Behajthatatlannak minősül a tartozás akkor is, ha a teljes körű végrehajtási eljárás ellenére megállapítható, hogy a további cselekményektől sem várható már eredmény. Amennyiben viszont a mögöttes felelős vagyoni helyzete lehetővé teszi, úgy számára válik kötelezővé az adótartozás befizetése, és vele szemben alkalmazzák az adóvégrehajtást.

Közép-Magyarország kétharmada

A feketelista.hu összesítése szerint a 2015 első hetén közzétett folyó adóvégrehajtások mintegy 65 százalékát közép-magyarországi cégek ellen rendelték el; tavaly a főváros és Pest megye több mint 84 000 vállalkozásánál jelentek meg a végrehajtók. Az adatokból az is kiderül, hogy az ország 19 megyéje közül tizennyolcban – az előző évi ugyanezen időszakhoz képest – csökkent az adóvégrehajtással szankcionált cégek száma; illetve egyetlen megyében, Hajdú-Biharban nőtt, 5,7 százalékkal. Gazdasági súlyával indokolhatóan a legtöbb végrehajtást (23 479) Pest megyében regisztrálták. A sorban Bács-Kiskun következik, ahol 4619 cég adótartozásának végrehajtásáról hozott határozatot a hivatal, ám mintegy 9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Borsod-Abaúj-Zemplém-megyében is 12 százalékkal szűkült a végrehajtás alá vontak köre (4452). A legkevesebb adóvégrehajtásra (858) Vas megyében és Tolna megyében (992) került sor.

AZ INKASSZÓ SINCS INGYEN
Egy vállalkozásnak olykor nem egyszerű hónapról-hónapra kigazdálkodnia mindent, amit fizetni kéne. De könnyen előfordulhat, hogy egy elmulasztott befizetési határidő további költségeket jelent majd a cégnek. Mennyibe kerül mindez és mit kell még tudnunk a végrehajtási költségátalányról?
Budapesten 60 958 adóhátralékossal szemben vetette be az adóhivatal a végrehajtás eszközét. (Ez a szám az utóbbi három esztendő mindegyikében meghaladta a 60 ezret). Öt további nagyvárosunkban az adóvégrehajtások számának kismértékű csökkenése volt jellemző. A legtöbb eljárásra (1790) Miskolcon került sor, viszont igaz, 235-tel kevesebbre, mint egy évvel korábban. Szegeden 1719, Pécsett 1430, Nyíregyházán 1164, Győrben 1093 cég vezetőinek kellett szembesülniük az adóvégrehajtással. Debrecenbe 2312 címre küldött a végrehajtás elrendeléséről értesítést az adóhivatal, 152-vel többet, mint egy évvel korábban.

Notórius adósok

A portál szerkesztői kigyűjtötték azoknak a notórius adósoknak a jegyzékét is, akiknek évente többször meggyűlik a bajuk az adóvégrehajtókkal. Van olyan cég, a kaposvári Hír-Manó Szolgáltató és Kereskedelmi Bt., ahol már ötvenkétszer jártak a végrehajtók. A závodi Térkő Center Kereskedelmi Kft.-től 47, a szintén kaposvári Vitamin Expressz 2006 Kft.-től és a kaposfői BARBIX 2000 Kft.-től egyaránt 45 esetben kellett végrehajtással beszedni az adót. A száz cégnevet tartalmazó jegyzékben még a 100. helyen megnevezett paksi Duna 2009 Kft.-nél is huszonnégyszer csengettek az adóvégrehajtók. A céglistát olvasva feltűnő, hogy néhány város neve az átlagnál gyakrabban szerepel. A megnevezett száz társaság közül 12-nek Kaposváron, 8-nak Pakson és 5-5-nek Dombóváron, illetve Szekszárdon van a telephelye.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo