Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Magyar cégre bízta a NATO a légi irányítást

Magyar cégre bízta a NATO a légi irányítást 

A NATO megbízásából áprilistól határozatlan ideig a magyar légiforgalmi szolgálat irányítja a Koszovó feletti magas légteret. A HungaroControl ezzel továbbra is az egyetlen olyan cég Európában, amely nem szomszédos ország légterét irányítja.
Ne Volvót vegyen, ha nem tud lemondani a száguldásról

Ne Volvót vegyen, ha nem tud lemondani a száguldásról 

A jövő évtől kikerülő Volvo autókat legfeljebb óránként 180 km-es sebességre lehet majd gyorsítani, jelentette be a gyár. A szigorítás elsősorban a német autósok biztonságát erősíti, hiszen jószerével csak a német autópályákon lehet korlátozás nélkül száguldani.
A tejtermékek viszik az égbe az élelmiszerárakat

A tejtermékek viszik az égbe az élelmiszerárakat 

Növekedett a globális élelmiszerkosár ára februárban: a FAO élelmiszerár-index 1,7%-os emelkedése 167,5 ponton állt meg. 2018 augusztusa óta nem volt ilyen magas értéken.
Ha a motorosokat kérdezed, már tavasz van

Ha a motorosokat kérdezed, már tavasz van 

A hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan mind a forgalom nagyságrendje, mind az átlagsebesség növekedésnek indult a sztrádákon: márciustól kezdve egészen a nyár derekáig folyamatosan nő majd az átlagsebesség – az autópályákon megengedett sebességhatár közelébe. A változékony, de koratavaszi időnek köszönhetően – a megszokottnál némileg hamarabb – már a motoros szezon is a kezdetét vette.
Berágott az EU: kár keresni az energiacímkét a porszívókon

Berágott az EU: kár keresni az energiacímkét a porszívókon 

Ne keresse a porszívók energiahatékonysági címkéjét, az Európai Bíróság döntése szerint ugyanis eddig félrevezethették a fogyasztókat egyes porszívó gyártók. Ezért hatályon kívül helyezték az energiacímkék alkalmazását.
Családi háza van? Most érdemes eladni

Családi háza van? Most érdemes eladni 

A közelmúltban bejelentett kibővített családi otthonteremtési kedvezmény és a kedvező piaci környezet kiváló lehetőséget kínál a családi házak értékesítésére. Az Otthon Centrum adatai alapján a nagyvárosok ingatlanpiacán az elmúlt 5 évben átlagosan két hónappal csökkent a családi házak értékesítési ideje, ami a CSOK hatására idén még rövidebb lehet.
Okosan a pénzzel!

Okosan a pénzzel! 

Az előző négy év kedvező tapasztalatai és a kiemelkedő iskolai érdeklődés alapján a 2018/2019. tanévben ismét szerepelt a pénzügyi és vállalkozói témahét, a PÉNZ7, amely a European Money Week és a Global Money Week nemzetközi programokhoz is kapcsolódik. A pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló programhoz csatlakozott a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. is: 34 önkéntes munkatársuk 42 iskolában összesen 81 tanórát tartottak különböző korosztályok számára.
Alig marad ideje magukra a magyar nőknek

Alig marad ideje magukra a magyar nőknek 

Százból 84 nőnek kedveskedik párja nőnap alkalmából. A párkapcsolatban élő magyar nők hatvan százaléka kap valamilyen segítséget a házimunkában: a férfiak leginkább a bevásárlásban segítenek és kiürítik a szemetet. Ettől függetlenül a nők zöme több mint 8 órát tölt hetente házimunkával, és „énidőre” egyötödüknek csupán heti egy-két óra jut, derült ki a Nielsen 2019 februárjában a nőnap kapcsán 800 fő megkérdezésével végzett országos, reprezentatív felméréséből.
A nők a pénzzel is okosabban bánnak

A nők a pénzzel is okosabban bánnak 

A nők tudatosabban készülnek a nyugdíjas évekre, mint a férfiak. Leginkább a városokban jelentős a különbség a két nem nyugdíjcélú megtakarításai között. A nők általában tudatosabban bánnak a pénzzel, így jó hír, hogy tízből nyolcan aktívan részt vállalnak a családi kassza kezelésében is az Aegon kutatása szerint.
Ha vállalkozni akarsz, most megdob az állam 4,5 millióval

Ha vállalkozni akarsz, most megdob az állam 4,5 millióval 

Hiába szeretne vállalkozást indítani a magyarok túlnyomó többsége, csak töredékük mer belevágni, mert tartanak a kudarctól. Pedig egy friss pályázati programnak köszönhetően minden korábbinál kedvezőbb feltételek mellett lehet belevágni az új életbe.

Az árakon is egyre jobban látszik a fellendülés 

Februárban ugrott az infláció, a legtöbb termékcsoportban gyorsulás látható. A GDP-növekedésben főszerepet vállaló piaci szolgáltatásoknál 2008 óta nem látott áremelkedés történt. Az inflációs nyomás és a kedvezőtlenebbé váló nemzetközi környezet miatt nehéz helyzetben van a magyar jegybank, de számottevő szigorítás egyelőre nem várható.

A cégek is szakíthatnak az ingatlanárak száguldásából 

Az ingatlanpiaci drágulás nemcsak a lakáspiacot érintette, a lakóingatlanok mellett sok telek, földterület, valamint kereskedelmi célú és ipari ingatlan értéke emelkedett jelentősen. Ez az értéknövekedés pedig akár a vállalkozások számára is új lehetőségeket nyithat.

A mai napon a virágosok a legboldogabbak 

A hazai virágüzletek napi forgalma megtöbbszöröződik a nőnapon. A tapasztalatok szerint jellemzően legalább 1000 forintért vásárol egy-egy vevő virágot, jellemzően hazai termesztésű fréziát, jácintot, nárciszt, illetve az örök klasszikus rózsát, gerberát, szegfűt – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Ezért nincs több nő az informatikában 

A nők jelentős részét önmagában az elriasztja az informatikai pályától, hogy a pályát jelenleg férfiak uralják. A szakemberek szerint a kormányoknak és szervezeteknek még jobban ösztönöznie kell a nők it-szerepvállalását.

Ha biztosra akarsz menni az üzleti életben, akkor keresd a nőt 

Kizárólag női vezető által irányított cég csupán kevesebb, mint fele annyi van mint kizárólag férfi által vezetett - derül ki az OPTEN Kft. elemzéséből. A női vezetők által irányított cégek jellemzően kisebbek, ugyanakkor alacsonyabb csődkockázattal működnek, mint a férfiak által irányítottak. Minden pénzügyi mutatóban jobban teljesítenek ugyanakkor azok a cégek, ahol férfiak és nők egyaránt megtalálhatóak a vezetésben.

Már megint az autók körül derült ki óriási disznóság 

Az Európai Bizottság március 5-én összesen közel 370 millió euró bírságot szabott ki amiatt, hogy autóbiztonsági alkatrészeket beszállító vállalkozások éveken keresztül kartelleztek egymással. Ez az eljárás csak a jéghegy csúcsa: a Bizottság az elmúlt öt évben több mint két milliárd euró bírsággal sújtott gépjárműalkatrész-beszállító cégeket a fogyasztók megkárosítása miatt.

Mikor kell egy vállalkozásnak közösségi adószámot igényelnie? 

A vállalkozásoknak lehetőségük van közösségi adószám igénylésére, amely lehetővé teszi az Európai Unión belüli kereskedelmi tevékenység áfamentes folytatását – hívja fel a figyelmet az Írisz Office.

Mik a munkáltatói kölcsön szabályai? 

A munkáltató többféle módon adhat támogatást a munkavállalónak. A munkáltató munkabérelőleget nyújthat, és arra is van lehetősége, hogy kedvezményes kölcsönt nyújtson a munkavállalónak. Mit kell tudni a munkáltatói kölcsönről?

A jövőd is függhet egy postaládától 

A 2017. december 31-i adatok alapján több mint fél millió cég létezett hazánkban. Bár egyre több irodaház várja a vállalkozni vágyókat, a cégek jó része még ma is a tulajdonos, ügyvezető, barát, család, ismerős lakásába van bejelentve. Mire kell figyelned a cég székhelyénél? Mi minden múlhat egy postaládán?

A turisták imádják a mesterséges intelligenciát 

Az utazási-idegenforgalmi ágazatban különösen éles a konkurencia. Az érdekelt vállalatok ezért fokozottan alkalmazzák a mesterséges intelligencia (AI) vívmányait üzleti céljaik elérésére.

Pánikszerűen menekülnének az autógyárak a Brexit miatt 

Három héttel a lehetséges, rendezetlen Brexit előtt a külföldi autógyártók pánikba látszanak esni: a Nagy-Britanniában termelő német és japán cégek a gyárak áthelyezésére, a termelés korlátozására készülnek.

Olyan nem lehet, hogy "átalakítás miatt zárva" 

Hogyan kivitelezhető a modernizálás anélkül, hogy az megzavarná a vállalat mindennapi működését? A Micro Focus szakértői összegyűjtötték a négy legfontosabb területet, amelyek fejlesztése segít zökkenőmentessé tenni a digitális átállást.

Egy kisebb hibából is nagyobb bírság lehet 

2019. január 1-jétől sokkal kockázatosabb hibázni az adózásban, ugyanis a bírságterhek jelentősen emelkednek. „Ráadásul bírságot kaphatnak azok is, akik a számviteli szabályokat nem tartják be, vagy nem helyesen készítik el áfa-összesítőjelentésüket” – figyelmeztetett Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.

25. Jubileumi Év Menedzsere Díjátadó Gála 

A Menedzserek Országos Szövetsége február 16-án, immáron 25. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gáláját, idén a nagy érdeklődésre való tekintettel, új, nagyobb helyszínen, a New York Palace Budapest Róma termében. A jubileumi eseményen öt kategóriában díjazták 2018 legkiválóbb menedzsereit, azokat a személyiségükben is példamutató sikeres vezetőket, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk irányításában. A Jelölő Bizottság, valamint a Menedzserszövetség Elnöksége kategóriánként változó szempontrendszer alapján választotta ki a díjakra legérdemesebbnek talált cégvezetőket.

Bepereli a Trump-kormányt a Huawei 

Új szakaszába lép az amerikai kormány és a Huawei harca: a kínai technológiai óriás pert indított a törvény ellen, amely tiltja termékeinek megvásárlását.

Életünk minden titkára kiváncsi a bankunk 

Idén június 26-ig minden pénzügyi intézménynek el kell végeznie azon ügyfelei teljeskörű ügyfél-átvilágítását, akikkel 2017 júniusa előtt létesített ügyfélkapcsolatot, és akik esetében nem rendelkezik a jogszabály által előírt adatokkal, dokumentumokkal.

Még mindig van fölfelé a lakótelepeken 

A tavalyi évben sem állt meg a panelek áremelkedése, sőt egyes lakótelepek most indultak igazán növekedésnek. Vizafogón már a 600 ezer forintot is eléri az átlagos négyzetméterár, de a skála másik végén álló Havanna lakótelepen se kapunk ingatlant 380 ezer forintos négyzetméterár alatt.

Ezek az apró ajándékok még adómentesek 

A vállalkozások kétharmada azzal együtt is megtartotta a dolgozóknak nyújtott béren kívüli juttatásokat, hogy ezek többségének adókedvezményét ez év elejétől jelentősen megnyirbálták. Akadnak azonban olyan megoldások, amelyek 2019-ben is megőrizték adóelőnyüket – igaz, kevesen ismerik őket.

Nagyot mentek a hazai cégfelvásárlások 

Jól pörgött tavaly a vállalatfelvásárlási piac. Globálisan 8166 közepes méretű összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót hajtottak végre, ami 2,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban publikált hasonló adatokat.

Már nem férhet kétség a nők szerepéhez az üzleti életben 

Március 8-án manapság virággal, csokoládéval és bókokkal kedveskedünk női ismerőseinknek, holott eredetileg ez a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos mozgalom napja volt. Azóta nagyot fordult a világ, és a nők üzleti életben betöltött szerepéhez kétség sem férhet. Magyarország az előkelő 12. helyen szerepel a női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások arányát tekintve.

Kötelező könyvvizsgálat 300 milliós árbevétel alatt? 

Előfordulhat olyan helyzet, hogy kötelező a könyvvizsgálat 300 millió Ft-os bevételi értékhatár alatt? Az Írisz Office adótervezői az erre a kérdésre adott egyperces válaszukban arra figyelmeztetnek, hogy bizony vannak ilyen esetek.

Influencerek: már nyoma sincs a finnyásságnak 

Kevés megosztóbb marketinges téma létezik ma, mint az influencerek. Az olcsón, nagy elérést kereső cégek, az ügynökségek és persze a jelentős bevételhez jutó influencerek imádják, míg a fiatalokat a manipulációtól féltők, az etikus reklám hívei erős fenntartásokkal fogadják. De mi a baj vele? Pécsi Ferenc, marketingszakértőnk segítségével jártuk körül a kérdést.

Csak a kis cégeknek kell tartania a munkaügyesektől? 

Érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmünket a Policy Agenda elemzése, ugyanis tíz év alatt csaknem felére csökkent az munkaügyi ellenőrzésekben érintett cégek száma, és az ellenőrzések súlypontja is mindinkább a mikro- és kisvállalkozásokra tolódik.

Újra Budapesten koncertezik a Postmodern Jukebox 

Ki tudja, mit hoznak a 2020-as évek? Egy biztos, hogy a legtöbb embernek már elege van a kattintásra csábító főcím sorokból, az esztelen valóság showkból, és az okostelefon függőségből, melyek csak arra voltak jók, hogy elidegenítsék egymástól az embereket az elmúlt évtizedben.

Csak pillepalackból hatvan bálányit gyűjtöttek a Tiszán 

Az idei év első nagyszabású ártéri hulladékmentesítő akcióján 35.000 műanyag palackot gyűjtött össze a PET Kupa csapata a Felső-Tiszán.  A Tiszaszalka és Vásárosnamény között elhelyezkedő Natura 2000-es területen tíz hektárnyi ártéri erdőt fésültek át és tisztítottak ki a környezetvédelmi mozgalom önkéntesei és a vízügyi igazgatóságok szakemberei. Az összegyűjtött hulladék fele, csakúgy mint a 60 bálányi préselt pillepalack, újrahasznosításra kerül.

Nyílt levél a vállalatvezetőknek 

Miközben gyerekek tízezrei - iskola helyett - tüntetnek szerte a világban az éghajlatváltozás megállításáért, addig felelősnek nem nevezhető vállalatvezetők, folytatólagosan elkövetett emberiség elleni bűntettet hajtanak végre ellenük.

Most szinte kötelező alkudni a lakásárakból 

Habár sokan úgy vélik, hogy mostanában gyorsan elkelnek az ingatlanok a budapesti ingatlanpiacon, így csekély az alku, ez nem teljesen igaz. Bizonyos esetekben jelentős árengedmény érhető el, de ennek mértékét több tényező is befolyásolja. Az egyik legfontosabb a túlárazottság mértéke, és nagyon sok múlik azon, hogy milyen típusú ingatlant akarunk vásárolni.

Külföldre kacsingat a vendéglátásban dolgozók negyede 

A vendéglátásban dolgozók ötödének nincs képesítése, tízből egy semmilyen idegen nyelven nem tud megszólalni, és 23 százalék aktívan figyeli a külföldi munkalehetőségeket – derült ki egy hiánypótló kutatásból.

Egyetemi blokklánc-képzés indul 

Közép-Európában elsőként Magyarországon, az Edutus Egyetemen indul blokklánc témájú szakirányú továbbképzés, mely az innovatív technológia logikájának megismertetését, széleskörű alkalmazhatóságát és az üzleti életben betöltött szerepének bemutatását célozza. Az egyetem budapesti kampuszán helyet kapó blokklánc oktatás egyes tématerületeit a Blockchaineum, a Solidity Services, és az NLV8 szakértői vezetik. A képzésre idén március elejétől lehet jelentkezni, a szakirányú továbbképzés 2019 szeptemberében indul.

Ügyfélelégedettség: az elhatározástól a tervezésig 

Első és legfontosabb lépés, hogy felsővezetői szinten mondjuk ki, elégedett vásárlókat akarunk! Nem csak úgy általánosságban, hanem igenis tudni akarjuk, hogy milyen az elégedettségi szint, hol jobb és hol gyengébb a folyamat.

Március 15. a turizmusban is ünnepnap 

Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Közel 50 ezer forintot kóstál egy átlagfoglalás és jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek típusát illetően pedig a wellness a legnépszerűbb.

A Facebook rászorítja a cégeket a hatékonyságra 

Ősztől nem lehet mást választani, mint azt, hogy kampány szinten állítjuk be a költségkeretet, hirdetéssorozat szinten csak korlátokat lesz lehetőségünk meghatározni – hívta fel a figyelmet lévai Richárd, közösségi marketing szakértő.

Visszakérhető a behajthatatlan követelések áfája? 

Nagy port kavart szakmai berkekben az Európai Bíróság két áfa témában hozott, behajthatatlan követelésekkel kapcsolatos döntése. Az egyik ítéletben megfogalmazott bírósági álláspont megalapozott reményt adhat a nagy összegű behajthatatlan követeléssel rendelkező magyar vállalkozások számára is az áfakötelezettség megítélése kapcsán.

Az e-könyvek és a szerzői jog: van baj 

Az első e-könyvek megjelenésekor többen gondolhatták, hogy leáldozott a hagyományos, papír alapú könyvek világa, mert a jövőben majd mindenki csak egyszerűen beszerezhető és könnyen tárolható elektronikus köteteket vásárol a nyomtatott példányok árának töredékéért. Azóta jó pár év eltelt, de az e-könyvek még mindig nem tudták átvenni a nekik kijáró helyet annak ellenére, hogy az értékesítésük mértéke az utóbbi időben folyamatosan növekedett.

A többség nem boldogulna lakáshitel nélkül 

A money.hu reprezentatív kutatása szerint az internetezők 13 százaléka tervez lakásvásárlást egy éven belül, 9 százalékuk pedig eladná az ingatlanát. A lakásvásárlást fontolgatók 70 százaléka saját célra venné az ingatlant, a befektetési célú vásárlók aránya 13 százalékos.

Nyakunkon a "világvége", mégis tovább pocsékoljuk az energiát 

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a fenntartható energiagazdálkodás első lépése, hanem elengedhetetlen annak a klímakatasztrófának a kezelésében is, amifelé egyre nagyobb sebességgel száguldunk. A legolcsóbb és a leginkább környezetbarát energia az, amit fel sem használunk. Március 6-a az energiahatékonyság világnapja.

Mit kell tudni a családi adókedvezményről? 

Mikortól és meddig lehet igénybe venni a családi adókedvezményt? Milyen esetben nem jár a kedvezmény? Az Írisz Office válasza a legújabb Reggeli egypercesben olvasható.

Oltári baklövések a személyzetfelvételben 

Hiába van munkaerőhiány, kapkodva és a stressztől verejtékben úszva nem lehet jó személyzeti döntéseket hozni. Ehhez mérőeszköz és a profi állásinterjú-adatok kellenek. Nagyjából így foglalható össze annak a történetnek a tanulsága, amelyet Nemes-Nagy Szilvia személyzeti és vezetési szakértő oszt meg velünk.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo