A németek már tudják, mi lesz nyáron

Az infláció és a magas energiaárak ellenére 2023 utazási rekordév lehet a német állampolgárok számára - derült ki a hamburgi BAT-Stiftung turisztikai elemzéséből.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A hamburgi intézet kutatása szerint a német állampolgárok 60 százaléka már januárban tervezett egy legalább ötnapos idei utazást. Mindössze 20 százalék volt biztos abban, hogy idén nem utazik turisztikai célból, további 20 százalék pedig bizonytalan volt.

Ezzel a német állampolgárok utazási gyakorisága 2023-ban elérheti, sőt meg is haladhatja a koronavírus világjárvány előtti szintet. A hamburgi BAT kutatásához a GfK piackutató intézet tavaly decemberben és idén januárban 3 ezer 18 és 74 év közötti német nőt és férfit kérdezett meg.

A BAT-tanulmány szerint Németország továbbra is messze a legnépszerűbb utazási célpont a németek körében, idén az utazni vágyó németek 28 százaléka belföldi utazást tervez. A koronavírus miatti korlátozások által sújtott utóbbi évekhez képest azonban idén nagyobb arányban terveznek külföldi utazást a németek. A változás nyertesei a legkedveltebb külföldi úticélok, a mediterrán országok, különösen Spanyolország és Olaszország lehetnek.

(MTI)

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo