Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Minek pánikolni a nyugdíj miatt?
Hogyan lehet biztosítani a nyugodt öregkort akkor is, ha az állami nyugdíj nem lesz elég a megélhetéshez? Erre a rendkívül fontos kérdésre kereste a választ az Aegon Prémium Ügyfélklub legutóbbi rendezvényén Győrfi Zoltán, a ProfitLine Befektetési Zrt. vezérigazgatója. Pánikolni a nyugdíjunk miatt ugyan nem kell, ám előre tervezni annál inkább. A megoldás egyértelműen az öngondoskodás, csakhogy mostanság nem éppen egyszerű eredményesen fialtatni a pénzünket.

Vége a titokzatos cégtulajdonosok korának
Új, szigorított követelmények lépnek életbe a cégek tényleges tulajdonosaival kapcsolatosan az uniós országokban: az EU Negyedik Pénzmosás Elleni Irányelve megköveteli a társaságoktól és egyéb vállalkozásoktól tényleges tulajdonosaikra vonatkozó pontos nyilvántartások vezetését és adott esetben ezek hozzáférhetővé tételét. „A követelmények Európa-szerte hatást gyakorolnak majd a nagyvállalati csoportokra, az unión belüli és kívüli befektetőkre, és a holding cégekre is” – mutat rá Ódor Dániel, a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda jogásza.

Jó lesz ügyelni, új bírságot vethet ki a NAV
Az adózás rendjét érintő szankciórendszerben az eddigi adóbírság, mulasztási bírság, késedelmi pótlék és egyéb intézkedések rendszere mellett felbukkant egy új elem: az eljárási bírság.

Nem elég csajos az ICT szektor
Mintegy 15-18 ezer informatikus hiányzik ma Magyarországon, a cégek között kiélezett verseny folyik a jó szakemberek megszerzése és megtartása érdekében, mégis alig találni nőket a munkavállalók között. A JobsGarden HR-toborzó és tanácsadó cég IT-szektor kapcsán végzett legfrissebb, nem reprezentatív, belső adatbázison végzett kutatása arra kereste a választ, hogy miért alacsony a női munkavállalók száma a szektorban, milyen mértékű a nemi diszkrimináció, melyek a legfontosabb elvárások és motivációk a munkavállalók számára, illetve hogy ők miként látják a már szektorban dolgozó nők helyzetét.

Növényi olajok nyomják a nemzetközi élelmiszer árakat
Valamivel emelkedtek a nemzetközi élelmiszerek árcédulája szeptemberben a növényi olajok – és részben a tejtermékek – árának erősödésével, az alapvető gabonák árában bekövetkezett csökkenés ellenére.

Így költi el a gyerek a zsebpénzt
A magyar lakosság döntő része tisztában van a rendszeres megtakarítás fontosságával, és felismeri a takarékosságra nevelés jelentőségét is – derül ki a CIB Bank reprezentatív kutatásából. 5-ből 4 szülő jellemzően 11-12 éves kortól tipikusan heti rendszerességgel ad zsebpénzt a gyerekének és 77 százalékuk úgy gondolja, hogy ezzel könnyebben megtanulható a pénz kezelése. Ehhez nyújt további támogatást a CIB Bank új edukációs programja, amely kertében munkatársai egy hónap alatt több mint 50 osztályban tartanak rendhagyó, a pénzügyekre fókuszáló osztályfőnöki órát.

Kínába is eljutnak a magyar startupok
Novemberben rendezik Kína egyik legnagyobb startup eseményét a HI-TECH Fairt, Shenzhenben. A több napos rendezvénysorozat részeként az Enterprise Hungary az Innotrade programmal, a CBC Hungary-vel, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelővel és a kínai Invest Shenzhennel együttműködésben startup versenyt szervez, ahol közép-kelet-európai startupok mutatkozhatnak be befektetők előtt.

Jelentősen nőnek a vállalatok adminisztrációs terhei
A transzferárak nyilvántartási szabályainak gyökeres módosulására kell felkészülniük a vállalkozásoknak. A változások nyomán nagyobb lesz az átláthatóság, gyakoribb az adatbázisszűrés, de komoly mértékben nőnek az anyavállalatok adminisztrációs terhei.

Nem fizetnek időben a magyar cégek
Kevesebb számlát sikerül időben kifizetnie a magyarországi cégeknek, ám ha már késünk, legalább kevesebbet, mint korábban. Átlagosan 15,5 napig várakoztatjuk ügyfeleinket a határidő lejárta után amennyiben nem azok közé tartozunk, akik időben teljesítik kötelezettségeiket, derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből.

A Facebook és a Google nyer a durva adóemeléssel
A reklámhordozó papírra kivetett termékdíj 85 forintról 114 forintra emelkedik - derült ki egy friss törvénytervezetből. A kormány szerint csak adótechnikai kérdésről van szó. Azonban a tervezet egyértelműen fogalmaz - mondta a Piac & Profitnak Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke.
Csökkent a munkanélküliség, de a félelem nem
A GKI júliusi lakossági felmérésében a megkérdezettek átlagosan 76%-a javulást vagy stagnálást, 24%-a pedig romlást, tehát növekvő állástalanságot várt a munkanélküliek számában a következő 1 évben.
A hurrikánok is hajtják fel az árakat
Az árupiacok 2017 utolsó negyedévét sokkal jobb helyzetben kezdik, miután a harmadik negyedévben az árak folyamatosan emelkedtek. A dollár tovább gyengült, ami kedvező hatással volt a legtöbb szektor teljesítményére.
Ne az állam vigye el a balhét, ha csőd van
A brit pénzintézeteknek 2022-ig összesen további 4 milliárd fontot kell összegyűjteniük saját forrásokból, vagy kötvénykibocsátással, hogy csőd esetére megfelelő fedezetük legyen. Az intézkedést Nagy-Britannia nemzeti bankja rendelte el, abból kiindulva: nem megengedhető, hogy egy pénzintézet összeomlásánál megint egyszer az adófizetők állják a számlát.
Így lesz hatékonyabb a Facebook-marketinged
A Facebook-marketing során az egyik legnagyobb kérdés, hogy milyen célzással kezdjünk neki a kampányok beállításának. De mi van akkor, ha rátalálsz egy szűkebb szegmensre, melyből csak úgy dőlnek a konverziók az elején, azonban a célcsoportodat kezded kimaxolni, és a hirdetések megjelenési gyakorisága lassan az egy tucatot súrolja? Ebben az esetben a konverziók száma csökken, az ügyfélszerzés költsége emelkedik, az elérés pedig drágul.
Webre teszik a kiskereskedőket Bécsben
Külön internetes áruházat hoz létre a bécsi kiskereskedők termékei számára az osztrák főváros. A wien.shöpping.at 2018 elején indul, a résztvevőket ingyenes tanácsadással és ezer euróval támogatják.
Kitiltották a vadállatokat a román cirkuszokból
Nem megengedett ezentúl Romániában a vadállatok cirkuszi szerepeltetése. A román kormány úgy döntött, hogy 56 év után betiltja az olyan mutatványokat, amelyekben tigrisek, oroszlánok, medvék, elefántok, illetve más vadállatok szerepelnek. Az ország így egyike lett annak a 25 európai államnak, ahol hasonló tilalom van érvényben.
Lendületes, de nem stabil a gazdaság
A tavalyi gyengélkedés után lendületbe jött a magyar gazdaság, idén és jövőre is 3,8 százalék körüli növekedés várható,amihez hozzájárul az uniós pénzforrások gyorsított felhasználása - a Pénzügykutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint.
Oszd meg (a fájlokat), és uralkodj!
Napjainkra az információ számít az egyik legfontosabb erőforrásnak. Az a vállalat szerez versenyelőnyt, amelyik jobban tudja az adatokat hasznosítani, tárolni és kezelni, illetve megosztani az illetékesekkel és megvédeni az illetéktelenektől.
Brutális adóemelésre készül a kormány
Több mint harmadával, 35 százalékkal emelné meg egy Semjén Zsolt által jegyzett törvénymódosítás a reklámhordozókra kivetett termékdíjat. A lépés szinte fenntarthatatlanná teszi az eddig ingyenes reklámújságokat, tájékoztató füzeteket.
Uber, Airbnb: csak futnak a jogászok a fejlődés után
A közösségi gazdaság fordulóponthoz érkezett: a cégek tevékenységének belátható időn belüli átlátható szabályozása sem Európában, sem Magyarországon nem halogatható tovább. Bár a hatályos uniós és hazai törvények erre az üzleti modellre is vonatkoznak, az újszerűség miatt adójogi, versenyjogi, fogyasztóvédelmi, munkajogi és egyéb kérdések merülnek fel. Ezeket nem csupán az állami hatóságok vagy a hagyományos piaci szereplők érdekei miatt, hanem a megosztáson alapuló gazdaság cégeinek biztonságos működése, sőt, fejlődése okán is rendezni kell. Máskülönben megismétlődik az Uber nemzetközi és hazai története.
Jól fut a borvidék az ingatlanpiacon
A szüreti időszak a hazai borvidékek ingatlanpiacára is ráirányítja a figyelmet. Sok az eladó hobbitelek és pince, és van vidék, ahol duplájára emelkedtek az árak az elmúlt években. A kereslet is élénkül irántuk, noha a szigorúbb szabályok miatt nehezebb építkezni ide, derül ki OTP Ingatlanpont országos körképéből.
Lassan nincs, aki dolgozzon
Csökkent azon cégek száma, amelyek javulást várnak a gazdaság általános helyzetében. A munkaerőhiány problémáját egyre jelentősebbnek érzik a cégvezetők, miközben negatívnak látják a kormány ezen területen nyújtott teljesítményét.
Óránként elfogy egy rúd szalámi
A Pick szalámi, Unicum és a fűszerpaprika-őrlemények - ezeket viszik tonna szám a külföldiek a repülőtéri Heinemann üzletből. Persze az édességek is nagyon népszerűek, a csokoládé különlegességek is kifejezetten keresett termékek. Az oroszok és a kínaiak a legszorgosabb vevők.
Jelentősen átalakul a vámtörvény
A vámigazgatási eljárások jogforrásaként az Uniós Vámkódex és az ahhoz tartozó európai végrehajtási rendeletek mellett, nemzeti jogszabályként, kizárólag a magyar vámtörvény válik alkalmazhatóvá. Különösen érzékenyen érinti a változás a vámigazgatás területét.
A lakosság felének nincs semmilyen megtakarítása
A hazai lakosság felének nincs semmilyen megtakarítása, aki pedig félre tud tenni valamennyit, az vagy lakásra és nyugdíj-kiegészítésre gyűjt, vagy a váratlan helyzetektől tart leginkább. A rendszeres megtakarítások jellemzően 10-20 ezer forint körülire tehetők.
Adatainkkal fizethetünk egy londoni boltban
Egy pop-up üzlet tapasztalatai inspirálták a Kaspersky Lab kiberbiztonsági céget arra, hogy létrehozzon egy olyan pénzt, amelynek alapja a személyes információk és a lakossági vásárlások következő mérföldköve lehet.
Sorra jönnek az elektromos autók
Kína belátható időn belül el akarja tiltani a belsőégésű motorokkal felszerelt járműveket - ugyanezt tervezi az USA legnagyobb állama, Kalifornia. A következmény: a nagy autógyártók sorra jelentik be, hogy felgyorsítják elektromos kocsijaik gyártását.
Majdnem bedöntötték a tőzsdét a Tesco vezetői
A nagy-britanniai Tesco három volt vezetője bíróság elé került, mert csalárd módon manipulálták a nagyvállalat pénzügyi adatait, s ezzel súlyosan megzavarták a londoni tőzsde működését is.
Hiányosan tájékoztatott több bank
Nem tárt fel rendszerszintű hibát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 23 pénzügyi intézménynél tartott témavizsgálata a „fair banki” előírások betartására vonatkozóan. A jegybank kisebb súlyú hibák miatt ugyanakkor összességében 20,1 millió forint bírságot szabott ki.
Ingatlanlufi: egymást tévesztik meg az eladók
Óriási pofonok várhatnak a fővárosi használt ingatlanok eladóira, a piac már nem tolerálja a túlnyomórészt egymás hirdetési árait alapul vevő, így extrém mértékben túlárazott ingatlanárakat, amelyek nem tükrözik a ténylegesen megtörtént adásvételek valódi árait. A korrektebb ingatlanirodák már nem is gerjesztik a mesterséges helyzetet olyasféle manipulatív nyilatkozatokkal, hogy „most érdemes ingatlant vásárolni”, meg hogy „újból fellendül a használt lakások piaca”, tudják, a trend megfordult Budapesten, már kínálati piac van, ezért inkább ügyfeleiket próbálják rábeszélni a reális áron történő hirdetésekre.
A Facebook-on sem kukkolhatja adatainkat a munkáltató
A közösségi oldalak elterjedésével egyre nagyobb a csábítás, hogy a munkáltatók ezeken a platformokon előzetesen információt gyűjtsenek az állásra jelentkezőkről. Tévedés, hogy a munkáltatók egy jelentkező személyes adatait pusztán azért kezelhetik, mert azok egy közösségi oldalon nyilvánosan hozzáférhetőek – állapítja meg egy szakértői munkacsoport. A kockázatokat a DLA Piper Ügyvédi Iroda ügyvédei gyűjtötték össze.
22 millió kellene a nyugdíj mellé
A 18-29 év közötti korosztály úgy vélekedik, hogy előre láthatóan 66 éves korában vonulhat nyugdíjba, és átlagosan 18 évet fog nyugdíjasként tölteni – derült ki a Groupama Biztosító megbízásából készített országos kutatásból. A megkérdezett fiatalok válaszaiból kiderül: 22 millió forintot kellene félretenniük a pénzügyileg stabil öregkorhoz.
A lengyelek már előznek
A lengyelek már benyomultak: negyedmillió munkavállalójuk dolgozik otthon külföldi bankoknak és egyéb vállalkozásoknak. Közben sok szó esik arról, hogy hazánk játsszon vezető szerepet az európai pénzügyi szolgáltatásoknál.
Így változnak a kézipoggyászra vonatkozó szabályok
A téli szezon kezdetével érdemes figyelni a repülőjegy foglalásnál, ugyanis két fontos változás már biztosan lesz a kézipoggyászokat illetően: a Wizz Air október végétől ingyenesen enged fel egy, a korábbinál nagyobb kézipoggyászt a fedélzetre, míg a Ryanair fejenként kettő helyett egy, kisméretű kézitáskát engedélyez az utastérben. A korlátozások nem érintik a repülőtéren vásárolt termékeket, amelyeket az utasok továbbra is ingyenesen felvihetnek az utastérbe.
Van, amiben jól szerepelünk
Újabb, nemzetközi mércével is jó eredményeket produkált a magyar és a kelet-európai lakáspiac. Magyarországon ugyanis a második negyedévben 23,7 százalékkal emelkedett a legalább kétlakásos lakóépületre kiadott engedélyek száma az előző év azonos időszakához képest - idézi az Eurostat legfrissebb adatait az ingatlan.com elemzése. A magyarországi növekedés duplája 11,2 százalékos növekedésről tanúskodó átlagnak. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a kedvező adatokra számítani lehetett, a korábbi adatok alapján.
112 milliárd euróval támogatják a károsanyag-kibocsátást
Egy most nyilvánosságra hozott jelentés szerint az EU és az európai kormányok évente több mint 112 milliárd euróval támogatják a legnagyobb károsanyag-kibocsátással járó (fosszilis) energia termelését és felhasználását. Ez szembemegy azzal a vállalással, miszerint 2020-ig megszüntetik ezeket a káros támogatási rendszereket - írja a WWF Magyarország.
Miben laknak a magyarok?
A 30-59 éves magyar lakosság többsége saját vagy részben saját tulajdonú ingatlanban lakik, amelynek fele családi ház. Különbségek persze vannak: míg a községekben 94 százalék az önálló családi házak aránya, addig Budapesten a megkérdezettek mindössze 12 százaléka lakik családi házban – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A felmérés szerint a saját tulajdonú lakással rendelkezők átlagosan 87 négyzetméteres ingatlanban élnek.
Mától csak elektronikusan kérelmezhetőek a vámengedélyek
Október 2-ával néhány kivétellel valamennyi, az Uniós Vámkódex hatálya alá eső engedélyt a korábbi papír alapú ügyintézés helyett kizárólag elektronikus úton intézhetnek a gazdálkodók. A benyújtott kérelmekkel és az engedélyezési eljárással kapcsolatosan ettől kezdve csak a rendszeren keresztül kaphatnak információt a vállalkozások – figyelmeztetnek az EY szakértői.
Komoly pályázati hátszéllel gyorsulhatnak a "gazellák"
Hatalmas pályázati támogatásért szállhatnak versenybe a hazai „gazella” vállalkozások. Több mint 30 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás kerül kiosztásra a nyertesek között.
Közmunkás idénymunkára? Így lehet
Október 31-ig jelenthetik be a jövő évre vonatkozó egyszerűsített foglalkoztatási szándékukat a gazdálkodók, ezáltal tervezhetőbbé téve az átjárást a közfoglalkoztatás és az idénymunka között – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Ezt teheti, ha szorongatja a NAV
A NAV minden, az adózók által bevallott, terhére kiszabott, esetlegesen ellenőrzéssel megállapított kötelezettségről és a teljesített befizetésekről adónemenkénti részletezésben egy áttekinthető nyilvántartást, adószámlát vezet. Ha lejárt esedékességű, végrehajtható tartozása van, az adó- és vámhatóság felhívhatja annak rendezésére. E felhívás jogszabály alapján nem kötelező, az adó- és vámhatóság dönti el, hogy mely esetekben él vele.
Súlyos pénzeket szakítanak le rólunk a bankok
Az elmúlt években jelentősen drágultak a legalapvetőbb banki szolgáltatások a hivatalos inflációs adatok szerint - derül ki a BankRáció.hu legújabb elemzéséből, amely szerint komoly eltérések lehetnek a banki szolgáltatások díjai között.
Jót tesz a mezsgye a biológiai sokféleségnek, sőt a gazda bankszámlájának is
Jövőbe mutató módszertani újításokkal járulnak hozzá a biológiai sokféleség vizsgálatához és védelméhez azok a tanulmányok, amelyeket az MTA Ökológiai Kutatóközpont kutatói publikáltak az idei évtől megjelenő Nature Ecology & Evolution folyóiratban. Az ökológiai gazdálkodás előnyeiről Batáry Péter, a terepi mintavétel és a távérzékelés újfajta kapcsolatáról Zlinszky András és szerzőtársaik munkájából tudhatunk meg többet.
Gogoro és GoStation - hódít a cserélhető akkus robogó
Sokat ígérő megoldással hódít elektromos robogók tajvani gyártója: hosszadalmas töltés helyett az állomásokon akkut cserélünk és már indulhatunk is tovább.
Milliméteres világítótest – jön a hajlítható OLED
A legkorszerűbb tv-készülékekből már ismerjük, hamarosan a lakásokban is megjelenik a világítástechnika legújabb vívmánya, az OLED, a milliméteres világítótest, amely akár hajlíthatóan beépíthető, nemcsak otthonokba, hanem épületek külső arculatába is.
Infláció: magas, de nincs gond vele
Bár Európa-szerte is magasnak számít a magyar infláció, nem veszélyes mértékű. A mostani helyzet alapján úgy tűnik, hogy az alacsony infláció serkenti a fogyasztást - írja legújabb összeállításában Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Kiderül belőle, hogy egy új inflációs jelenség is felbukkant számos országban.
Német cégérrel csábít az orosz bolt
A német termékeknek nagy a becsülete Oroszországban (is). Ezt kihasználva orosz vállalkozók, boltosok nemritkán német áruként hozzák forgalomba, árulják alacsony minőségű termékeiket.
Drágábban repülünk, amióta a csomagot külön számolják
Rekord összeget, mintegy 7 milliárd dollárt szedtek be tavaly az utasoktól a légitársaságok a feladott kézipoggyász elszállításáért és a jegyek átfoglalásáért – egy amerikai felmérés szerint, amit az airportal.hu tett közzé.