Elmaradt a katasztrófa: végre jó hír jött Amerikából

A szakértők által vártnál jóval kisebb mértékben csökkent a foglalkoztatás az amerikai magánszektorban májusban.

Az ADP munkaügyiadat-feldolgozó intézet szerdán azt közölte, hogy az Egyesült Államokban májusban 2 millió 760 ezerrel csökkent a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma. Piaci elemzők lényegesen nagyobb, 9 milliós csökkenésre számítottak.

Az áprilisi adatot 20 millió 236 ezer esésről 19 millió 557 ezres csökkenésre korrigálta az ADP a felülvizsgálat után. Az Egyesült Államokban március közepétől kezdtek el igazán szigorú intézkedéseket bevezetni a koronavírus-járvány megfékezésének érdekében, ennek hatására erős elbocsátási hullám indult.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala pénteken közli a gazdaság egészére vonatkozó májusi munkaerőpiaci adatait. Elemzők 8 milliós esést várnak a foglalkoztatás területén az áprilisi 20 millió 537 ezres csökkenés után.

Ugyancsak pénteken hozzák nyilvánosságra a májusi amerikai munkanélküliségi adatot is. Szakértők szerint a ráta 19,8 százalékra ugrott az áprilisi 14,7 százalékról (Március: 4,4 százalék).

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo