Usa cikkek


USA: „Továbbra is aggódunk Magyarország miatt”

USA: „Továbbra is aggódunk Magyarország miatt” 

„Alapos munkát végezve” próbálták megérteni, milyen hatással lesznek a sarkalatos törvények a magyar demokráciára, írja Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában. A cikkben – amelynek szövegét a szerkesztőség eljuttatta az MTI-hez – a nagykövet hangsúlyozza: az Egyesült Államok számára fontos, hogy az erős, élénk magyar–amerikai kapcsolat továbbra is megmaradjon és fejlődjön. Ugyanakkor a sarkalaots törvényekkel kapcsolatzban azt írja: „továbbra is aggódunk”. Arra inti a kormányt, hogy mielőtt az alaptörvény és a sarkalatos törvények hatályba lépnének, „jól fontolja meg intézkedéseit”.
Újabb pofont kapott Kínától az USA

Újabb pofont kapott Kínától az USA 

Pozitívan értékelte két kínai bank, a Bank of China, valamint a China Construction Bank teljesítményét és jövőjét a napokban a Standard & Poor's. Ez azt jelenti, hogy a vezető kínai bankok már jobb értékeléssel bírnak, mint amerikai vetélytársaik.
Ők a legbefolyásosabbak a világon!

Ők a legbefolyásosabbak a világon! 

Egy helyet javítva tavalyi eredményén a dobogó legfelső fokán végzett idén Barack Obama amerikai elnök a világ legbefolyásosabb embereinek versenyében - derül ki a Forbes című amerikai üzleti magazin minap közzétett listájából.
Beperelték Obamát!

Beperelték Obamát! 

Az amerikai demokráciában a Képviselőház és a Kongresszus hozza a törvényeket, az elnök "csak" aláírja. Obama hiába akarja a klímapolitika élére állítani az Egyesült Államokat, ha a republikánus parlamenti többség megakadályozza ebben. A környezetvédők azonban szokatlan eszközhöz folyamodtak, hogy kikényszerítsék a változást: beperelték az Obama-adminisztrációt.
Tárt karokkal várja az USA a magyar kiscégeket

Tárt karokkal várja az USA a magyar kiscégeket 

Hogyan induljon egy kis és középvállalat az Egyesült Államokba? Erre kereste a választ a Piac & Profit által rendezett „Üzleti siker az USA-ban" elnevezésű konferencia.
Jelentős befektetői tőke várja a magyar kkv-kat az USA-ban

Jelentős befektetői tőke várja a magyar kkv-kat az USA-ban 

Magyarországra jön az USA egyik leggazdagabb megyéjének, Fairfax-nek évi 7 milliárd dolláros fejlesztési pénz felett rendelkező fejlesztési szervezete. Magyar kkv-kat szeretnének rávenni arra, hogy menjenek ki szerencsét próbálni. Rendkívül előnyös vállalkozási környezet és sok befektetői tőke várja őket.
Ismét növekedés: egy fals hír miatt?

Ismét növekedés: egy fals hír miatt? 

Szinte a semmiből jött a tegnapi emelkedés az USA-ban. Pedig csak a támasz szintek környékéről fordultak a piacok. Lehet azzal magyarázni, hogy a CNBC felröppentette a hírt, hogy az EFSF 440 Mrd euróját felhígítják, az EIB-hez beteszik, s egy SPV-n (Special Purpose Vehicle) keresztül felhígítják az EKB garanciájával, s ez szolgál tűzfal gyanánt a görög csőd esetére.
Megtörtént: megtették a nagy bejelentést

Megtörtént: megtették a nagy bejelentést 

Barack Obama tegnap elmondta: az afganisztáni és iraki kivonulástól mintegy 1,000 Mrd dolláros megtakarítást vár, valamint megszüntetné a korábbi adókedvezmények egy részét s új adókat vezetne be az 1 millió dollár fölött (200 millió forint) keresőkre. Ez az elkövetkező 10 év programja. A piac meg csak legyint, „Hol lesz már akkor Barack Obama?".
Most akkor megszorítanak, vagy élénkítenek?

Most akkor megszorítanak, vagy élénkítenek? 

Az Egyesült Államokban először megszorítanak néhány ezermilliárd dollárt 10 év alatt, majd 447Mrd dollárt élénkítenek, sokkal rövidebb idő alatt (1 év). Az ember már nem is tudja, hogy most mi történik.
Így mentenék meg az USA-t

Így mentenék meg az USA-t 

A munkavállalók és kisvállalkozók bért terhelő járulékának felére csökkentése, az új munkahelyeket teremtő vállalkozásoknak nyújtandó adókedvezmény, sőt, az ingatlantulajdonosok számára a záloghitelek újrafinanszírozásának megkönnyítése is szerepel abban a gazdaságélénkítő, elsősorban a munkahelyteremtést célzó törvényjavaslat-csomagban, amelyet Barack Obama amerikai elnök terjesztett elő csütörtök este a kongresszus két házának együttes ülésén.

Már előre ittak a piacok az elnöki beszédre 

A kongresszusi meghallgatáson, amely itteni idő szerint éjjel lesz, Obama 300 Mrd dolláros csomagot jelenthet be, amelyben adócsökkentés és munkapiaci aktivitás fokozására irányuló lépések is lehetnek. A tegnapi gyengébb információk az amerikai gazdasági kilátásokról, amely a Fed „bézs könyvében" jelent meg, azt erősítették meg, hogy további stimulusokra kell számítani.

Sokan várják a délutáni adatokat  

Megszakadt az emelkedő széria az amerikai piacon. Az olaj és az arany is oldalazott tegnap. Távol-Kelet: 1 százalék körüli mínuszokban az indexek. Gyengült a forint és erősödött a dollár tegnap. Magyar Telekom: 40%-kal csökkenhetnek a mobil végződtetési díjak. Aláírta az E-Star az EETEK eszközök átszervezésével kapcsolatos szerződéseket. Ma tovább eshetnek az árak a BÉT-en.

Megvárja az amerikait a magyar piac 

Kezdeti derű után lefele vették az irányt az amerikai tőzsdék. Emelkedett az olaj és az arany ára tegnap. Távol-Kelet: A japán exportőrök estek a legnagyobb mértékben ma reggel. A forint továbbra is 270 alatt mozog, a dollár és a jen továbbra is oldalaz. Orbán Viktor tegnapi beszédének részletei. Mától osztalékszelvény nélkül forog a Zwack. Ma az árfolyamok csökkenésére számítunk a BÉT-en.

"Ha ő pénzt nyomtatna, mi elég csúnyán bánnánk vele" 

Visszautasította kedden a Fehér Ház Rick Perry republikánus elnökaspiránsnak Ben Bernanke-val kapcsolatos kirohanását, hangsúlyozva, hogy nem jó ötlet megfenyegetni a Fed elnökét.

Harmadszorra is beindulhat a pénznyomda  

"Az USA leminősítése kétségtelenül nagy vihart kavart a pénzügyi világban. Miközben Európa folyamatosan az államadóssági problémákkal küzd, és minden lehető eszközt bevetve próbálja megoldani azt, addig az Egyesült Államok heteken keresztül elodázta a döntések meghozatalát. A leminősítés tehát arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak az uniónak kell szembenéznie a költségvetési hiány leküzdésével, de Amerikának is" - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A kínaiak is csak kritizálnak, mást mit is tehetnének? 

Az S&P leminősítette az USA-t, zuhannak a határidős indexek - Folytatja a mélyrepülést az olaj ára, új történelmi csúcson az arany - Távol-Kelet: Hatalmas mínuszok az USA leminősítése után  - Gyengül a dollár és a forint, erősödik a jen - Ma további csökkenésre számítunk.

Nem meglepő, hogy már ezen a héten "meghúzták a ravaszt" 

Londoni pénzügyi elemzők már az amerikai adósságlimit-emelésről létrejött kongresszusi egyezség óta gyakorlatilag biztosra vették, hogy az Egyesült Államokat valamelyik hitelminősítő megfosztja lehetséges legjobb, "AAA" szuverén adósbesorolásától, mivel egybehangzó citybeli vélemények szerint a megállapodás nem irányítja fenntartható pályára az amerikai államháztartást.

Tőzsdei zuhanás: ez még nem a recesszió 

Az elmúlt napok tőkepiaci fejleményei össze sem hasonlíthatók azzal, hogy mi vár ránk, ha valóban beüt a recesszió - véli a KBC Securities elemzője. A nyersanyagok leértékelődése még akár jól is jöhet, azonban a bizakodáshoz olyan makroadatok kellenek a meghatározó országokból, amikre legalább elvben lehet pozitív szcenáriót építeni - ezért is jött jól a jelenlegi körülmények között kielégítőnek értékelhető foglalkoztatási adat az USA-ból.

Hiába az egyeszség, a romlás már megindult a piacokon 

A kezdeti rally gyorsan mínuszba váltott az USA részvénypiacain - Esett az olaj és az arany ára is - Negatív tartományban mozognak az ázsiai piacok - Erősödött a dollár, gyengült a jen, 244 fölé emelkedett a forint a svájci frankkal szemben- - Richter: 2Q11 nettó profit a várt alatt, viszont az üzemi eredmény pozitív meglepetést hozott - PannErgy: Várakozásoknak megfelelő Q2 eredmény - További csökkenésre számítunk.

A fejbelőtt képviselőnő is megszavazta az emelést 

Az amerikai képviselőház hétfő este elfogadta az adósságplafon emeléséről kötött kompromisszumot. A képviselők hónapokig elhúzódó, drámai vita után 296-161 arányban döntöttek a vasárnap este megszületett megállapodás megerősítéséről. A voksoláson megjelent és leadta szavazatát a januárban Tucsonban fejbelőtt Gabrielle Giffords demokrata képviselőnő is

Nincs mese: leminősítik a "világ urát" 

Az amerikai adósságlimit-emelésről létrejött kongresszusi egyezség nem irányítja fenntartható pályára az amerikai államháztartást, és nem fogja megakadályozni, hogy az Egyesült Államok elveszítse lehetséges legjobb, "AAA" hitelminősítői adósbesorolását - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

Most persze teljes izgalomban van minden képviselő 

Felszállt a füst. Az USA-ban megegyeztek, hogy 1000 Mrd dollárral növelik a 14.300 Mrd dolláros plafont, s emellett összességében 2.400 Mrd dollárral a költségeket is lefaragják. Ebből 900 Mrd azonnali lépés, míg a maradék 1.500 Mrd részletezéséről Hálaadásig születik döntés.

Sikerült megállapodni az adósságplafon emeléséről 

A demokraták és a republikánusok vezetői a kongresszus mindkét házában megállapodtak az adósságplafon emelésének kereteiről - jelentette be vasárnap este a Fehér Házból közvetített televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök.

"Szó sem lehet alkotmánymódosításról" 

A republikánus többségű amerikai képviselőház washingtoni idő szerint péntek este csekély többséggel elfogadta a John Boehner házelnök által az adósságplafon emeléséről előreterjesztett törvénytervezetet, de azt a demokrata többségű szenátus azonnal el is utasította.

Tegnap jelentős esés bontakozott ki 

Nagyot estek az amerikai részvénypiacok, továbbra sincs megegyezés az adósságplafonról. Vártnál rosszabb készletadatokra esett az olaj ára. Ázsia: Súlyos mínuszok. Erősödött a dollár és a jen, a forint stagnál. Mínuszos kezdés után jöhet egy kis fellélegzés a hazai piacon.

"Aggodalomra adnak okot a magyarországi fejlemények" 

Aggodalmát fejezte ki kedden a magyar alkotmányozással, a média helyzetével és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár a képviselőház külügyi bizottságának európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó meghallgatásán.

Augusztus 2: Nem dől össze a világ? 

Az adósságlimit emeléséről szóló egyezség elmaradása esetén sem valószínű, hogy az amerikai kormány hátralékba kerülne adósságtörlesztési kötelezettségeivel, ám ha ez mégis megtörténne, annak sokkal súlyosabb következményei lehetnének, mint annak, ha az Egyesült Államok jelenlegi elit "AAA" államadós-besorolását a hitelminősítők egy-két fokozattal rontják - vélekedtek helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A Moody’s megtalálta az USA-t is 

A hitelminősítő cég nagyon elemében van, Portugália és Írország bóvliba minősítése után most az USA AAA minősítését vette célba. Csődbe mehet az USA? - teszik fel többen a kérdést. Véleményünk szerint nem.

Meglepő adat az USA-ból! 

A korábbi jó ADP foglalkoztatottsági adatra alaposan rácáfolva nagyon gyenge foglalkoztatottsági adatokat és növekvő munkanélküliségi rátát láthattunk. Erre mindenki megijedt, hiszen a gazdasági fellendülést mindeniki a csökkenő munkanélküliségtől, növekvő foglalkoztatottságtól és az ezáltal beinduló keresletnövekedéstől várja.

Pataki itatná az amerikaiakat 

Indul a magyar borokat népszerűsítő kampány az Egyesült Államokban július végén vagy augusztusban - mondta George Pataki, New York állam volt kormányzója kedden Badacsonyban, a Laposa-pincészetnél tartott sajtótájékoztatóján.

Infláció: Tartós vagy átmeneti? 

A világ legtöbb országának gazdasága valamelyest nő, a munkavállalók helyzete némileg javul, de felbukkant az infláció. Vannak, akik szerint a korábban nyújtott, és sok esetben még vissza sem vont gazdaságpolitikai ösztönzők a régen látott magas infláció korszakába vezetik vissza a nagy gazdaságokat, míg mások csupán egy globális átalakuláshoz köthető átmeneti jelenségről beszélnek. A tartós infláció ellen tenni kell, ha viszont valóban csak időszakos az áremelkedés, kár lenne befékezni az épphogy megindult növekedést akár Amerikában, akár az Európai Unió országaiban.

Washingtonnak szűk két hónapja maradt... 

Az Egyesült Államok leminősítésre jelölését helyezte kilátásba szerdai londoni figyelmeztetésében a Fitch Ratings arra az esetre, ha a Fehér Háznak és a Kongresszusnak augusztus elejéig nem sikerül egyezségre jutnia az amerikai államadósság-limit emeléséről folyó vitában.

Amerika a falnak rohant? 

A váratlanul rossz pénteki amerikai foglalkoztatási adatok nyomán most már meglehetősen egyértelmű, hogy az elmúlt hetekben "falnak ment" az amerikai gazdaság, és ez a monetáris enyhítés folytatásának lehetőségét veti fel - vélekedtek az új munkapiaci adatsort kommentálva londoni pénzügyi elemzők.

A piac is beárazta már az aggodalmakat... 

Csak a Nasdaq tudott pluszban zárni az USA-ban - Gyenge készletadatokra esett az olaj ára tegnap, napközben zuhant az arany is - Ázsia: Elbizonytalanodtak az indexek - Gyengült a dollár, erősödött a forint, a jen stagnál - 7.000 forintra módosítottuk OTP célárunkat -  - Mától osztalékszelvény nélkül forog a Richter - A délután megjelenő amerikai adatokig oldalazó mozgás várható.

Becsületérmet kapott a Zepter alapítója 

Megtisztelő kitüntetést vehetett át az Egyesült Államok-beli Ellis Islanden a Zepter Csoport alapítója és elnöke, Philip Zepter. Európa egyik legsikeresebb üzletembere cége fennállásának 25. évfordulója alkalmából kapta meg a NECO (Nemzeti Etnikai Koalíció Szervezete) által adományozott "Medal Of Honor" becsületérmet.

Napkitörések és technika: jön a tőzsdei összeomlás? 

Gépesített világunkban nemcsak a tőzsdét veszélyezteti technikai malőr. Természettudósok szerint jövőre erősödni fognak a robbanások a Napon, vagyis az úgynevezett napkitörések. Ezek kedvezőtlenül befolyásolnak gyakorlatilag mindenféle gépet. Az 1920-as években Amerikában ilyen okokból többször is leállt a morze-jelekkel táviratokat kézbesítő országos kommunikációs hálózat.

Eltűnhet a vagyonunk a tőzsdei számítógépeken? 

A villámgyorsan mozgó pénzek és részvények ma már nemhogy gesztikuláló brókerek, de gombnyomás nélkül cserélnek gazdát. Algoritmusok végzik a tranzakciókat, amikor bizonyos árra emelkednek vagy zuhannak egyes részvények. A legjobb alapok hatalmas pénzeket költenek ezekre a számítógépekre, melyek másodpercek alatt több ezer adás-vételt eszközölnek. Ám a rendszer időnként megbicsaklik: ezeket a piaci összeomlásokat hívják "flash crash"-nek. Nem jelent-e túl nagy kockázatot szerverekre áramoltatni a gazdasági folyamatok egészét, és ott mozgatni cégek, alapok és magánszemélyek vagyonát? 2012-ben tetőzni fognak a napkitörések, melyeknek az a velejárója, hogy megbénítják az elektronikus gépeket a Földön.

Obama végre szabályozhatja a légszennyezést... 

Nem tudták megakadályozni a rebuplikánusok benyújtott törvényjavaslatai, hogy Obama megvalósítsa a Koppenhágai Klímacsúcson tett ígéretét, miszerint 2020-ra az 2005-ös bázisévhez képest 17 százalékkal csökkenti az USA ÜHG-emisszióját. Fontos mérföldkőnek számít a klímaharcban, hogy elhárultak az akadályok az elől, az Obama-adminisztráció szigorítsa a légszennyezés törvényi szabályozását.

A Fed továbbra sem veszi le a lábát a gázpedálról... 

"A Fed tegnapi kamatdöntő ülése nem hozott meglepetést az alapkamat mértékét illetően, hiszen borítékolni lehetett a jelenlegi kamatszint tartását. Az azt követő, most első alkalommal megtartott sajtótájékoztató azonban - a szokásos óvatos nyilatkozatok kibogozása után - egyértelművé teszi, hogy az emelkedő inflációs nyomás, és az egyre mélyebbre süllyedő dollár dacára sem várható a monetáris politika szigorítása, és továbbra is a gazdasági növekedés a fő cél" - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Szennyező befektetések: hírnevüket féltik a bankok 

Egyre több bank gondolja meg kétszer is, hogy engedje-e márkanevét olyan projektekkel lejáratni, melyek nagy pusztítást visznek végbe természeti környezetünkben. A bankszektor legismertebb szereplői megerősítették a zöld szempontok mérlegelését, amikor a finanszírozás odaítéléséről van szó.

Megtörtént: bevetették a Predatorokat Líbiában 

A washingtoni védelmi minisztérium bejelentése szerint az amerikai hadsereg szombaton első ízben hajtott végre légicsapást pilóta nélküli repülőgéppel a líbiai polgárháborúban.

Hatalmasat zuhantunk tegnap 

 Az S&P negatív kilátásra helyezte az USA AAA hitelbesorolását, zuhantak a tőzsdék. Esett az olaj, emelkedett az arany ára. Veszteségben a távol-keleti indexek. Hatalmasat erősödött a dollár, gyengült a forint. Ma az árfolyamok emelkedésére számítunk.

A fenyegető rém 

A világ kénytelen szembenézni az alapanyagárak emelkedéséből eredő inflációval és az ebből fakadó gazdasági és társadalmi problémákkal. Az élelmiszer-alapanyagok árának trendszerű emelkedése mögött alapvetően a feltörekvő országok gazdagodása miatti élénk keresletbővülés és a kínálat lassabb növekedése áll.

Az USA szerencséje, hogy a piac nem bünteti... 

Pénteken újabb mínuszok jöttek az USA-ban - Egekbe szökött az olaj és az arany ára Vegyes képet mutattak az ázsiai indexek - Nagyot gyengült a dollár pénteken - Ma emelkedésre számítunk.

Rács mögött a helyük az ”ökoterroristáknak”? 

A keményvonalas, agressszív környezetvédők közé tartoznak az Earth Liberation Front, vagyis a Földfelszabadítási Front tagjai, akik gerilla-taktikáktól sem riadnak vissza, hogy megvédjék a természeti értékeket. A róluk készült film tehát meglehetősen ellentmondásos témakört jár körül. Az alkotást a 13. Thessaloniki Dokumentumfilm Fesztiválon láttuk.

Felszíni bányák: megskalpoltak 500 hegycsúcsot! 

Képzeljük csak el, milyen felhördülés váltana ki idehaza, ha valamely hegységünkben jó pár hegyormot ledózerolnának, hogy nyitott, földfelszíni bányákat létesítve férjenek hozzá a szénkészletekhez? Pontosan erre készül a Massey Energy amerikai cég Nyugat-Virginia államban. A helyi lakosok és a cég közötti vita emblematikus harccá vált, melynek mentén világosan kirajzolódnak a fosszilis iparágak és a zöld energiákat szorgalmazók érvei. Vizsgáljuk meg ki hogyan érvel a szénbányászat ellen és mellett.

Hatalmas természeti övezeteket vásárolnak fel 

Az Egyesült Államok prominens milliárdosai hatalmas föld-felvásárlásba fogtak, hogy megmentsék az ipari fejlődéstől érintetlen parkokat és erdőket. Ezidáig Ted Turner, a CNN alapítója és a sikertelen AOL-Time Warner vállalategyesülés egyik összehozója volt az ország legnagyobb földmágnása. Riválisa és barátja, a kábeltévé-mogul John C. Malone azonban legújabb ügyletével leelőzte őt.

Másodosztályú női alkalmazottak: indulhat Amerika megapere 

Az amerikai legfelső bíróságon kedden megkezdődött annak az ügynek a tárgyalása, amely a panaszosok győzelme esetén utat nyithat az Egyesült Államok történelmének legnagyobb szabású perének a diszkriminációt sérelmező alkalmazottak és munkáltatójuk között.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Kettészakadt az ország: a magyarok többsége nem tud miből félretenni

Kettészakadt az ország: a magyarok többsége nem tud miből félretenni  

​​​​​​​Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak.

Jogi kisokos

Lehet-e lopni büntetlenül az Európai Parlament pénzét pártcélokra? Erről dönt a bíróság

Lehet-e lopni büntetlenül az Európai Parlament pénzét pártcélokra? Erről dönt a bíróság 

A francia Nemzeti Tömörülés elnöke szerint Marine Le Pen eltiltása a 2027-es elnökválasztástól „aggasztó lenne a demokrácia számára”.

Cégblog

Olyat újított a Spar, ami sokakat érint

Olyat újított a Spar, ami sokakat érint  

Befejeződött a Spar free from termékcsalád csomagolásának megújítása.

Klímablog

Beszáll a kormány a háztartások áramtárolásába

Beszáll a kormány a háztartások áramtárolásába 

Február 2-ával hivatalosan is elstartol az Otthoni Energiatároló Program.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo