Az őszi búza 30 százalékát vihette el az aszály

Az aszály ellenére is fedezi a búzatermés a belföldi szükségletet, de kivitelre sokkal kevesebb jut, mint korábban – mondta az Aratási Koordinációs Bizottság ülése utáni sajtótájékoztatóján Budapesten az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Feldman Zsolt közölte, hogy az őszi árpa betakarítása véget ért, az őszi búza és repce betakarítása a vetésterület harmadánál tart. Az ukrajnai háború hatásai mellett a gazdáknak idén azzal is szembesülniük kell, hogy a szárazság jelentős károkat okoz, de számíthatnak a kormány segítségére - tette hozzá.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A munkálatok 1,6 millió hektárra terjednek ki, ebből 932 ezer hektár az őszi búza, 313 ezer hektár az őszi árpa, 205 ezer hektár a repce. A búzatermést egyelőre nehéz megbecsülni, de valószínűleg nem éri el a 4 millió tonnát, az elmúlt 5 év átlagához képest több mint 30 százalékos lehet a csökkenés. A termésátlagok között az időjárási hatások miatt jelentős, több mint kétszeres különbség is lehet megyénként, az eddigi átlag 3,6 tonna hektáronként. A repce termésmennyisége legfeljebb 400 ezer tonnára becsülhető, a hektáronkénti átlag 1,9 tonna, a visszaesés a korábbi évekhez képest 40-50 százalék. Az őszi árpa betakarítása körülbelül 1,4 millió tonnával zárult, a hektáronkénti átlag 4,5 tonna, de a búzához hasonlóan nagy az eltérés térségenként – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a termelők a hét elejéig 322 ezer hektárra jelentettek be aszálykárt, az alföldi megyékben a legsúlyosabb a helyzet.

Feldman Zsolt közölte, hogy a belföldi ellátásbiztonság érdekében a búzakivitelre továbbra is érvényes a bejelentési kötelezettség. Az agrártárca folyamatosan felügyeli az exportot, egyeztet a termelőkkel, a feldolgozókkal, a kereskedőkkel, és készül arra, hogy a továbbiakban is jelentős mennyiségű kárbejelentés érkezhet. A 12,5 milliárd forintos kárenyhítési alap bővítéséről az összes igénylés ismeretében, a bejelentési időszak végeztével születhet döntés. Az aszálykárokra is érvényes mezőgazdasági biztosítások díjtámogatását lehetővé tevő keretet emelik, a 14 milliárd forint 65 százalékos hozzájárulást tesz lehetővé a több mint 10 ezer biztosítással rendelkező termelő támogatására – tette hozzá az államtitkár.

A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke kifejtette, hogy az ipari és vetőmag-felhasználással együtt körülbelül 2,5 millió tonnás belföldi fogyasztás mellett legfeljebb 1 millió tonna maradhat kivitelre a learatott búzából. Korábban a 2,5 millió tonnát is elérhette a kivitel. Az időjárás kedvezőtlen hatásaival korábban is kellett számolni, de az előző években a termést a későn jött esők végül valamennyire megmentették – mondta Petőházi Tamás, aki úgy vélte, hogy a rendkívüli időjárás okozta termelői veszteségeket csak részben ellensúlyozza a gabona jelentős, az ukrajnai háború kitörése óta csaknem 60 százalékos drágulása.

Az érdekképviselet a rendkívüli helyzetre tekintettel egyetért az exportbejelentési kötelezettség fenntartásával, de arra kéri a kormányt, hogy segítsen a gazdákon. Számukra ez az év a túlélésről szól, hiszen az aszály még mindig nem ért véget, várhatóan az őszi kapásnövényeket is súlyosan károsítani fogja, további több százezer hektárról érkezhet még kárbejelentés – tette hozzá Petőházi Tamás. (MTI)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo