A halálbüntetés kérdése még a világ legszabadabb társadalmának tartott Egyesült Államok lakosságát is végletesen megosztja.
Az 50 tagállamból 24-ben van halálbüntetés, 23-ben tilos, 3-ban pedig ugyan nem törölték ezt a jogi lehetőséget, de időlegesen felfüggesztették. Az Európai Unióban egyértelműen tilos halálbüntetést alkalmazni. Történelmileg visszatekintve azt látjuk, hogy a legtöbb társadalom jogrendje mindig is tartalmazta a halálbüntetést, bár etikai vagy vallási okból az ókorban is voltak példák a halálbüntetés eltörlésére. A nagy fordulatot a második világháború jelentette. Azóta globális vitatéma lett a kérdés.
Az emberiség történelmének első írásos törvénygyűjteményében, Hammurapi törvényoszlopában sok helyen szerepel a halálbüntetés lehetősége. A babiloni király természetesnek tekintette alkalmazását, így azt már az első paragrafusban megtalálhatjuk.
1. §. Ha ember embert bevádol, gyilkosság vádját szórja ellene, de rá nem bizonyítja: vádlója ölessék meg.
Hammurapi vélhetőleg abból indult ki, hogyan lehet igazságot teremteni, ha megengedjük a hazugságot? E gondolat a mai magyar gyakorlatban is megtalálható, hiszen minden bíró, minden tanúvallomás előtt elmondja a hamis tanúzás tilalmáról szóló strófákat, de az alkalmazás szinte nulla. E bűncselekmény miatt „fehér hollónak” számít, ha valakit elítélnek. Nagy hiba.
A halálbüntetés-pártiak azt mondják, hogy ennek a jogintézménynek elrettentő hatása van, hatékonyan képes visszatartani az élet elleni bűncselekmények potenciális elkövetőit szándékuk megvalósításától. Az ellenzők szerint viszont nincs bizonyíték erre, miközben sokszor ártatlanok haltak meg e jogintézmény miatt. Emögött lehet politikai ok és súlyos szakmai tévedés is. Ez utóbbira jó példa Magyarországon a móri rablótámadás, amikor nyolc védtelent gyilkoltak meg a helyi bankfiókban és mégis olyanokat sikerült elítélni, akik ott sem voltak. A szakmai tévedések lehetősége azonban a DNS technológia fejlődésével gyakorlatilag megszűnt.
