Mindannyian ismerjük, milyen az, amikor a szüleink, nagyszüleink figyelmeztető tanmeséket regéltek meggondolatlanul elköltött pénzekről és a későbbi nehéz helyzetekről, amikor de jó is lett volna, ha megvan az a pár forint. Mindannyian láttunk rokonaink körében olyanokat, akik fogukhoz verték a garast, talán túlságosan is. Hisz nem tettek mást a pénzzel, mint gyűjtötték a bankban, miközben nem élvezték az életet egy kicsit sem. Persze a másik végletre is könnyen mond bárki példát, olyan ismerőst is találunk, aki szórja a pénzt eszetlenül, sosem tud félrerakni.

A minták, amiket magunk körül, a családunkban láttunk gyerekkorunkban, azt is erőteljesen meghatározzák, hogy hogyan viszonyulunk később a pénzhez. A pénzügyi szokások ugyanis valójában éppúgy értékek által vezéreltek, mint minden más az életünkben. Az ember - nyilván a kötelezettségeken túl - arra ad ki jó érzéssel pénzt, ami megéri. De, hogy mi éri meg, az mindenkinél más és más. A nagy gazdasági világválság idején nőttek fel a szüleink vagy a nagyszüleink? A rendszerváltás után jól ment a családnak? Vagy azóta is csak a küszködés megy? Ez mind befolyásolja, milyen pénzköltési és megtakarítási szokások alakultak ki bennünk és mit adunk át ebből a gyerekeinknek. Hogy mennyit és mire költünk, mennyit és miért teszünk el és mennyit és kinek, miért adunk oda ajándék vagy adomány gyanánt, mindez nagyon sokat elmond rólunk és azokról a mintákról, amiket láttunk a pénz kezeléséről a családban vagy a család közelebbi barátainál.

Kép: Flickr

A családi hatás akkor is érvényesül, ha a pénzügyi nevelés a felmenőinknél esetleg nem volt tudatos. Ha a család soha nem utazott drága helyekre, bár alapvetően tellett volna rá, hanem megelégedett a magyar tengerrel a francia Riviéra helyett, és a szülő a döntés magyarázataként leszögezte, hogy inkább tandíjra gyűjtenek a gyerek számára, vagy éppen egyszerűen "nem pazarolnak" ilyesmire, az semmiképpen sem tűnik el nyomtalanul a gyerek fejéből.

Sok családban viszont nagyon is tudatos az efféle nevelés. Ha az indoklás része az is, hogy a megspórolt pénzből telik majd az új családi autóra, megtanulja, hogy a nagyobb befektetéseket alaposan mérlegelve, stratégiai gondolkodással kell meghozni és a nagyobb pénzösszegeket összespórolásához vezető út önfegyelemmel és lemondással van övezve. Az sem szokatlan, hogy a szülőknek bár telne bár, hogy kényeztessék a gyereket és megvegyenek neki sok mindent, de direkt nem teszik, hogy "tanulja meg a pénz értékét". Nyári munkára is ráfogják, hogy korán megérezze, milyen a munka verejtékével megszerzett pénzt birtokolni és elkölteni.

Juss magasabbra!

A szülők többsége kimondva vagy kimondatlanul azt várja el a csemetéjétől, hogy nála legalább egy fokkal magasabbra érjen el a társadalmi és/vagy vagyoni ranglétrán. Gond akkor van ebből, amikor a szüleinél már vagyonosabb második generáció gyereke beleszületik a gazdagságba, a kiegyensúlyozott, létszükségletek előteremtésén már nem erőlködő életvitelbe, és ő már nem olyan ambiciózus, nem feszíti szét a bizonyítási és feljebb jutási vágy, mint őseit, és bizony sok esetben nem is érzi annyira a pénz értékét.

Van, akire viszont a családi vagyon inkább teherként nehezedik és felnőttként erején túl költ, tartozásokat halmoz fel, hogy lépést tudjon tartani a családtagok életszínvonalával. A tehetős családokban létezik a vagyonosságnak egy "centrifugális ereje" -ahogy Ellen Miley Perry nevezte ezt A Wealth of Possibility című könyvében-, vagyis a kevésbé vagyonos családtagok is szükségét érzik, hogy valamelyest felzárkózzanak a leggazdagabb rokonhoz. Ha mással nem, hát rongyrázással. Sznobériából olyan dolgokat vásárolnak, amiket egyébként önszántukból nem vennének. Míg rá nem jönnek, hogy értelmetlen az anyagiakban versenyezni. Előfordul, hogy a harmadik generációt már az hajtja, hogy az élményeket részesíti előnyben a materiális javak helyett. Inkább élményekre költ, mint vagyontárgyakra.

Spórolunk, gyűjtünk, számolunk

A The New York Times-ban egy levélíró megjegyezte, hogy "sokszor könnyebb a szexről beszélni a szüleiddel, mint a pénzről". Egy magyar terapeuta azt tapasztalta praxisában, hogy a még a családi kapcsolatokon belül is nagy tabu a jövedelem. Pedig a nevelésnek fontos szerepe van abban, hogy később pénzügyi szempontból tudatos felnőttekké váljanak a csemetéink.

Ez egyáltalán nem könnyű, ugyanis a gyerekek számára sokkal fontosabb az azonnali öröm, mint a jövő - sok felnőtt számára is egyébként. A gyerekek ezen tulajdonságát bájosan és egyszerűen mutatja meg az úgynevezett marshmallow-teszt. Ennek lényege, hogy kisgyerekeknek a választás lehetőségét ajánlják fel: kapnak egy mályvacukrot, amit vagy azonnal megehetnek, vagy, ha egy ideig képesek ellenállni a kísértésnek, kapnak mellé egy másodikat is. A tesztben a többség az azonnali örömkielégítést választja. Nem tudnak várni, még akkor sem, ha azért jutalmat kapnak. Nekik csak a most létezik.

1. Bevonni a gyereket a pénzügyi beszélgetése

Mielőtt elhangzana az a szó, hogy befektetés és megtakarítás, a gyerek fülének legyen ismerős fogalom a pénz és annak ténye, ahhoz, hogy az ember megvegyen valamit, munkával elő kell teremteni azt az összeget. És utána kétszer is meggondolja, hogy mire adja azt ki.

Ha az élelmiszervásárláskor a nagyáruházban a gyereket is bevonjuk abba, hogy segítsen megtalálni a legjobb árakat, az már jó kezdet. Persze ehhez nem árt megtanítani őt a számok ismeretére is. De akár az ujjainkkal is elmutogathatjuk, hogy ennek a terméknek ilyen nagy az ára, a másiknak ennyivel kisebb, cserébe ennyit vagy annyit kapunk belőle. Figyeljük meg együtt a kiszerelést, a mennyiséget. Az egyik nagyobb, a másik kisebb, ennyivel. A nagyobbnak viszont nem annyival nagyobb az ára. Tehát ez olcsóbb (pl. kilóra nézve). Melyiket vegyük hát meg?

Legyen tisztában a gyerek azzal is, hogy mi a beváltható kupon és az árengedmény. Vagy a borravaló. Hogy mikor mennyit érdemes vásárolni az adott termékből. Néhány darab alma elég ma és holnap, vagy inkább egy kilót vegyünk az egész hétre? Így az igényeket és a fogyasztás ütemezését behozhatjuk a beszélgetésbe.

Beszéljük meg, mire mennyit költünk! Persze nem az egész havi háztartáspénzt kell a kicsivel együtt átszámolni, de például tisztázzuk, hogy mennyit fizetünk a parkolóautomatánál. Mit lehet abból az összegből venni? Egy színes ceruzakészletet? Egy kiló banánt? Így az árak és a vásárlási lehetőségek összehasonlítása is elindul a fejében.

2. Fizetés az otthoni segítségért

Sok szülő jelképes összegeket ad a gyerekének, ha a kölyök segít a házimunkák elvégzésében (pl. a háziállat megetetése vagy a ruhák összehajtogatása). Ezzel korán tudatosul benne, hogy a munka értékes dolog, amiért pénzt kap az ember. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy legyen a házimunkának olyan része, amit azért kell megcsinálnia, mert tagja a családnak és neki is ki kell vennie a részét a közös tennivalókból. Fizetős munka csak azután lehet, ha már az “ingyenmunkát” elvégezte. Például levinni a szemetet a kötelessége, az edények elpakolása a szárítóról már pénzszerzési lehetőség.

3. Kamatozó megtakarítás

Van aki olyan zsebpénzfizetési rendszert honosít meg, amivel arra készteti a gyereket, hogy a megkeresett pénznek legalább 10%-át rakja el, például minden egyes megtakarított százashoz vagy ezreshez ugyanannyit rak hozzá a szülő. Ezzel lehet megismertetni a kiskorúakat a kamat lényegével és hasznosságával.

4. Spórolni vagy költeni?

Az apró összegek összerakosgatása, a gyűjtögetés is fontos tanulási folyamat. Sok-sok hétbe telik, mire vehet belőle valamit. Illetve eldöntheti, hogy valami olcsó dolgot vásárol belőle, vagy hosszabb ideig gyűjt valami fontosabb játékra, eszközre. Ha nagyon akarja a nagyobb összegű árut, bátorítani kell arra, hogy hosszabb ideig gyűjtsön és spóroljon.

Azt is a fejükbe kell plántálni, hogy ha most elköltik a pénzüket, azzal lemaradnak a hosszabb távú céljaikat illetően. Csak később lesznek képesek megvenni a vágyott játékot.

Fontos ugyanakkor, hogy a gyerek pénze a sajátja, ha eldöntötte, mire akarja költeni, azt ne kritizáljuk - főként ne avatkozzunk bele. Ha drága és szerintünk felesleges műanyag játékra gyűjt, fogadjuk el. inkább most tegye - és jöjjön rá később, hogy nem is volt olyan fontos. Ez is a tanulási folyamat része.

6. Példaképnek lenni

A fenti nevelő-rávezető lépések semmit sem érnek, ha a szülő bort iszik és vizet prédikál. Vagyis, ha elszántak vagyunk, hogy spórolásra szoktatjuk a csemeténket, mi se menjünk minden hétvégén vásárolgatni! A szülő legyen példakép, pénzügyi szokásai pedig követendő modellek. A gyerekek mindig árgus szemekkel figyelik szüleik viselkedését, vagyis nem csak az számít, amit mondunk, sőt!

Forrás: The New York Times, Huffington Post