Friss cikkeink


300 milliárdnál is többet hitelezett idén az EXIM

300 milliárdnál is többet hitelezett idén az EXIM 

Idén – az egymást követő ötödik évben – haladja meg az EXIM folyósított hiteleinek összege a 300 milliárd forintot - derült ki az EXIm által rendezett bábolnai szakmai konferencián, ahol az agrárágazati szereplők részére elérhető Exportélénkítő Program termékeit ismertették.
Betegen is bemegyünk dolgozni

Betegen is bemegyünk dolgozni 

Az irodai dolgozók harmada influenzás tünetekkel is bemegy a munkahelyére. Ha egy légtérben töltünk nyolc órát egy beteggel, az jelentősen növeli a megfertőződés kockázatát.
Bízunk a munkánkban és nem veszünk fel ész nélkül hitelt

Bízunk a munkánkban és nem veszünk fel ész nélkül hitelt 

A magyarok pozitívan ítélik meg a munkaerőpiaci folyamatokat és egyre felelősebben készülnek fel pénzügyi döntéseikre – derül ki egy friss kutatásból.
Így vonhatjuk le jövőre az autóbérlet áfáját

Így vonhatjuk le jövőre az autóbérlet áfáját 

Jövőre lehetőség van arra, hogy lízingelt autó esetén ne kelljen útnyilvántartást vezetni, megkímélve ezzel a vállalkozást a plusz adminisztrációs terhektől – hívja fel a figyelmet az Írisz Office.
Mikor és mit örököl a túlélő házastárs?

Mikor és mit örököl a túlélő házastárs? 

Az új Polgári Törvénykönyv 2014-ben életbe lépett szabályai jelentősen megváltoztatták a túlélő házastárs öröklését. A korábbi szabályokhoz képest jelentősen megváltozott, hogy a hagyatéki vagyonból mikor részesül az örökhagyó özvegye, illetve miként illeti meg haszonélvezeti jog a más által örökölt vagyontárgyakon.
Ezekről ne feledkezzünk meg az év végén

Ezekről ne feledkezzünk meg az év végén 

Az éves zárásokhoz közeledve a TB-kifizetőhelyeknek és minden kisebb társaságnak is fel kell készülnie az az éves cafeteriaelszámolásra, a szabadságok kiadására, illetve a decemberi munkanap-átrendezésekre.
Mozdulatok alapján jelez az okos kamera

Mozdulatok alapján jelez az okos kamera 

A mannheimi rendőrség „okos” kamerákat szerel fel, amelyek jelzik a járókelők szokatlan mozdulatait s így hívhatják fel a figyelmet a bűnözésre.
Itt a komposztálható női bugyi

Itt a komposztálható női bugyi 

A textilek előállítása hatalmas vízlábnyomot és nagy mennyiségű vegyszerhasználatot követel. Az olcsó "fast fashion" márkái felpörgették a fogyasztást, így túl sok ruhát dobunk ki a szemétbe. A ruhaipar úgy igyekszik csökkenti környezeti terhelését, hogy biológiailag lebomló kelméket fejleszt ki.
Hosszú távon munkahelyek megszűnéséhez vezet a villanyautózás

Hosszú távon munkahelyek megszűnéséhez vezet a villanyautózás 

Az elektromos autók elterjedésével 2035-ig több, mint százezer munkahely szűnhet még Németországban – nem csak az autóiparban és diplomát igénylő posztokon is.
Ennyivel lenne drágább az iPhone, ha Kínában gyártanák

Ennyivel lenne drágább az iPhone, ha Kínában gyártanák 

Negyven százalékkal lennének drágábbak az iPhone-ok, ha nem Kínában, hanem az Egyesült Államokban gyártanák azokat. Ezt is hozhatja az amerikai-kínai kereskedelmi háború.

Ausztriában vége a nejlonzacskónak 

Ausztria betilja a műanyag zacskók használatát. A szabályozás a tervek szerint 2020-tól lép életbe, és minden olyan egyszer használatos műanyag zacskót érint, amely valamilyen hordozófüllel rendelkezik.

Mi számít kutatás-fejlesztésnek? 

Sokak szerint Magyarországon nincs érdemi kutatás-fejlesztés és innováció, a magas hozzáadott értékű termékek részaránya túl alacsony. Ha a statisztikákat nézzük, akkor akár még megalapozottnak is tűnhetnek ezek a vélemények, mivel Magyarország az uniós tagországok K+F célú GDP arányos ráfordításairól készült lista végén áll 2000 óta.

Bejött a gazdálkodóknak a jégkármentesítés 

Az országos jégkármérséklő-rendszer üzemelésének első évében 70 százalékkal kisebb területre jelentettek jégkárt a gazdálkodók, amivel több milliárd forint kárt előzött meg csak a mezőgazdaságban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett hálózat.

Hogyan vezessük a jövő projektjeit? 

Két részből álló cikksorozatunk első részében a projektmenedzsment trendekről, illetve a megváltozott igényekről írtunk. A cikksorozat második, befejező részében a jövő sikeres projektmenedzserei által alkalmazandó eszköztárakat, illetve a részükről elvárt szemléletbeli változásokat boncolgatjuk.

IT-fejlesztésre nem szívesen költenek a cégek 

Stagnáló IT beruházások, kisebb, gépekkel kapcsolatos befektetések, de nagyobb arányú autóflotta fejlesztés várható jövőre a cégvezetők prognózisai szerint. A felmérésből kiderül, hogy a tartós bérlet tovább hódít.

Multi vagy kkv? Mit választ a magyar? 

Stresszesebb munka, keményebb elvárások, és munkaerőhiány ide vagy oda, a főnökök többsége továbbra sem bánik jobban alkalmazottaival – derült ki a Work Force munkaerőkölcsönző- és közvetítő cég munkaerő-piaci kutatásából, ami az elmúlt 15 év trendjeit vizsgálta.

Kijátszotta a jogszabályt a hitelközvetítő 

17 millió forint bírságot kapott a HITELCENTRUM Szolgáltató Kft., mert több tevékenysége nem felelt meg a jogszabályoknak.

Hogyan ismerjük fel az adathalász csalókat? 

Egyre többször hallani, hogy különböző pénzintézetek, webshopok nevével visszaélve próbálnak meg hozzájutni csalók óvatlan felhasználók személyes adataihoz. Bár az adathalászok egyre ügyesebben leplezik magukat, egy kis odafigyeléssel és néhány hasznos információ birtokában bárki elkerülheti, hogy áldozatul essen ezeknek a kísérleteknek. A Sberbank szerint ha megtörtént a baj, minimalizálni tudjuk a károkat.

Hogyan változtak a KIVA választhatóságának feltételei? 

A KIVA választásának bevételi korlátja 500 millió Ft-ról 1 milliárd Ft-ra, a mérlegfőösszeg korlátja pedig szintén 500 millió Ft-ról 1 milliárd Ft-ra növekedett december 1-jétől - íhvaták fel a figyelmet az Írísz Office adótervezői.

Tényleg kereshetsz pénzt az euróárfolyamon? 

Több ismerősömtől hallottam már, hogy rendszeresen “játszik az euróval”. Figyelik az EUR/HUF árfolyamot, és euróra váltják a pénzüket egy alacsonynak tartott árfolyamon, majd emelkedést követően visszaváltják forintra. Mindezt persze azért teszik, hogy dolgoztassák a pénzüket. Valutaváltónál vagy online platformon érdemes váltani?

A biztonság mindenekelőtt 

Mesterséges intelligencia, blokkláncok és IoT eszközök használata előtt a vállalatok inkább az erős kibervédelem kiépítésére koncentrálnak. Az Oracle legújabb, technológiai trendeket vizsgáló felmérése szerint az üzleti vezetők az adatvédelmet tekintik elsődleges, a közeljövőben megoldandó ügyüknek minden más nagyszabású IT fejlesztéssel szemben.

Higgyen a gyerek a Mikulásban 

A magyar szülők 71 százaléka jobbnak tartja, ha gyermekük hisz a Mikulásban és a hasonló mitikus, mesés figurákban – derül ki az NN Biztosító reprezentatív felméréséből. Leginkább a magasabb végzettségű és rendszeresen megtakarító szülők vélekednek így, ők az átlagosnál is jobban igyekeznek támogatni gyermekük képzeletvilágát, hogy minél tovább higgyenek a különféle mesés lényekben.

Maradt az éhezés, veszélyben a termés 

A globális mezőgazdaság és élelmiszeripar egyre kevésbé teljesíti az emberiség igényeit, sőt mi több, hozzájárul a klímaváltozás erősödéséhez. 130 ország tudományos akadémiája közös jelentésben sürgeti a mezőgazdaság új alapokra helyezését, az élelmiszer-pazarlás csökkentését, az elhízás, az alultápláltság és az éhezés kezelését, klímavédelmi intézkedések bevezetését.

Ismerősökön keresztül kötik a legtöbb üzletet 

A magyarok jelentős része közös ismerősön keresztül találja meg potenciális üzleti partnereit, a kapcsolatépítésben a sales manager és a hideghívás csak elenyésző szerepet tölt be, derült ki az első magyar online üzleti közösség közvélemény-kutatásából.

Ne hitelből tudd le a karácsonyt 

Akár 45 ezer forintnyi eltérés is lehet a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos „karácsonyi” fogyasztási hitelnél. Egyre több a változó kamatozású fogyasztási hitel, aminél a kamatváltozás kockázatára is figyelni kell.

Vásárlónak lenni Magyarországon: ilyen jó még sose volt 

Egyre tudatosabbak, egyre jobb döntéseket hoznak, egyre inkább azt keresik, hogy élmény legyen vásárolni - idén először Magyarországon is elkészítette a KPMG azt a reprezentatív felmérést, amely az ügyfélélmény szempontjából rangsorolja nyolc iparág 50 szereplőjét. Hat kulcstényező mentén mérte fel a legnagyobb brandek fogyasztói megítélését a KPMG.

Vannak magyar szabadúszók, de nem tudjuk mennyien 

Magyarországon az elmúlt négy évben negyedével nőtt az egyéni vállalkozók száma, vagyis ma már minden tizedik munkavállaló ebben a foglalkoztatási formában dolgozik. A tendencia világszintű, ami magával vonja a coworking irodák számának ugrásszerű növekedését is.

Nem lehet eldobható eszközként kezelni az embereket 

Nincs több munkaerő, több ember már nem tud beállni dolgozni, most már csak úgy lehet növekedni, ha a cég versenyképességét, hatékonyságát növeljük. Ehhez azonban a magyar kkv-knak a munkavállalóikat is fejleszteniük kell és az sem árt, ha a legértékesebb erőforrásként gondolnak rájuk – mondja Essősy Zsombor a MAPI-csoport tulajdonos-vezérigazgatója.

Fontos változás a cégeknek a jövő évi adótörvényekben 

A jövő évtől jelentős változásokkal számolhatnak a magyar adózók az Európai Tanács Adóelkerülés Elleni Irányelvében („ATAD”) foglalt rendelkezések implementációja miatt. A 2018. november 13-án az országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás többek között gyökeresen érinti a fizetett kamatok társasági adóalapból való levonhatóságára vonatkozó szabályait is.

Nehéz lesz a Tesco árufeltöltőnek ha otthagyja az állását 

 Átszervezésbe kezd a Tesco az árufeltöltői pozíciókban, sajtóértesülések szerint ezért néhányan ott is hagyhatják az állásukat, de ezzel nem járnának jól. Az egyszerű árufeltöltőket ugyanis a Tesco fizeti a legjobban – derült ki a blokkk.com adatgyűjtéséből.

Kevesen ismerik fel a külső és belső ellenségeket 

A legtöbb szervezetnél tisztában vannak vele, hogy a kiemelt, rendszergazdai jogosultságokkal csínján kell bánni, azt azonban már kevesebben látják át, milyen sok szinten jelenthet kockázatot egy ilyen „privilégium”, és hogyan minimalizálhatják a hozzá kapcsolódó rizikófaktorokat. A Micro Focus szakértői szerint mind a külső és belső ellenségek megfékezéséhez, mind a compliance feltételek teljesítéséhez szükség van a privilegizált hozzáférések alapos felügyeletére, méghozzá dedikált eszközökkel.

Mire elég most 30 millió a lakáspiacon? 

Harminc millió forintból Budapesten és a nyugat-magyarországi nagyvárosokban legfeljebb csak egy közepes méretű lakást, Kelet-Magyarországon viszont már takaros családi házat is lehet vásárolni. Az OTP Ingatlanpont sorozatának második részében arra keresi a választ, hogy milyen lehetőségei vannak a legfeljebb 30 millió forinttal rendelkező vásárlóknak.

Mit kell tudni a végkielégítésről? 

Mikor, kinek, és milyen szabályok szerint, és mennyi végkielégítés jár a munkavállalónak? Az Írísz Office adótervezőinek segítségével egyperces válaszokat adunk a legfontosabb kérdésekre.

A nagy ötös, avagy személyiségjegyek az üzleti kommunikációban 

Hogyan lehetne mindenki számára egyszerre érdekes és vonzó az Ön cége által folytatott üzleti kommunikáció? Lehet, hogy sehogy, de éppen ez lehet a titka a sikernek. Kinek kell, és miként lehet tetszeni valójában, hogy a folyamat vége eladás legyen? A Langmár Kommunikáció szakértőinek segítségével ennek a nyomába eredtünk.

Drasztikus átalakulás előtt áll az autóipar 

Egyre nagyobb érdeklődés övezi a robottaxi szolgáltatás megjelenését. Az elmúlt egy évben Németországban megduplázódott a közösségi közlekedést, illetve a telekocsi vagy taxi szolgáltatást használók száma. Többek között ezek a legfőbb megállapításai a Roland Berger, Automative Disruption Radar című legújabb kiadványának. A kutatók egy olyan trendet azonosítottak az iparágban, amely radikálisan át fogja alakítani a szektort. Ez azt is jelenti, hogy az ágazat szereplőinek nem lesz elegendő a túléléshez az eddigi jól bevált gépjárműértékesítési-modelljüket követni.

Csak rajtad múlik, hogy zöld lesz-e a karácsony 

Hazánkban egy átlagos ember évente 500 kg szemetet termel és ebből a karácsony erősen kiveszik a részét. Tegyük idén egy apró döntéssel zöldebbé és olcsóbbá az ünnepet anélkül, hogy megerőltetnénk magunkat! A Jófogás online kutatása közel négyezer embert kérdezett arról, hogy mennyi csomagolópapírt használnak ajándékozáskor, tisztában vannak-e ennek környezeti hatásával.

Kína helyett kisebb ázsiai országokba viszik a műanyagszemetet 

2018-ben Kína már nem vette át az EU és az USA szennyező, szétválogatatlan plasztikhulladékát újrafeldolgozásra. Ahelyett, hogy ez a helyi újrahasznosító vállalkozások szaporodását vonta volna magával, az Egyesült Államok cégei elkezdték kisebb ázsiai országokba szállítani a hulladékot. De ezek az országok is bekeményítenek.

Beütött a karácsony a magyar vásárlóknál 

Az elmúlt három évben lelkesedés tekintetében szinte semmi sem változott: idén is a 18-69 éves lakosság nyolctizede fog ajándékot vagy ahhoz szükséges alapanyagokat vásárolni – derül ki a Cofidis Hitel Monitor most közzétett adataiból.

Csúnya meglepetést hozhat a Brexit a magyar cégeknek 

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió között létrejött megállapodás szerint bár a szigetország 2019. március 29-én kilép a közösségből, az átmeneti időszakban, vagyis 2020. december 31-ig még az uniós szabályok lesznek érvényben a vámok, az ÁFA és a jövedéki adó kérdésében.

Autóvásárlásokban behozzuk a lemaradást 

A magyar lízingcégek a magánszemélyek újautó-vásárlásait az idén 43 milliárd forinttal finanszírozták, ami 53 százalékos emelkedésnek felel meg. A Magyar Lízingszövetség szerint közben egyre nagyobb teret nyernek a kamatkockázatot kiküszöbölő, kiszámítható lízingmegoldások.

Cafeteria 2019: minden szem a munkáltatón 

Jövőre is a legjobb munkáltatói juttatások között lehet a pénztári hozzájárulás: a dolgozók számára 10 százalékos pluszt jelenthet ahhoz képest, mintha ugyanazt a pénzt fizetésként kapnák meg – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség).

Fontos tanácsok a tökéletes céges ajándékozáshoz 

Nem elég azt tudnunk, hogy kinek szeretnénk valamilyen ajándékkal kedveskedni az év végi ünnepek alkalmából az üzleti partnerek és ügyfelek közül. Gondosan kell eljárnunk az ajándék kiválasztásánál, a csomagolásnál és az ajándék átadásánál. Szakértőnk segít!

Januártól a háromszorosára nő a késedelmi pótlék ha csúszol az adófizetéssel 

A jelenlegi 1,8%-ról 5,9%-ra ugrik jövőre a késedelmes, vagy hiányos adófizetés esetén az adózókra kirótt pótlék mértéke, ezért a vállalkozásoknak célszerű maguknak korrigálni a hibát és nem várni a hatósági megállapításra, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Jövőre már a horgászigazolványhoz is kell az adókártya 

2019-től bővül az adóigazolvánnyal intézendő ügyek köre, például már a jövő évi horgászkártya kiváltásához is szükség van az adóazonosító jelet igazoló okmányra. A munkavállalással, ingatlan- vagy gépjármű-adásvétellel kapcsolatos ügyintézés már most sem lehetséges adókártya nélkül a kormányablakban, az ügyvédnél vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain.

A rabszolgatörvényben nem a 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma 

A Munka Törvénykönyve tervezett módosításának az eddig leginkább vitatott elemein – az évi 400 órás túlóraplafonon, illetve a 36 hónapra bővített munkaidőkereten – túl van egy további olyan rendelkezése, amelyről alig esett szó, pedig visszaélésszerű alkalmazása tömegesen megfoszthatja a munkavállalókat a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőre járó bérpótléktól – hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.

Megindult az elvándorlás a Belvárosból 

A fővároson belüli költözések célpontja tavaly a külső kerületek voltak: a legtöbben a XVIII. kerületbe mentek, a második és harmadik helyen pedig a XVI. és a XVII. kerület áll.  A legtöbben pedig a lakáspiaci drágulásban elsőként érintett belső kerületekből (V., VI., VII., VIII. IX.) költöztek el.

A befektetők nem tágítanak az ingatlanpiactól 

Többségében hazai megrendelésből pörög az idén eddig 1,7 milliárd eurósra hízó magyar ingatlanpiac, a lendület pedig várhatóan még évekig kitart. A szakemberek szerint a kedvező gazdasági és hozamkörnyezet és a közép-európai átlagtól még mindig elmaradó árak miatt komoly befektetési kedv tapasztalható.

SZÉP kártya: új év, új adózás 

Hogy változik a SZÉP kártyák adózása jövőre? A 2019-es adóévtől nem csak az adózása változik a SZÉP kártyának, hanem új szabályok is vonatkoznak majd rá - olvasható Reggeli egyperces összefoglalónkban.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Mindent a mobilunkkal intézünk, még ezt is

Mindent a mobilunkkal intézünk, még ezt is 

A múlt évben összességében 63 százalékkal nőtt a mobilbankon keresztül kötött biztosítások száma.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek 

A Gazdasági Versenyhivatal 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Gazdaság

Idén elfelejtheti a turizmus, hogy egyszer volt egy koronavírus

Idén elfelejtheti a turizmus, hogy egyszer volt egy koronavírus  

Az ágazati felívelő folyamatát a SZÉP-kártya-használati adatok, valamint az első negyedév eddig megismert turisztikai trendjei is alátámasztják.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo