Uber cikkek


Egyeztetne a kormánnyal az Uber

Egyeztetne a kormánnyal az Uber 

Az Uber folytatja a működését Budapesten és továbbra is elkötelezett közel 50 ezer magyarországi felhasználója és ezer autóspartnere iránt – közölte a korábban kormányzati intézkedések kereszttüzébe került vállalat budapesti igazgatósága.
Megeszi az Ubert a taxisrendelet

Megeszi az Ubert a taxisrendelet 

A kormány elfogadta az új taxisrendeletet, amelynek egyes, elsősorban az autókra vonatkozó műszaki követelményei 2018. január elsejétől lépnek életbe, és amelyek "infokommunikációs eszközön megrendelt személyszállítási szolgáltatásokra" is, így például az Uberre is vonatkoznak.
Mindenkinek jár az egyenlő versenyhelyzet?

Mindenkinek jár az egyenlő versenyhelyzet?  

Nem az új versenytársakat kifogásolják a taxitársaságok, hanem a megfelelő jogi környezetet és az egységes feltételeken alapuló piaci versenyhelyzetet hiányolják – mondta a Budapest Taxi ügyvezető igazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Az Uber  után itt az új "közellenség"

Az Uber után itt az új "közellenség" 

Míg a hazai kereskedelmi szálláshelyek átlagosan 10 százalék feletti forgalomnövekedést értek el tavaly, a hostelek és az alacsony kategóriájú hotelek alig 4,7 százalékos bővülést produkáltak, köszönhetően a magánszállásokat közvetítő közösségi oldalak elszívó erejének - hívta fel a figyelmet közleményében a BGF.
Az olaszok sem kérnek az olcsó taxiból

Az olaszok sem kérnek az olcsó taxiból 

Tisztességtelen versenyhelyzetet eredményez a piacon az Uber és a hozzá hasonló fuvarozási szolgáltatást közvetítő cégek az olasz bíróság szerint, ezért betiltották a startup működését.
Uber-rivális: autómegosztó alkalmazásba fektet  Rothschild

Uber-rivális: autómegosztó alkalmazásba fektet Rothschild 

Eddig indonéz üzlettársaival, az indonéz Bakri-dinasztiával bajlódott, akikkel úgy összekülönbözött, hogy kénytelen lett üzletstratégiát váltani: többé nem a kínai erőművek szénnel történő ellátására koncentrál, hanem az Uber autómegosztó szolgáltatás koppintására. Méghozzá Londonban.
Vizsgálat indul az Uber ellen

Vizsgálat indul az Uber ellen 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasítására vizsgálat indul az Uber taxicég ellen, amely érdemi adófizetés, és sok esetben a taxizáshoz szükséges szakmai feltételek teljesítése nélkül végzi tevékenységét. Az adóhivatali vizsgálattal a piaci verseny megóvását, valamint az adózó és a vonatkozó szabályokat betartó taxisok védelmét akarja biztosítani a tárca.
Az Uber a NAV célkeresztjében

Az Uber a NAV célkeresztjében 

Az adóhatóság is érdeklődik a közösségi gazdaság iránt - legalábbis az Uber sofőrjei számíthatnak az ellenőrzésekre. Hasonlóan az adóellenőrökhöz, a BKK munkatársai is kipróbálják a szolgáltatást és észrevételeiket megküldik a fogyasztóvédelemnek.
Az Uber babérjaira pályázik a Google

Az Uber babérjaira pályázik a Google 

A Google hamarosan belép az utasszállító üzletágba, így a keresőóriás a közeljövőben az Uber vetélytársa lehet. Az új alkalmazás a tervek szerint a Google vezető nélküli autó projektjéhez kapcsolódik majd.
Franciaországban betiltják az Ubert

Franciaországban betiltják az Ubert 

Franciaország január 1-től betiltja az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatást, akkor lép ugyanis életbe a taxik tisztességes versenyét szabályozó törvény - jelentette be hétfőn a belügyi szóvivő.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.

Gazdaság

Tízből kilenc vezérigazgató aggódik – mit lépnek a bizonytalanságra?

Tízből kilenc vezérigazgató aggódik – mit lépnek a bizonytalanságra?  

A felsővezetők kétharmada működési költségcsökkentéssel és hibrid munkamodellek bevezetésével reagál a gazdasági bizonytalanság kihívásaira.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo