Friss cikkeink


15 éves ugrás az euróövezetben – nőtt a gazdaság teljesítménye

15 éves ugrás az euróövezetben – nőtt a gazdaság teljesítménye 

Az utóbbi 15 év leggyorsabb ütemével nőtt az euróövezet magánszektorának teljesítménye júliusban, amikor is a feldolgozóipar termelésének meredek emelkedése a kulcsfontosságú szolgáltatási szektor felívelésével párosult - ez derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport beszerzésimenedzser-indexeinek végleges, szerdán közzétett adataiból.
Mit vásároltak a magyarok, mikor kitört a nyár?

Mit vásároltak a magyarok, mikor kitört a nyár? 

Júniusban a nyers adat szerint 6,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelemi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Ismét megemelték a keretek a fiatalok nyári munkavégzését támogató programban

Ismét megemelték a keretek a fiatalok nyári munkavégzését támogató programban 

Jelenleg közel 30 ezer nappali tagozatos diák dolgozik a Nyári diákmunka program támogatásával – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, az egyszer már megemelt, így 3,4 milliárd forintos keretet az élénk érdeklődésre tekintettel további 250 millió forinttal toldotta meg a kormány.
Ritka jó hír az autósoknak - olcsóbb lesz a tankolás

Ritka jó hír az autósoknak - olcsóbb lesz a tankolás 

Megtörik a folyamatos emelkedés.
Kijöttek a magyar koronavírus-adatok - meghalt 3 beteg

Kijöttek a magyar koronavírus-adatok - meghalt 3 beteg 

Egy nap alatt ezúttal 59 új fertőzöttet találtak.
Négynapos munkahét, hatórás munkanap – mi kellene a változáshoz?

Négynapos munkahét, hatórás munkanap – mi kellene a változáshoz? 

Évekkel ezelőtt bejárta a világot a hír, hogy Svédországban átálltak a hatórás hétköznapokra, két órával csökkentve így az előírt napi munkavégzést. A szkeptikus hangok ellenére a svédek pozitívan számoltak be a változás eredményeiről. Azóta több kutatás is készült a jelenség felmérésére, amikkel párhuzamosan egyre több ország rövidíti a munkaidőt. Mi a helyzet itthon, hogy állunk a munkaórákkal?
Új magaslatokra tör a Mol székház

Új magaslatokra tör a Mol székház 

Elérte legmagasabb pontját a Mol épülő székháza, ebből az alkalomból bokrétát állítottak kedden a toronyház szerkezetének tetejére.
Így rendezkedtünk be az otthoni létre a pandémia alatt

Így rendezkedtünk be az otthoni létre a pandémia alatt 

A koronavírus miatt a digitális érettség sok területen több évet ugrott előre az időben, ugyanis a magyarok 40 százaléka próbált ki új online szolgáltatásokat az elmúlt évben. A kísérletezők háromnegyede elégedett: legalább egyet a jövőben is használni fog. Az online távmunkára sokan hosszabb időre rendezkedtek be az új élethelyzet miatt, az érdemben válaszoló magyarok 63 százaléka részben vagy teljesen a home office-t választaná továbbra is – derült ki egy friss kutatásból.
Nagy változásra készülhetnek jövőre az utazók

Nagy változásra készülhetnek jövőre az utazók 

A harmadik országokból az EU területére érkező állampolgároknak fel kell készülnie.
Milliárdos előleget kap az EU-tól három ország

Milliárdos előleget kap az EU-tól három ország 

Előfinanszírozásra utalnak át három milliárd eurót.

Nehéz helyzetben a lakáskeresők: kilőttek a fővárosi albérletárak 

Látványosan emelkedtek a budapesti albérletárak júliusban: egy hónap alatt 4,3 százalékkal nőtt a kínálati bérleti díj, így a fővárosban a bérbeadók már átlagosan 150 ezer forintot kérnek kiadó lakásukért, ami idei rekord. A járványhelyzet javulásával hónapok óta megfigyelhető a fővárosi albérletárak lassú emelkedése, az elmúlt hetek erősödése ugyanakkor már kifejezetten gyorsnak és jelentősnek mondható – derül ki a Rentingo.com legfrissebb, július havi adatokra épülő elemzéséből. A tendencia több tényezővel hozható összefüggésbe: az élénkülő turizmus mellett felgyorsult a felsőoktatásban tanulók lakáskeresése, közülük is elsősorban a külföldi diákok árfelhajtó hatása a legerősebb.

Mi a közös a BMW-ben, a Volkswagenben, az Aldiban, a Lidlben és a Facebookban? 

A világ legnagyobb cégei közül meglepően sok családi tulajdonban van. De vajon csak a véletlen műve, hogy ezek a vállalatok rendre jobban teljesítenek a többieknél?

Még mindig rengeteget ételt spájzolnak be a magyarok 

Sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszertartalék.

A magyar cégek harmadát érinti, mégis kevesen foglalkoznak ezzel az égető kérdéssel 

Számtalan kis- és középvállalkozásnak sürgősen foglalkoznia kellene a generációváltás kérdéskörével. A teljesítményük alapján kiemelkedő vállalkozások elegendő mértékű külső forrást halmoztak fel a kapcsolódó finanszírozási problémák elkerüléséhez, a kisebb piaci részesedéssel rendelkező vállalkozásoknál viszont jelentős mértékű kockázatok merülhetnek fel a változások nem megfelelő menedzselése miatt, mely idegen tőke, pénzügyi szakemberek hiányában csőd közeli állapotot is eredményezhet.

Közelebb a digitális segítség, mint gondolnánk 

Sok vállalkozás kényszerből, sokan fejlődési vágyból, de digitális fejlesztésre készülnek. Ahogy az autónkat, úgy vállalkozásunkat sem szabad kizárólag rutinból vezetni, főleg ebben a pandémia által gyökeresen felforgatott korban. A digitalizáció az életben maradást jelentheti a cégünk számára. Egy ilyen horderejű változás levezényléséhez pedig különösen indokolt a szakértői segítség igénybevétele és ez a segítség közelebb van, mint gondolnánk.

Nagy bejelentés: újra lesz Sziget 

2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.

Ráugrottak a kormányzati támogatásra az önfoglalkoztatók 

Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása.

50 milliárd forintos pályázat indult - most erre szerezhetnek pénzt a gazdák 

A Vidékfejlesztési programban 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére augusztus 2-tól lehet pályázni - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.

Meghalt 2 beteg - mit mutatnak a keddi koronavírus-adatok? 

Egy nap alatt 26 új fertőzöttet találtak.

Intenzív fejlesztések – igazán felpöröghet a digitalizáció ezen a területen 

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.

Megvan, miért vásárolnak nehezen az emberek környezetbarát termékeket 

Miközben az emberek többsége több környezetbarát termékeket vásárolna, de a pandémia következtében sokan árérzékenyebbé váltak, ezért a cégektől várják el, hogy tegyenek a fenntarthatóságért - derül ki az EY 20 országban több mint 14 ezer fő bevonásával készült nemzetközi felméréséből, amely rendszeresen elemzi a fogyasztói szokások változását.

Mennyi áramot használtak el a magyarok a járvány alatt? Itt vannak a számok 

Elmaradt az előző évekhez képest a fogyasztás.

Szennyvízvizsgálat: ezekben a városokban emelkedett a koronavírus koncentrációja 

Kaposváron és Tatabányán emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Egyre kevesebben keresnek állást Magyarországon 

Egyre kevesebben keresnek állást Magyarországon

Mennyibe fog fájni az iskolakezdés a magyar családoknak? 

Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolnak egy friss felmérés alapján. Az igazi roham augusztusban kezdődik, a vállalat online 10 százalék, míg bolti vásárlás esetén 5 százalék kosárérték-növekedésre számít a tavalyi évhez képest. A játékkereskedő felmérése szerint a szülők továbbra is a hagyományos oktatást preferálják.

Újabb magyar termékek kaptak uniós védelmet 

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Tuzséri alma és az Őrségi tökmagolaj elnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések nyilvántartásába, ezzel 73-ra emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar agrártermék földrajzi árujelzők száma - közölte az uniós bizottság

Lenyűgöző drágakövet találtak – egy vagyont ér 

Egy különleges kék kő került elő Srí Lankában.

Egymillió elektromos autó már a német utakra került 

Júliusban átlépte az egymilliót a forgalomban lévő teljesen elektromos és hálózatról tölthető (plug-in hibrid) autók száma Németországban.

Fizetésemeléssel és juttatásokkal kecsegtetik a dolgozókat? 

A járvány úgy tűnik, nyomott hagy a kkv-k bérezési szándékán is. A fizetések várt 7 százalékos emelkedése mellett ismét egyre többen tervezik béren kívüli juttatásokkal értékelni az alkalmazottak munkáját – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérés legfrissebb eredményeiből.

2050-re több műanyag lehet az óceánokban, mint hal 

Az egyszer használatos műanyag eszközök csaknem 85 százaléka öt polimer típus valamelyikéből készül. A „Big Five”-nak is nevezett öt polimerből az előrejelzések szerint a jövőben is egyre többet fognak gyártani. A Fidelity szerint ezért a legfontosabb globális környezetvédelmi intézkedések és a befektetési lehetőségek is jelentős mértékben függenek majd a műanyag-újrahasznosítás sikerétől és a műanyag-helyettesítő alternatívák elterjedésétől.

Óriási károkat okozott a vihar – csaknem 10 milliárdos a számla 

A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Lecsapott a jegybank – bírság egy alapkezelőnek 

Az Erste Alapkezelő ingatlanalapjaival gyűlt meg a jegybank baja.

Hogyan csökkenthető a CNC gépek állásideje? 

A leállás az egyik legrettegettebb szó a cnc gépek üzemeltetésében, a legtöbbször ugyanis nem tudjuk, meddig fog tartani, mekkora lesz a termeléskiesés. Olyan ez, mint amikor az autó leáll, hirtelen fogalmunk sincs arról, hogy a benzin fogyott ki, túlmelegedett a motor, vagy komolyabb baj van.

Trendi mellények – tippek a mindennapokra 

A mellény mindig divatos, a legtöbb ruhának, szettnek nagyszerű kiegészítője. Milyen színű, szabású, mintájú mellényt vegyünk? Mit mivel hordjunk? Néhány tippel segítünk helyretenni a mellénykérdést.

Koronavírus: megjelentek a hétvégi hazai adatok 

 A hétvégén összesen 155 új fertőzöttet igazoltak.

Kitart az optimizmus a magyar feldolgozóiparban 

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke 55,6-ra emelkedett a júniusi 55 pontról.

Szomszédunknál rengeteg pénzt lehet nyerni, ha valaki beoltatja magát 

Szlovákiában útjára indították vasárnap azt a lottójátékot, amely az oltási hajlandóság növelését hivatott szolgálni a parlament júliusi jóváhagyásával.

Milyen adókedvezménnyel élhet, aki álláskeresőt alkalmaz? 

A járvány miatt több kedvezményt lehet igénybe venni.

Strandokon és építkezéseken is megfordulhatnak a NAV-osok 

Ezen a héten is frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt a listáját, ahol megyei bontásban szerepelnek a várható ellenőrzések. Mivel bővült most az Adótraffipax?

Honnan tudhatjuk, hogy egy weboldal nem biztonságos? 

Naponta valószínűleg több tíz, de akár több száz webhelyet is felkeresünk. Biztosan elolvasunk egy-egy cikket, ellenőrizzük a közösségi média profiljainkat, online nézzük a kedvenc műsorunkat, vagy éppen rákattintunk egy barátunktól kapott linkre. Honnan vehetjük észre, hogy az általunk látogatott oldalak biztonságosak-e, nem pedig az adatainkra vadászó webhelyek?

Új világ köszöntött a magyar autópiacra 

Jelentősen megugrott idén a hibrid hajtású személyautók eladási aránya Magyarországon: az első félévben forgalomba helyezett 64 800 autónak már 43 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral, szemben a tavaly tapasztalt 27 százalékkal. A tisztán belső égésű motorral hajtott személyautók közül a benzinesek 37, a dízelesek pedig csupán 18 százalékos részaránnyal rendelkeznek, miközben a teljesen elektromos autók részaránya továbbra is 2 százalékon áll.

Pandémiás dominóhatás súlyosbítja az IT szakemberhiányt 

Egy keresett programnyelvhez értő szenior fejlesztő havi bérigénye ma Magyarországon egymillió-háromszázötvenezer forint. Ez tizenöt százalékkal magasabb, mint a koronavírus-járványt megelőző időszakban. A pandémia digitalizációs dominóhatást indított el, amelynek következtében soha nem látott ütemben nő az informatikai szakemberek iránti igény. Meddig győzi a versenyt a hazai gazdaság?

Ráugrottak a cégek a kedvezményes kölcsönre 

Felélénkítette a Széchenyi Kártya Program GO! a vállalkozási hitelek piacát, jelentős érdeklődésről számoltak be az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek.

Itt van, mi vár ránk a jövő héten 

Több statisztikai jelentés várható a jövő héten, kiemelkedik közülük a júniusi ipari termelésről, a külkereskedelmi forgalomról szóló és a kiskereskedelmi statisztika.

Vagyonvesztés rendezése ázsiós tőkeemeléssel 

A mérlegképes könyvelők számtalanszor kerülnek szembe olyan helyzetekkel, amelyek bravúros megoldásokat kívánnak meg. Az olyan szituációk, mint amilyen például a vagyonvesztés, megfelelő rendezésre várnak a részükről. A társaság tulajdonosaival a lehetőségek megbeszélése indokolt és szükséges annak érdekében, hogy megtalálják a megfelelő megoldásokat, amely egy jó ügyfélkapcsolatban természetesen nem okozhat problémát.

Drágább lesz a kanapén enni – az éhes emberek nyelik le az emelkedő áfát 

Július 31-ig volt érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes áfa. A kormány tavaly év végén döntött az áfakulcs 27 százalékról 5 százalékra történő csökkentéséről. Abban mindenki egyetért, az áfacsökkentés nagy segítéséget jelentett a vendéglátósoknak, becslések szerint 100 milliárd forinttal kevesebb áfát kellett befizetni a vállalkozásoknak az elmúlt háromnegyed évben. Viszont nagyon is valószínű, hogy a nehéz helyzetben lévő szektor a növekvő áfát a fogyasztókra fogja hárítani.

A pénzügyi hatékonysághoz most költségcsökkentésen keresztül vezethet a bankok útja 

A költséghatékonysági kérdések ismét a bankok napirendjének vezető helyén állnak, ahol sok múlik a jó helyzetértékelésen, a konkrét lépéseken és a vezetők elkötelezettségén. Ennek apropóján a KPMG nemrégiben a világ top bankjainak 200 felsővezetőjét kérdezte meg a múlt és a jelen költségcsökkentési stratégiáiról, hogy első kézből kaphassunk ismereteket a választott taktikákról és prioritásokról.

Kilőtt a lakásépítési kedv - mi történt az árakkal? 

Az év első felében több mint 15 ezer engedélyt adta ki, ami éves szinten 22 százalékos emelkedésnek felel meg. 2021-ben bőven 20 ezer fölött lehet a megépült új lakások száma.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta

Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta 

Egyszerre jelent jogszabályi terhet és piaci lehetőséget az elektromos autók terjedése.

Klímablog

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek  

A Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek.

Infokom

Elveszett cégek a digitális világban

Elveszett cégek a digitális világban 

A kisvállalkozásoknak a gyakorlati útmutatás hiányzik az MI használatához egy kutatás szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo