Donald Trump elárulta, mi jár a fejében

Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság súlyosan károsította - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak.

Az elnök ismételten úgy vélekedett, hogy Kína leállíthatta volna a világjárvány kirobbanását, de ezt nem tette meg. Kifejtette azt is, hogy ezért - mint fogalmazott -pillanatnyilag nem gondolkodik a januárban megkötött amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás újabb szakaszának megnyitásában.

Őszintén szólva, csomó más dolog jár a fejemben
- mondta.

Trump a Egyesült Államok - közel-keleti hadműveletekkel is foglalkozó - Központi Parancsnokságának (Centcom) tampai központjában tartott tájékoztatóra indult Floridába, majd helyi idő szerint pénteken este egy választási adománygyűjtő rendezvényen vesz részt.

Indulása előtt a Twitteren jelezte, hogy a New Hampshire államban lévő Portsmouth városában tervezett szombati kampánygyűlését egy-két héttel elhalasztja az Egyesült Államok keleti partja felé közelítő Fay trópusi vihar miatt. A rendezvény elhalasztását Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője is megerősítette.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo