Mindenkinek jár az egyenlő versenyhelyzet?

Nem az új versenytársakat kifogásolják a taxitársaságok, hanem a megfelelő jogi környezetet és az egységes feltételeken alapuló piaci versenyhelyzetet hiányolják – mondta a Budapest Taxi ügyvezető igazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép:MTI/SzigetváryZsolt

Horváth Csaba szerint nem tisztességes, hogy miközben a 2013-as rendelet szabályozta a taxistevékenységet, olyan szolgáltató cég lépett a piacra, amely engedély nélkül nyújthat engedélyköteles szolgáltatást. A taxitársaságok jelentős összeget fordítottak a megfelelő technikai háttér kialakítására, a GPS alapú címkiadó rendszerre, az autók sárgítására, miközben az új cégek nem felelnek meg a szabályozói környezetnek – fejtette ki. (A NAV már vizsgálta itthon az Uber-sofőröket, mindegyikük bukott.)

Az újonnan indított szolgáltatás nem ellenőrizhető, és nem követhető az adózás menete, miközben a személyszállítás megadott pontjai szerint a szolgáltató köteles taxiórával rendelkezni, számlát és nyugtát adni. Ezenfelül az is kérdés, hogy az új szolgáltató sofőrjei – a taxisokhoz hasonlóan – hivatásos jogosítvánnyal vezetnek-e, és vizsgáztatják-e évente az autóikat – mondta az ügyvezető igazgató.

Horváth Csaba azt mondta: az új piaci szereplő a hatósági árat kihasználva, annál alacsonyabb tarifával gyűjti utasait. Hozzátette, hogy telefonos alkalmazása szinte minden taxitársaságnak van.

Nemcsak az Uber, hanem a közösségi gazdaság másik óriási sikersztorija, az Airbnb ellen is kikeltek már a hivatalos szolgáltatók.

A taxisok kedden figyelemfelkeltő demonstrációt tartottak a fővárosban, hogy felhívják a figyelmet az Uber és a hozzá hasonló szolgáltatást nyújtó cégek véleményük szerint illegális működésére. A demonstráció végén petíciót adtak át Fónagy Jánosnak a Parlament előtt. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára a petíció átvételekor elmondta:nem tiszte a kormány döntésének megelőlegezése, de a kormány a munkájukat a vonatkozó jogszabályok betartásával végző taxisok pártján áll. Reményét fejezte ki, hogy az előterjesztett kormányrendelet elfogadását követően annak a tartalma választ ad a felmerült problémákra. A taxisok levelére válaszolni fognak – fűzte hozzá.

Az átadott, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levélben az OTSZ és a Fuvosz azt írta: a személyszállító vállalkozók és alkalmazottaik jövedelemtermelő és -megtartó képessége az elmúlt fél évben folyamatosan romlott. Az érdekképviseletek azt kérik a kormánytól, hogy a jog teljes szigorával lépjen fel a jogosulatlanul személyt szállítók és őket megbízással ellátók ellen. Hozzáteszik: az ehhez szükséges hiányzó, korábban egyeztetett, előkészített jogszabályt a kormány hirdesse ki, és léptesse életbe. Jelezték azt is, hogy készek a gyors egyeztetésre ha szükséges, de a késedelem tovább rontja a megélhetési és vállalkozási körülményeiket.

Több hónapos előkészítés és folyamatos egyeztetés után a taxisrendeletet a szerdai kormányülésen tárgyalják.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo