Friss cikkeink


Bruttó 800 ezer forint körül jár a szakképzett munkaerő ára

Bruttó 800 ezer forint körül jár a szakképzett munkaerő ára 

Többet keresel, mint egy karbantartó? Itt vannak a legfrissebb átlagkeresetek a kétkezi szakmákból.
Dübörög Ferihegy, annyi az utas, mint még soha

Dübörög Ferihegy, annyi az utas, mint még soha 

Minden idők legmagasabb januári utasforgalmával indult az év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A világ egyik legnagyobb befektetési tanácsadója javított a kínai gazdaság megítélésén

A világ egyik legnagyobb befektetési tanácsadója javított a kínai gazdaság megítélésén 

Negatívból semlegesre váltott a befektetési tanácsadó Kína esetében.
Örülhetnek a cégek ennek a bejelentésnek

Örülhetnek a cégek ennek a bejelentésnek 

A kkv-k versenyképességét segítő lépésekről döntött a Garantiqa.
Bayer Zsolt is kapott a guruló dollárokból

Bayer Zsolt is kapott a guruló dollárokból 

Becsapott a villám a Fideszbe.
Ezért éri meg, ha újrakötjük lakásbiztosításunkat

Ezért éri meg, ha újrakötjük lakásbiztosításunkat 

Márciusban egy hónapig ismét rendkívüli – biztosítón belüli vagy más társasághoz történő – átkötési lehetőség nyílik a lakásbiztosításoknál.
Van egy autómárka, ami verhetetlen a magyaroknál

Van egy autómárka, ami verhetetlen a magyaroknál  

Januárban nem okozott nagy meglepetést a hirdetési ranglista győztese.
A lengyelek féláron mobilozhatnak hozzánk képest

A lengyelek féláron mobilozhatnak hozzánk képest 

Szomorú statisztika a mobilpiacon.
Most aztán retteghetnek az adócsaló vállalkozások!

Most aztán retteghetnek az adócsaló vállalkozások!  

Februárban indulnak a vállalkozásokat célzó, első adategyeztetések a NAV-nál.
Drámaian visszaesett a lakásépítések száma

Drámaian visszaesett a lakásépítések száma  

29 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban.

Minden eddiginél kevésbé bíznak saját árbevételük emelkedésében a hazai cégvezérek  

A globális gazdaság gyorsulását a magyarországi cégvezetők 70 százaléka várja, a hazai gazdasággal kapcsolatban 60 százalék nyilatkozott optimistán.

Súlyos árat fizethet, ha ész nélkül oszt meg fotókat az interneten  

Az ártatlannak tűnő online jelenlét hogyan válhat egy hatalmas, ellenőrizhetetlen adatgyűjtés részévé?

Ingatlanszektor: jobb lesz az idei év, mint 2024 volt?  

A közép-európai ingatlanpiaci szereplők többsége arra számít, hogy idén a gazdasági, befektetési és finanszírozási környezet is kedvezőbb lesz annál, amilyen 2024-ben volt.

Fejenként 12 kiló textilhulladék keletkezik az EU-ban évente – ennek most véget vetnének  

Az uniós tagállamok képviselői és az Európai Parlament szerdán átmeneti megállapodást kötött az élelmiszer- és textilhulladék csökkentését szolgáló új szabályokról.

Valami történt az átutalások elleni bűncselekményeknél  

Csökkent az átutalások elleni bűncselekmények száma és az okozott károk összege 2024 utolsó negyedévében az Erste adatai alapján.

Elkezdtek újra sörözni a magyarok  

2024-ben 2,8 százalékkal, 5,55 millió hektoliterre nőtt az öt legnagyobb magyar sörgyártó belföldi forgalma.

Tarol a fizikai dolgozók körében a SZÉP-kártya, de kevés vállalat növeli a keretét  

A cégek közel fele emeli a cafeteria összegét.

Épp egy közelgő vámkorszakban emelkedett meg a Japán export 

Japán jobban bevonta magát a világ körforgásába.

Valóban közeleg a béke Ukrajnában? Klasszis Klub Live Káncz Csabával 

Ön is kérdezheti a Klasszis Klub Live vendégét, Káncz Csaba geopolitikai szakértőt ma 15 óra 30 perctől élőben!

Végre elindultak a jobb gazdasági hírek Németországból 

Javuló eurózónás és német üzleti hangulat.

Újabb vámokon töri a fejét Trump 

Újabb területeken vezethet be vámokat Trump.

Franchise a magánegészségügyben – érdemes kihasználni a lehetőséget 

A franchise modell a gazdaság több területén is bevált rendszerként működik, mégis a magánegészségügyben ritkán találkozhatunk vele. Talán a gyógyszertárak jelentik a kivételt, de a többi egészségügyi szolgáltató esetében nem jellemző, hogy ezt az üzleti struktúrát alkalmazzák.

Nagy változások lesznek idén az egyik csomagautomata szolgáltatónál  

Az e-kereskedelmi piac idén ismét növekedési pályára állhat.

Javában tart a fűtési szezon: tisztességtelen vállalkozásokra, csalókra figyelmeztetnek  

Mindennapjaink lényeges kérdésévé vált, hogy mivel, mennyit és milyen hatékonysággal fűtünk.

Egy fideszes polgármester bepöccent a kormányra 

Meglepetésre ébredt egyik reggel a polgármester.

A következő évek béremelkedése elmaradhat a várakozásoktól 

Az Egyensúly Intézet gazdasági előrejelzése: 2,0 százalékos gazdasági növekedés mellett gyorsuló infláció várható 2025-ben.

„A feleségemnek lett igaza” – Somogyi Zoltán Magyar Péter első és következő évéről 

Kinek és mit üzent évértékelőjében Magyar Péter? És mit üzentek azok, akik kiálltak mellé? Merre repül Rogán Antal magángépe? Somogyi Zoltánt kérdeztük.

Óvatosak a vállalatok, ha lízingről van szó  

A magas kamatkörnyezet és a vállalati szektor óvatossága befolyásolta a lízingpiac alakulását, a bizonytalanság továbbra is nagy, a beruházási kedv pedig alacsony.

Szabályszegésen kaptak egy céget, lecsapott a NAV az árukészletére  

A NAV csaknem 150 millió forintot zárolt egy zöldség- és gyümölcskereskedő vagyonából.

Itt van az EU listája: ezek az adózási szempontból nem együttműködő országok 

Az Európai Unió illetékes tanácsa felülvizsgálta és változatlanul hagyta az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét; a listán jelenleg tizenegy joghatóság található.

Tízezreket spórolhat, ha most lép  

Átlagosan akár több mint 70 ezer forint különbség lehet az azonos lakóingatlanra köthető lakásbiztosítások éves díja között.

Az európai gyógyszeripart érinti a legsúlyosabban Trump vámterve 

Van olyan USA állam, amelyben 50 százalék az EU import.

Megugrott a cégbírósági eljárások száma 

Fokozott körültekintést igényel a vállalkozásoknak a 2025-ös év.

Indulhat a roham a mikrohitelért  

Március 1. helyett már február 17-től igénybe vehetőek a Széchenyi Kártya alacsonyabb kamatozású hitelei.

Európa Kínát megelőzve továbbra is éllovas a tőzsdei bevezetésekben 

A tőzsdék fejlődése továbbra is töretlen.

Mitől tartanak igazán az informatikai vezetők?  

Mindössze a cégek fele számít informatikai büdzséjének bővülésére az idén.

Az osztrák legfelsőbb bíróság elmeszelte a Wizz Air-t 

Elmarasztalták Ausztriában a Wizz Air-t tisztességtelen szerződési kikötések és kereskedelmi gyakorlat miatt.

Lekevertek egyet az inflációnak 

Lendületesen nyitotta az évet a budapesti tőzsde irányadó mutatója.

Újabb megszorítás a szenzációsnak ígért évben 

A betegek is pórul járnak.

Kiderült, mennyi pénzt vettek fel a Babakötvényesek 

Töretlen a Babakötvény népszerűsége.

Megfejtettük Trump szupertitkos ukrajnai béketervét 

Trump minden jel szerint Ukrajna egy részét már odaígérte Putyinnak, kérdés, mi az ára?

Első számú prioritás lett az ESG-képességek fejlesztése 

Számos egymásra ható erő befolyásolja napjainkban a beszerzések alakulását.

Ha ilyen levelet kap a Wizz Airtől, ne dőljön be!  

Adathalász e-mailben árulnak csalók 10 eurós kupont.

A lakhatás és a megélhetési költségek aggasztják leginkább a fiatalokat  

A lakhatási árak, a megélhetési költségek és a környezetvédelem foglalkoztatja leginkább az Európai Unió tagországaiban élő fiatalokat.

Jó hírt közölt a minisztérium a vállalkozásokkal  

40 százalékkal csökkenti a hazai kkv-k hitelterhét a mától még kedvezményesebb 3 százalékos Széchenyi Kártya kamat.

Díjemelés a vállalkozásoknak  

Már kilenc bank lépett.

Eddig kilencezren igényelték a munkáshitelt 

Van rá kereslet.

Újabb árcsökkenést jelentett be a Lidl  

A diszkontlánc az egyik legkeresettebb árucsoport, a tejek és tejtermékek árát csökkenti.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Adózás

Nem csak bírság jöhet, de a telephelyről is viheti a NAV a kocsikat

Nem csak bírság jöhet, de a telephelyről is viheti a NAV a kocsikat 

A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.

Jogi kisokos

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac 

Közzétett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egy iránymutatást.

Cégblog

Nagyot szakított a Pepsi

Nagyot szakított a Pepsi  

A világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el a negyedik negyedévben.

Gazdaság

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac 

Közzétett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egy iránymutatást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo