Miközben az internet a szerzőknek, az alkotóknak korlátlan lehetőséget nyújt műveik széles körű megismertetésére és terjesztésére, a világháló a szerzői jogok megsértői előtt is szélesre tárja a kaput. A digitalizálás révén az eredetivel egyenértékű másolatok sokasága készülhet, amelyek akadálytalanul tűnhetnek fel a web több száz millió oldalának valamelyikén.

A szerzői jogokat védeni kell, de hogyan?

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint a szerzői mű az irodalom, a művészet vagy a tudomány területén kifejtett alkotó szellemi tevékenység egyéni-eredeti jelleget viselő, megformált gondolatot kifejező, mások számára felfogható, és rendszerint rögzített formában megjelenő eredménye. A szerző személyhez fűződő joga, hogy művét nyilvánosságra hozza, illetve a nyilvánosságtól visszavonja, nevét feltüntessék, szerzői minőségét elismerjék, alkotását ne torzítsák el. A szerzőnek kizárólagos joga a többszörözés és az, hogy erre másnak engedélyt adjon. A „klasszikus módszereken” túl többszörözés a számítógépes hálózatról letöltött művek anyagi formában való előállítása is.

A szerzők jogai, vagyoni és nem vagyoni érdekeinek megvédése tekintetében egyetértés mutatkozik. A szerzői jogi kalózkodás nem az internet hozománya, hanem a hagyományos adathordozók esetében már kialakult egyfajta gyakorlat. Ez utóbbi kereteit feszíti azonban a világháló „sebessége”, tömegessége, anonimitása. Az egyetértés mellett tehát éppen a jogok megvédésének módjában, módszerében, technikájában van véleménykülönbség a Piac és Profit által megkérdezett szakértők között.

Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) főtitkára, Dombi Gábor azon a véleményen van, hogy Magyarországon is ideje lenne fordítani a szerzői jogok filozófiájának, megközelítésének irányán. A jelenlegi magyarországi rendszer ugyanis nem a szerzőket, hanem az úgynevezett jogkezelő szervezeteket finanszírozza. A rendszert igazságosabbá lehetne tenni. Nem jó, hogy a szerzők csupán alkotásuk első internetes kiadásáról rendelkezhetnek, és ezt követően lényegében nincs ráhatásuk a mű további sorsára. Pedig a digitális világban a szerző és a felhasználó/olvasó közötti kapcsolatra adottak a technikai lehetőségek: értékesítés – letöltés – megismerés – visszajelzés.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szakértője, Szinger András szerint azonban a felhasználóktól nem várható el, hogy minden egyes esetben megkeressék a szerzőket, miként a szerzőknek sem lenne energiájuk mindig egyedileg szerződni. Éppen a művek tömeges felhasználása tette szükségessé világszerte a közös jogkezelő szervezetek létrehozását, amelyek a szerzőiket megillető jogdíjakat számolják el egymás között.

A jogszerű felhasználáshoz szükséges szerzői engedély a jogkezelő szervezeten keresztül – szerződéssel vagy díjfizetés útján – szerezhető meg, és a szerzőt ennek ellenében csak egyszeri díjazás illeti meg, utána átalányt fizetnek nekik a jogkezelők. Magyarországon a nagy jogkezelő szervezetek közzéteszik a Magyar Közlönyben az úgynevezett díjtarifáikat, a jogdíjakat beszedik, szétosztják, s mindezt dokumentálják. A rendszer más országokban is működik.

Reprográfiai díj kontra digitális jogkezelés

Mint Gyenge Anikó, az Igazságügyi Minisztérium szakértője megjegyzi, az elmúlt évtizedekben lényegében a magáncélú másolások meghatványozódása miatt vezették be az üreskazetta-díjat vagy a fénymásolókat terhelő reprográfiai díjat. Az igazságügyi tárca azt szeretné, hogy a jövőben – a fénymásolók után – a nyomtatók árába is bekerüljön a reprográfiai jogdíj. Dombi Gábor szerint azonban igazságosabb lenne a digitális jogkezelés, a digital rights management (DRM) bevezetése. Itt egy központi adatbázis rögzítené, hogy a rendszerbe – akárcsak a közös jogkezelésbe – bejelentkezett mely szerző mely művét hány alkalommal töltötték le, és ennek megfelelően alakulna a jogdíjfizetés. A digitális jogkezelés hazai bevezetése és a Nemzeti Digitális Adattár fejlesztése a szerzők és a felhasználók kölcsönös érdekeit jobban figyelembe veheti.

Az igazságügyi tárca jelenlegi – a nyomtatókat érintő – elképzelését a főtitkár igen átgondolatlannak tartja. A nyomtató ugyanis a törvény betűje és szándéka szerinti szabályozás alapján nem reprográfiai eszköz, és használata nem is alkalmas sokszorosításra. Emellett az unió egyetlen országában sem terhelik ilyen díjjal a nyomtatók árát.

Dombi Gábor megjegyzését, mely szerint a pénz nem jut el a szerzőkhöz, hanem a jogkezelő szervezetek fenntartására megy el, Gyenge Anikó ezt azzal cáfolja, hogy a Magyar Reprográfiai Szövetség tavaly 350 millió forintot osztott fel a jogosultak között. Ugyanakkor valóban vannak előnyei a digitális jogkezelésnek, és ha bevezetnék Magyarországon, csökkenhetne a kompenzációs jogdíjak alkalmazási köre, megszűnhetne a reprográfiai jogdíj. E jogdíjakat azonban csupán abban az esetben lehetne teljesen kiiktatni, ha a DRM-rendszerben minden magáncélú másolást egyedileg engedélyeznének. Ráadásul a DRM kiépítése hallatlanul költséges.

Fellépés jogsértés esetén

A vita a tekintetben is eldöntetlen, hogy szerzők, kiadók vagy jogkezelő szervezetek lépjenek-e fel a szerzői jogok világhálón észlelt megsértése esetén. Holott az esetleges komoly vagyoni érdeksérelem illusztrálására elég csupán a fájlcserélő cégek eseteit említeni. Az elmúlt évek egyik legnagyobb perében az amerikai lemezkiadók szervezete az állította, hogy a Napster egymaga több száz millió dolláros kárt okozott tagjainak, és ezt az érvelést a bíróság el is fogadta.

Gyenge Anikó a következőképp vázolja fel a hazai legfontosabb szabályokat: az e-kereskedelemről szóló, 2001. évi CVIII. törvény szabályozza az értesítési és eltávolítási eljárást. Ennek során az eljárás kezdeményezőjének bizonyítania kell, hogy a – véletlenül – talált oldalon jogsértő a tartalom. A felelősségi rendszert bonyolítja a szereplők sokasága. Létezik a honlapot a saját nevében üzemeltető tartalomszolgáltató, akinek az internetszolgáltató teremt tárhelyet. A telefonvonalat a hozzáférés szolgáltatója adja. A felelősség első körben a tartalomszolgáltatóé. A hozzáférés- és az internetszolgáltatót járulékos felelősség terheli. A tartalmat és a hozzáférést szolgáltató személye az esetek kilencvenkilenc százalékában nem esik egybe. Utóbbinak többnyire fogalma sincs arról, hogy milyen tartalmat közvetít, sőt, ha írásban megkapja az értesítési és eltávolítási eljárás kezdeményezését közlő levelet, és leveszi a tartalmat, a korábbi tartalmakért nem terheli felelősség.

Az eljárás egyébként órák és napok kérdése. Ha a hozzáférés- vagy a tartalomszolgáltató vitatja a jogsértést, abból bírósági ügy is lehet. A bíróságnak ugyan joga van ideiglenes intézkedéssel meggátolni a tartalom közvetítését, de ez persze hosszabb, mint az értesítési eljárás. Utóbbira már volt példa, ám jogerős bírósági ítélettel befejezett ügyről nem tudni. Egyetlen büntetőeljárásról hallhattunk, ezt az mp3.portal.hu esetében indította a rendőrség.

Műszaki akadályok

Gyenge Anikó úgy véli, az átláthatóbb helyzet megteremtésének ma még műszaki akadályai is vannak. A jelen állapotok közepette az internetes jövedelmek esetében sem igazán fizethet közvetlenül bankkártyával vagy SMS-ben a felhasználó. Helyette a tartalomszolgáltató utal át egy összeget, megfelelő számú látogató nyomán. A műszaki előrelépést követően alakíthatnák át az eddigitől eltérő jogkezelési módokat, az átalánydíjak rendszerét.

Dombi Gábor ezzel sem ért egyet: úgy látja, a digitális jogkezelés bevezetése csupán elhatározás kérdése. A külföldi tapasztalatok azt bizonyítják, nincs szükség feltétlenül a jogkezelő szervezetekre. Stephen King kisregényét például egy nap alatt négyszázezren töltötték le, és fizették be becsületszóra a két és fél dollárt. Persze az író jelezte: olvasói háromnegyed részének fizetnie kell a becsületkasszába ahhoz, hogy folytassa a kísérletet.

Az Inforum főtitkára szerint az elmúlt három év alatt befolyt – mintegy egymilliárd forintnyi – reprográfiai díjakból tucatnyi digitális jogkezelési rendszert lehetett volna üzembe állítani. Úgy látja, a szerzői jog szakértői figyelmen kívül hagyják a technikában igenis meglévő lehetőséget s azon tényt, hogy az interneten bárki egy gombnyomással szerzővé válhat. Bárki, aki csupán egy honlapot létrehoz.

Az internetes alkotók többnyire nem állnak kapcsolatban a jogkezelőkkel, és nem adtak felhatalmazást arra sem, hogy nevükben bárki eljárjon. Meglehetősen érdekes lenne, ha az őket esetleg megillető összegekért az általuk sohasem hallott jogkezelő szervezet tartaná a markát. Az internet ezért sem ér össze a hagyományos reprográfiai díjrendszerrel. Meg azért sem, mert aki félti a művét, az nem teszi ki a világhálóra. Ám ha kiteszi, arra számít, hogy olvassák. S ha ezért ellenszolgáltatást vár, akkor azt jeleznie kell az olvasónak. Módja van a dokumentum titkosítására, pénz kérésére a hozzáférésért cserébe, vagy csak egy részlet publikálására, avagy esetleg a nyomtatási funkció letiltására. (Erre például az Adobe Acrobat képes.) Megtörténhet, hogy már az oldalra történő belépést jelszóhoz köti. Továbbá – és ez a legerősebb eszköz – a digitális jogkezelési rendszereket használja, másokkal társulva. Ha pedig más teszi ki a művet, akkor egyszerű bűncselekményről beszélhetünk.

Digitális archiválás

Az utólagos szerzői jogi viták tisztázását igencsak megkönnyítené a digitális archívum. S bár Magyarországon is van már mód archiválásra, sőt ez év május elsejétől egyes könyvtárak, iskolák, múzeumok, levéltárak, kép- és hangarchívumok stb. a saját hálózatukon keresztül hozzáférhetnek a teljes nemzeti digitalizált gyűjteményhez, amely azonban jövedelemszerzés céljából nem használható, csak tudományos kutatásra vagy egyéni tanulásra vehető igénybe.